Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a 2013-ra vonatkozó adómódosító csomagot, amelyben egyebek mellett a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcs-rendszer átalakítása, a befektetések ösztönzése és az adómorál erősítése, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése áll a tárca közleménye szerint.

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint az illetékszabályokban az egyik jelentős módosítás, hogy a feleség is bekerül az egyenesági rokonok ajándékozási és öröklési illetékmentes csoportjába. A másik, hogy a korábban sávosan progresszív és rokonsági foktól függő illetéktáblákat lineáris 18 százalékos kulcs váltja fel.

Korábban minél távolabbi rokon volt valaki, annál magasabb volt az illetékkulcs. Ezt most felváltotta a 18 százalékos kulcs, a lakások esetében pedig a 9 százalékos, ami egyszerűsítésnek tekinthető. A lineáris kulcsot így nemcsak az szja-ban, a nyugdíjjárulékban, hanem ezen az adónemen is keresztülviszi a kormány - mondta.

Az illetékek körében javasolt változások közül kiemelte továbbá, hogy a visszterhes vagyonátruházási illetéknél megszűnik a 2 százalékos kulcs, és egységesen 4 százalékos lesz. Kedvező változásként említette a vételi illetékeknél javasolt változtatásokat. A cserét pótló vételnél, azaz, ha valaki az eladott lakás helyett egy éven belül vásárolt egy másikat, az eladott és a vásárolt lakás ellenértékének különbözete után akkor is illetéket kellett fizetnie, ha az negatív volt (például a devizahiteles lakások kisebbre történő cseréje). A törvénytervezet erre most mentességet ad.

A személyi jövedelemadóval kapcsolatban tervezett változásokról úgy vélekedett: a javaslat "újragombolja" a biztosítással összefüggő személyijövedelemadó-kötelezettséget, illetve mentességet.

A magánszemélyek és a vállalkozások tájékozódását egyaránt segíti majd, hogy létrejön egy, a Magyar Államkincstár által üzemeltetett országos, helyi adóztatási információkat tartalmazó adatbázis, amelyből meg lehet majd tudni, hogy adott településen milyen adónemek vannak, mekkora az adó mértéke, továbbá, hogy van-e valamilyen mentesség vagy kedvezmény. Ez különösen hasznos lesz azon vállalkozásoknak, amelyek az ország több településén is tevékenykednek.

A jövedéki adók terén az elektronikus bevallás kiterjesztését tartja jelentős egyszerűsítésnek az adószakértő. Vámosi-Nagy Szabolcs az újabb adócsomag pozitívumai mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy az adószabályok túl gyakori változtatása (az szja törvényt például az idén már kilencedik alkalommal módosítják) nem javítja a jogbiztonságot.

Fehéredni fog a gazdaság?

Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzője szerint a szuperbruttó kivezetésével 1,1 millió forintos bérig jól járnak a munkavállalók. Az intézkedés 110 milliárd forintot hagy az embereknél, bár a kormány ebből 50 milliárd forintot "visszavesz" a járulékplafon eltörlésével. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az átlag felett keresők nettó bére kismértékben nőhet a szuperbruttó kivezetésének hatására, ami kedvezően hat a reálbér növekedésre is.

Suppan Gergely szerint az adórendszer változásai összességében a gazdaság fehéredésének irányába mutatnak, mert miközben a kormány egyes adóknál engedményeket ad, - jelentősen egyszerűsödik például a kisvállalkozások adózása - a feltételek és az ellenőrzések szigorodnak.