A Fidesz szerint ellentétes a magyar emberek érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése - mondta Lázár János frakcióvezető. "Ugyanakkor fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ez nem az alkotmánybírók, az Alkotmánybíróság hibája, hanem a régi rendszeré, amely ezeknek a pénzeknek a kifizetését lehetővé tette."

Lázár kijelentette: hétfőn benyújtják új javaslatukat, hogy a 2010-es végkielégítésekre ismét vonatkozzon a 98 százalékos különadó, és most már a képviselőkre is kiterjesztik azt.

Az Országgyűlés tavaly július 22-én fogadott el egy törvénycsomagot, amelynek része volt a kétmillió forint feletti végkielégítésekre vonatkozó, 98 százalékos különadó. Az Alkotmánybíróság azonban október 26-án megsemmisítette a törvényt, mert az nem csak a jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket érintette.

A Fidesz válasza erre az volt, hogy alkotmánymódosítással elvonta az Alkotmánybíróság döntési jogkörét költségvetési ügyekben, kivéve az alapjogi eseteket. Később engedményeket is tettek a kormánypártok, például a kétmilliós értékhatár 3,5 millióra emelkedett a nem vezető beosztásúaknál.

A november 16-án elfogadott új törvény öt évre visszamenőleg írta elő a 98 százalékos különadót. Az Alkotmánybíróság mostani döntése azonban éppen ezt kifogásolta. A testület úgy látta: sérti az emberi méltóságot, hogy lezárt adóévekben, törvény alapján szerzett jövedelmeket adóztat meg a jogszabály. A már befizetett mintegy egymilliárd forintot az adóhatóságnak vissza kell fizetnie. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket vissza lehet követelni.

A Jobbiknak nem tetszik

Az MSZP üdvözölte az Alkotmánybíróság döntését. Korózs Lajos MSZP-s képviselő szerint másodszor is bebizonyosodott, hogy a Fidesz kezdeményezése sértette a jogbiztonságot és az emberi méltóságot.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szintén üdvözölte az Alkotmánybíróság döntését, amely szerinte visszamenőleg igazolta pártja álláspontját, hogy csak a visszaélésszerűen kifizetett végkielégítéseket szabad visszakövetelni.

A Jobbik örült volna, ha az Alkotmánybíróság ezt a kifogást nem fogalmazza meg, mert így nem valósul meg a társadalmi igazságosság és az érintetteknél maradnak az erkölcstelenül magas végkielégítések. Vollner János frakcióvezető-helyettes szerint új törvényt kell alkotni. "A visszamenőleges hatályt is fontosnak tartjuk, tehát azt, hogy öt évre visszamenőleg az erkölcstelen magas összegű végkielégítéseket a különadó alá kell vonni, és meg kell adóztatni."

A szakszervezetek üdvözölték az Alkotmánybíróság döntését, mert az azt mutatja, hogy jogállam van Magyarországon. Az érdekvédelmi szövetségek úgy vélik: a 2010-es végkielégítéseket sem lenne szabad különadóval sújtani, ha azok törvény alapján kapták a munkavállalók.

Lázár: "a visszamenőleges hatály senkinek nem volt probléma"

A végkielégítésekből eddig 1 milliárd 80 millió forint folyt be a Nemzeti Adóhivatal kasszájába. A Fidesz arra kérik azoktól, akik közéleti szereplőként" már fizettek ne vegyék vissza a már befizetett összeget, vagy ha még nem fizették be, közcélra, a közösség érdekében" ajánlják fel. "Apellálunk a becsületükre és a tisztességükre, hogy ezt a pénzt a Gyurcsány-és Bajnai-kormány tagjai nem fogják visszakérni"- fogalmazott Lázár az MTI szerint.

Lázár pénteki sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy a visszamenőlegesség mellett a Fidesz azért állt ki, mert a végkielégítések ügyét súlyos igazságtalanságnak ítélte, amely komoly fellépést igényelt. Hozzátette ugyanakkor:  "ezt egyébként minden parlamenti párt osztotta".

Visszaperelés is szóba jöhet

Lázár szerint a Magyar Szocialista Párt arra tett a vitában javaslatot, hogy nyolc évre visszamenőlegesen kérjük vissza ezeket a végkielégítéseket, a Fidesz és a Jobbik arra tett javaslatot, hogy öt évre visszamenőleg, az LMP pedig dokumentálhatóan arra tett javaslatot, hogy három évre visszamenőleg kérjük vissza a pénzeket. "A visszamenőleges hatály tehát senkinek nem volt probléma " - jelentette ki a frakcióvezető, aki még azt is hozzátette: most megpróbálják megtalálni azokat a polgárjogi lehetőségeket, hogy az állam ezeket a pénzeket visszaperelje, "de ez időigényes, körülményes."