A szombati tárgyalási nap résztvevői két központi témát jártak körbe, ezek közül az első az adóelkerülések, adócsalások elleni küzdelem volt, illetve ugyancsak szó esett a terrorizmus finanszírozási csatornái elvágásának lehetőségeiről is.

Az adóelkerülések elleni küzdelem témájában tett magyar - a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) által is támogatott - javaslat, azoknak az elsősorban digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozásoknak az adózási problémáinak a kiküszöbölését célozza, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

A kezdeményezésünk arról szól, hogy hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadó terhelné azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy egy határon túli szolgáltató számára történik a pénz átutalása, egy adott országban, nemzeti szinten történő gazdasági eseményért

- magyarázta Varga.

A megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után. A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de mint azt a nemzetgazdasági miniszter megjegyezte, az nem csak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

A nemzetgazdasági miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el.

Varga a kétnapos találkozó előző napi programjáról szólva elmondta: annak egyik fő témája az európai monetáris unió elmélyítése volt.

Ezzel részben egyetértünk, mivel arra van szükség, hogy amennyiben az Európai Unió a jövőjét keresi, akkor az együttműködés gazdasági formáit kell, hogy erősítse, arra van szükség, hogy az igazi kiinduló alapokhoz térjünk vissza, a gazdasági közösség megerősítéséhez. Egyetértünk az iránnyal, viszont azzal a szándékkal nem, hogy egy közös költségvetési alapot állítsunk fel - mondta a miniszter.

A szombati tárgyalási nap még hátralévő részében a résztvevők a Juncker-terv (európai beruházási terv) második szakaszáról is beszélnek majd.