Adótörvény szigorú dolog milliárdok függnek egyetlen vessző vagy pont helyétől, ezért nem mindegy, hogy a kétlépcsős éttermi áfacsökkentés részleteit miként értelmezi majd az adóhivatal. A parlament az idei tavaszi ülésszak végén döntött arról, hogy a jelenleg 27 százalékos általános - és a világ legmagasabb - áfakulcs helyett az éttermi szolgáltatásokat januártól csak 18, majd 2018 januárjától öt százalékos áfa terheli. Az áfacsökkentést az egész vendéglátós szakma - nem meglepő módon - örömmel fogadta, ám a részletekkel még lesz egy kis aprómunka - ez derül ki az áfacsökkentés részleteire adott adóhivatali válaszokból.

A jó hír az, hogy az adótörvényeket már kihirdették, így a részletek kitalálására bő fél éve maradt a hivataloknak és az érintett cégeknek, könyvelőknek, adótanácsadóknak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) válaszaiból kiderül, hogy az adócsökkentés a helyben szervírozott ételekre és a helyben készült, nem alkoholos italokra vonatkozik. Ezután már csak a cégek döntésén múlik, hogy a jelentős áfacsökkentést - két év alatt 22 százalékpont - milyen mértékben érvényesítik az áraikban. A kormány becslése szerint az éttermi áfacsökkentés jövőre 8,5 milliárd forintos adókiesést jelent az állam számára

Helyben fogyasztva olcsóbb, futárral többet adózunk

Nem mindegy, hogy hol vagy miként fogyasztjuk az ételeket és nem alkoholos italokat. A választ nem is az áfatörvényből, hanem különböző uniós irányelvekből lehet levezetni - válaszolta lapunk kérdésére a NAV. Eszerint az éttermi szolgáltatás akkor teljesül, ha az ételt és a nem alkoholos italokat úgy szervírozzák, hogy az azonnal fogyasztható - függetlenül attól, hogy az adott étel helyben készült vagy sem. Vagyis, ha például a pizzát helyben fogyasztjuk el, akkor kedvezményesen - előbb 18, majd 5 százalékkal - adózik, ha viszont futárral házhoz kérjük, akkor marad a jelenleg 27 százalékos áfakulcs.

Ebből következően a munkahelyi ételkiszállítással foglalkozó cégek sem készülhetnek az áfacsökkentésre, így nem lesz olcsóbb a kiszállított munkahelyi ebéd sem. Az alacsonyabb áfatartalmú ebédért el kell zarándokolni a munkahelyi kantiba.

Még cifrább a helyzet az autós-beállókkal, ami jellemzően hamburgeres gyorsétteremláncoknál elterjedt kiszolgálási mód. A NAV lapunknak küldött válaszai alapján az autós kiszolgálás esetében nem áll fent a feltétele az áfacsökkentésnek, ugyanis az ételt és az italt az autóban ülve rendeljük meg, azonban a kiszolgálás és fizetés után távoznia kell a vásárlónak, vagyis a termékek helyben fogyasztása nem biztosított, így 27 százalékkal adózik - alapesetben.

Ám ha tejet vagy épp pékárut szolgálnak ki ily módon, akkor kedvezményesen adózik, de nem mint éttermi szolgáltatás, hanem mint kedvezményesen adózó termék. Így a hamburger helyben fogyasztva akár jelentősen olcsóbb lehet, mint elvitelre - már ha az adócsökkentést vagy legalább annak egy részét a szolgáltató érvényesíti az áraiban.

Gépi vagy üveges üdítő - közel sem mindegy

Míg az étel esetében mindegy, azaz nem követelmény a helyben készítés az alacsonyabb áfakulcshoz, az italok esetében igen. Ugyanis a kedvezményes - 18, majd 5 százalékos - kulcs csak a helyben készített, nem alkoholos italokra alkalmazható - derül ki a NAV válaszaiból. (Az alkoholos italok helyből kiesnek - nem meglepő módon.) Így 27 százalékkal adóznak a palackozott, dobozos üdítők, de kedvezményes kulccsal szervírozhatóak a helyben készült italok, például a nem alkoholos koktélok (például limonádé), illetve a gépi üdítő is - derül ki a NAV válaszából. Vagyis a gépi üdítőt a dobozos/palackos termékkel szemben - mivel helyben készül - lényegesen kisebb adókulcs terhelheti.