Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Összesen 208 név szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss listáján, amelyben névvel, címmel, adószámmal és a tartozás nagyságával sorolják fel a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózókat. E szerint ez a kör 2014 negyedik negyedében 88,6 milliárd forinttal tartozott, aminek valamivel kevesebb, mint fele volt a megállapított adóhiány összege, a többi pedig a jogkövetkezmény, azaz büntetés és késedelmi kamat. Hasonló számokkal találkoztunk a harmadik negyedéves összesítésben is, míg első negyedév végén ez az összeg 49,2, az első félév végén pedig 65,6 milliárd forintra rúgott. A listán továbbra is sok olyan céget találni, amelyet valamely ismert székhelyszolgáltatóhoz, "cégtemetőhöz" jegyeztek be.

A harmadik negyedévhez hasonlóan ismét egy húsipari cég vezeti a listát. A két helyen is szereplő Tranzit-Húsker Kft. összesen 6,5 milliárd forinttal tartozik, de a top 10-be egy másik hasonló profilú cég is bekerült: a Mind-Hús Kft.-től 3,1 milliárd forintot követel a NAV.

A legnagyobb magánszemély adós a múlt év végén a dunakeszi Árva Ferenc volt, közel egymilliárdos tartozással.

Sokmilliárdos forgalom és tartozás a Tranzit-Húskernél

A listavezető Tranzit-Húsker Kft. főtevékenysége az élőállat nagykereskedelem, de különböző építőipari tevékenységeket is bejegyeztek tulajdonosai. A céget 500 ezer forintos jegyzett tőkével a monorierdei Vincze Zoltán és a budapesti Murai Zsolt alapította 2009 júliusában, s már az első évben 3,7 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el - olvasható ki a Céginfo.hu adataiból. A következő évben már 16,9 milliárdosra nőtt a forgalom, majd 2011-ben székhelyet és cégjegyzékszámot váltott a társaság, s akkor 9,7 milliárdos nettó árbevételt ért el. Az éveket sorban 3,8 millió, 37,4 millió, majd 184 millió forintos adózott eredménnyel zárta. 2011 óta azonban már nincs online elérhető mérlege.

A 2011-es beszámoló kiegészítő mellékletéből az is kiderül, hogy a Tranzit-Húsker a felvásárolt élőállatokat vágóhidaknak értékesítette, ezen kívül egy szegedi telephelyen (ám ez nem bejegyzett telephelye a cégnek) húsfeldolgozással is foglalkozott, ahol főként baromfihúst dolgozott fel, majd ezt követően eladott. Az árbevételünk 95 százaléka belföldi értékesítésből származott. Tartozásainak összege 2010 végén még 1,9 milliárd forintot tett ki, 2011-ben azonban már "csak" 254 milliós kötelezettség volt feltüntetve mérlegében. 2012-ben 97 bejelentett dolgozója volt.

A Tranzit-Húsker fizetési fegyelmével sok gond lehetett, 2012-2013-ban bírósági és adóvégrehajtás is indult ellene, a NAV 2013 decemberében felfüggesztette az adószámát. Székhelyét 2011 decemberében áttette - papíron legalábbis - Felsőpakonyról Budapest III. kerületébe. Az évben még egy fontos változás történt a Tranzit-Húsker életében: szeptemberben leányvállalatot alapított, szintén felsőpakonyi székhellyel, szintén élőállat nagykereskedelemre, a Plusz Tranzit-Húsker Kft.-t. Ekkor mindkét vállalkozásnak a ceglédi Pál Tibor volt az ügyvezetője.

A Plusz Tranzit-Húsker alapításának első évében 870 milliós, majd 2012-ben 5,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, mérlege azonban már veszteséget mutatott, 8 milliós, majd 105 milliós mínuszt. Tartozásai 2011-ben 331 millióra rúgtak, 2012-ben pedig már 574 millióra. Fizetésképtelensége miatt 2013 augusztusában elindult a felszámolási eljárása. A Plusz Tranzit-Húsker is szerepelt a NAV 100 milliónál nagyobb adótartozást felhalmozó cégeket felsoroló listáján. E cégnek 2012-ben 169 bejelentett dolgozója volt. Időközben tulajdonost is váltott a társaság, egy dominikai bejegyzésű offshore cég tulajdonába kerül (G.B.R. Trade Ltd.).

