Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette új szégyenlistáját a nagy adótartozást felhalmozó magánszemélyekről. Ezen 3049 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó neve és lakcíme olvasható, akik a június 30-i állapot szerint 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeztek. (Az együttes tartozásuk így alsó hangon is meghaladja a 30 milliárd forintot.)

A listát böngészve több ismert névre bukkanhatunk: akad köztük realityszereplő, énekes, politikus, orvos, ügyvéd, tanácsadó és sportvezető is.

Sok adóval tartozik Faludy György Kossuth-díjas költő-író-műfordító özvegye, Faludy Fanni, aki a NAV nyilvántartásában Faludy-Kovács Katalin Fatime néven szerepel. A költőnél 65 évvel fiatalabb Faludy Fanni nehéz helyzetéről a közelmúltban a sajtó is beszámolt, tavaly novemberben árverésre bocsátotta a költő személyes tárgyainak és kéziratainak egy részét, miután bérletidíj-tartozás miatt nem tudta megnyitni Faludy emlékmúzeumát.

A listán van Hertelendy Klára is, aki egykor Baby Klári néven tagja volt a Baby Sisters lányegyüttesnek. Hertelendy a Céginfo.hu adatai szerint több vállalkozásban megfordult már, az MLM Lapkiadó Kft.-ben, a Miss-Tic Bt.-ben és a B-Bau 99 Generál Kft.-ben, és két olyan cég tulajdonosa volt (Forever Vital Kft. és Top Records Kft.), amelyek a hírhedt tatabányai cégtemetőben végezték. Az ötből két cég felszámolással megszűnt, egy pedig végelszámolás alatt áll.

Középen Baby Klári
Kép: MTI

A TV2-csoport tévécsatornáin sztárolt Berki Krisztián sem küzdötte le még magát a szégyenlistáról: az előző két negyedéves összesítéshez hasonlóan a NAV idei második negyedéves listáján is olvasható a neve még egy korábbi, tatabányai lakcímével. A műsorvezetőként és realityszereplőként ismert celeb korábban azt közölte a Napi.hu-val, hogy az ügyeit adójogász kezeli. "Nem tudok jelen pillanatban arról, hogy tartozásom lenne. Ha lesz, akkor maximum az egyik karórámat leveszem, csak nem tudom, tudnak-e majd visszaadni" - reagált az adótartozása rendezésére vonatkozó kérdésünkre. Berki is több vállalkozásban volt már érdekelt, ezek többsége felszámolással, kényszertörléssel megszűnt, akadt köztük olyan is, amely egy ukrajnai magánszemély nevére került. Berki cégügyeiről itt és itt olvashat bővebben.

A tízmilliónál többel tartozó magánadósokat felsoroló listán van Gulya András és édesanyja, Gulya Viktória, míg a hozzájuk köthető tanácsadó Geuronet Bt. a 100 milliónál nagyobb adótartozást felhalmozó cégek listáján szerepel. A MÁV Cargo Zrt. eladása kapcsán vált ismertté a bt. neve, amely az osztrák vevő ÖBB-nek adhatott tanácsot. Gulya András egykor kültagja volt a bt.-nek, jelenleg a külföldi üzletvezető képviselője.

A fővárosi Rác fürdő többmilliárdos felújításában és fejlesztésében érdekelt üzletembereknek, Valkó Csabának és Prekuta Bálintnak is tízmilliónál nagyobb adótartozása van az állami adóhatóság szerint.

Hagyományosnak mondható, hogy sok kínai név szerepel az adóslistán, mint ahogy egyre több a határon túli lakóhellyel rendelkező magánszemély is (feltűnően sok az ukrajnai lakcím, például Ungvár, Barkaszó, Beregújfalu, Kisdobrony, Szvoboda, Munkács, Csetfalva, Beregszász, Csernovci települések nevei olvashatók).

A debreceni Gellén András, a DVSC Kézilabda Kft. volt tulajdonos-ügyvezetője is nagy adós.

A listán szerepel a székesfehérvári Bolla László is, aki a helyi Főnix Futball Kft. ügyvezetője, az interneten elérhető információk szerint a Főnix Gold FC utánpótlás-nevelő sportegyesület egyik alapítója. Az adóslistán olvasható a vele azonos lakcímen nyilvántartott Bolláné Bányóczki Krisztina neve is.

Sok tartozást hajtana be a NAV Lévai Gábortól, aki egyebek mellett ügyvezető-tulajdonosa a Wattson Hungária Kft. tévés produkciós irodának, és résztulajdonosa volt az Anderson Communications Kft.-nek.

Nem évült el adótartozása - többek közt - a börtönt is megjárt volt szocialista politikus Zuschlag Jánosnak, a fegyházbüntetését töltő egykori milliárdos vállalkozó Portik Tamásnak, a plasztikai sebész Seffer Istvánnak, a szülész-nőgyógyász Vereczkey Attilának, a fogorvos Morid Mahmoud Rezának, és listán van még Tóthfalusi György Pál is, aki egyebek mellett a kétezres évek végén a BKV Zrt. igazgatóságának elnöke volt. Az egyéni vállalkozók közt olvasható az egri Gál Tiborné neve is, aki gyermekeivel viszi tovább elhunyt férje borászatát.

A budapesti lakhelyű, kubai születésű Agüero Acebal Irma Mercedes sem került még le az adóslistáról, ő a Magyar Narancs tavalyi cikke szerint résztulajdonosa a Hungarian Business Centre Ltd.-nek, amellyel a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szerződést kötött a bolíviai és perui magyar kereskedőház létrehozására és működtetésére.

Sok dr. előtagú név is olvasható a szégyenlistán, zömmel orvosi vagy jogi végzettségű személyeké. Az ügyvédek közt szerepel mások mellett Budai Ildikó, Rosner Gábor, Szász András és a szolnoki Pozsonyi Katalin neve is.

Kikerült viszont az új felsorolásból a többször elítélt akasztói vállalkozó Stadler József, ahogy már korábban fellélegezhetett az adócsalásért jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Gáspár Győző és felesége, Gáspárné Balla Beáta. Hunvald György volt VII. kerületi, szocialista polgármester sincs már listán, viszont a vele azonos lakcímen nyilvántartott Hunvald Györgyné neve még olvasható.