A magyar kormány olajárhoz kötött, októbertől bevezetett jövedékiadó-emelését vette védelmébe a Fidesz, amikor azzal érvelt, hogy ez az adó nemzetközi összehasonlításban nem magas. Az EU-ban ez részben igaz, hiszen euróban számolva (306,9 forintos árfolyamon) valóban a harmadik legalacsonyabb a magyar összeg (412,1 euró, ezer literre vetítve).

Az Európai Bizottság által összeállított rangsorban szerepelnek az áfán kívüli indirekt tételek is, mint például nálunk a készletezési díj. Ez ugyanakkor 1,5 forint egy liter benzinen, vagyis sokat nem módosít a számokon.

A dízel esetében a magyar 396,7 euró/ezer liter jövedéki adó csak a kilencedik legalacsonyabb és a hetedik lenne a korábbi, alacsonyabb szinten. A dízelnél a készletezési díj 1,4 forint literenként.

Kivételek

Bár vannak kivételek, az áfán kívüli adónemek az alacsonyabb jövedelmű uniós országokban kisebbek, míg Európa nyugati felén magasabbak. Látványos kivétel Luxemburg.

Ha az Európában alacsonynak számító béreket kínáló Magyarországon a jelenleginél is magasabb lenne az jövedéki adó, azzal egyrészt visszafognák a fogyasztást, másrészt versenyképtelenné tennék a határ menti töltőállomásokat. Nem beszélve arról, hogy volt idő, amikor az alacsonyabb adómértékkel együtt is 450 forintot kellett fizetni az üzemanyagokért.

Mit tehetne a kabinet?

Ha a kormány úgy döntene, hogy az uniós minimumra csökkenti a jövedéki adót és az áfát is visszaviszi a korábbi, 25 százalékos szintre, akkor is csak kissé csökkennének az árak a benzinkutatknál. Az unió döntése értelmében ugyanis a jövedéki adó ezer literenként a gázolajnál nem lehet kevesebb 330 eurónál és 359 eurónál a benzinnél.

Egy ilyen helyzetben, az Európai Bizottság (EB) legfrissebb, október 17-i üzemanyagár-statisztikáját alapul véve a benzin 346,8 forint helyett 323,8 forint, míg a gázolaj 359 forint helyett 330,4 forint lett volna.

A különbség a benzinnél  23 forint, amelyből  kicsivel több mint 5 forintot jelentett volna a két százalékpontos áfacsökkentés. A dízelnél literenként 28,6 forint lenne a mínusz, amelyből szintén kicsivel több mint 5 forintot hozna az alacsonyabb forgalmi adó. Fontos hozzátenni, hogy a jövedéki adó csökkentése az áfát is visszavágná.

Drágul az olaj, csökken az adó jelentősége

Az október 17-ei adatokat figyelembe véve a három közteher - a jövedéki adó, az áfa és a készletezési díj - a benzin árának mintegy 58 százalékát tette ki itthon, míg a gázolajnál 55 százalék az arány. Az EB egy héttel korábban számolt összeurópai súlyozott átlaga 64 százalék volt, vagyis Magyarország egész jól áll.

Csakhogy a jövedéki adó mértéke mellett abban is látszik egy erős kelet-nyugati tagolódás, hogy hol, milyen mértékben adóztatják az üzemanyagot.

Az üzemanyagárnak az adókon kívüli részét nézve Magyarország kifejezetten drágának számít, vagy legalábbis számított az október 17-i héten. A gázolajnál a nyersanyag, a finomítói, a nagy- és a kiskereskedelmi árrés a negyedik legmagasabb volt az unióban, míg a benzinnél az erős középmezőnyben van.