Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kereskedelmi érdekképviselet pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a nemzetgazdasági miniszter csütörtöki bejelentésére reagált, miszerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg, összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül.

Az OKSZ úgy látja, hogy az eddig megismert járulékcsökkentési szándék segítheti a vállalkozásokat a munkaerőhelyzetük javításában, hiszen a béreket terhelő adó mérséklése nélkül a vállalkozások teherviselő képessége kisebb. Egyértelmű, hogy a vállalkozások bérterheit célszerű csökkenteni, mivel ez egyidejűleg a versenyképességüket, termelékenységüket is javítja, ez a záloga annak, hogy a munkaerőpiaci helyzet és a versenyképesség egyidejűleg javuljon - hangsúlyozza a kereskedelmi szövetség.

Az OKSZ szerint a vállalkozások béremelési lehetőségeinek határt szab versenyképességük, termelékenységük, a nagyobb bérköltséget már nem képesek bevételeikből kigazdálkodni, a bérköltségek növelése olyan áremelkedéssel már nem járhat, amit a piac nem fogad el.

Napvilágot láttak más olyan elképzelések is, amelyek szerint nem a vállalkozások terheit, hanem a bruttó keresetekből levonható bérjárulékokat, vagy a személyi jövedelemadót kellene csökkenteni. Ez a megoldási lehetőség nem érintené a vállalkozások közterheit, nem javítaná versenyképességüket, termelékenységüket sem, nem a valós gondokat orvosolná - írja közleményében az Országos Kereskedelmi Szövetség.