 

Székhelyszolgáltatós-eltűnős húskereskedő

Hús- és húskészítmények nagykereskedelmére alapították 500 ezer forint jegyzett tőkével a Mind-Hús Kft.-t is, s ennek is viszonylag rövid idő alatt hízott több milliárd forintra az adótartozása. A céget 2010 áprilisában jegyezték be (jelenleg egy vecsési székhelyszolgáltatós cím a központja), és már ez évben 3,4 milliárdos nettó árbevételt ért el, a következő évben pedig 2,8 milliárdosat. A tartozásai 2010-ben 1,5 milliárd, 2011-ben 629 millió forintot tettek ki. Az ügyvezető-tulajdonos budapesti Csurgai Tibor nevéről 2012 júniusában került le a cég, azóta egy szlovéniai Smud Darko nevű személy van feltüntetve vezető tisztségviselőként és tulajdonosként. 2012 óta nincs is leadott mérlege a húskereskedőnek, a NAV tavaly augusztusban határozott adószáma törléséről.

 

A legnagyobb adósok 2014 végén
CégSzékhelyAdóhiány (Ft)Jogkövetkezmény (Ft)Összes tartozás (Ft)
TRANZIT-HÚSKER Kft., asz: 14830350-2-44 (asz. törölve: 2013.12.18.)1173 Budapest, XIII. utca 15.3 142 421 0003 377 107 0006 519 528 000
Food Friends Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., asz: 14440636-2-42 (asz. törölve: 2014.09.12.)1089 Budapest, Vissi Imre utca 12.2 556 837 0002 343 209 0004 900 046 000
BELLETRIC 2012 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. "kt.a.", asz: 23486409-2-42 (asz. törölve: 2012.09.27.)1141 Budapest, Szugló utca 82.1 808 275 0001 780 851 0003 589 126 000
MIND-HÚS Kft., asz: 22673453-2-13 (asz. törölve: 2014.07.29.)2220 Vecsés, Dózsa Gy. utca 1.1 503 238 0001 611 839 0003 115 077 000
Edutrade-Impex Kft., asz: 23592339-2-13 (asz. törölve: 2013.11.22.)2214 Pánd, Kossuth Lajos utca 9.583 128 0001 275 901 0001 859 029 000
EUROPE HILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., asz: 24197171-2-132013 Pomáz, Szarkaláb utca 1.521 392 0001 079 408 0061 600 800 006
CENTRAL EUROPEAN PRINTING Kft., asz: 23891212-2-42 (asz. törölve: 2014.10.31.)1078 Budapest, Rottenbiller utca 44.975 859 000624 795 0001 600 654 000
CSABJÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., asz: 24175391-2-08 (asz. törölve: 2014.07.16.)9026 Győr, Kenus utca 4. c. ép.498 968 0001 022 921 0001 521 889 000
Pack Up Company Kft. "kt.a.", asz:: 24209492-2-41 (asz. törölve: 2014.05.14.)1039 Budapest, Madzsar József utca 20.472 238 000961 764 0001 434 002 000
Orion WDC Holding Kft. "kt.a.", asz: 22969774-2-08 (asz. törölve: 2014.02.21.)9111 Tényő, Győri út 3. A. ép.686 348 000700 863 0001 387 211 000
Forrás: Napi.hu-gyűjtés, NAV

Több mint gyanús barátok

A közel ötmilliárdos adótartozást felhalmozó Food Friends Kft.-t 2008 augusztusában szigetszentmiklósi székhellyel alapították, ám azóta egy balatonlellei és két budapesti székhelyen is volt már bejegyezve, valamint egy telephelyre és két fióktelepre. A cég profilja is többször változott, fő tevékenysége alapításától 2014 februárjáig a csomagolás volt, majd a fodrászat, szépségápolás, végül 2014 áprilisától a cukor és édesség nagykereskedelme következett. A Food Friends Kft. 2011 márciusában új céget alapított (az MRing Investment Kft.-vel együtt) Food Friends Company Kft. néven, fő tevékenységként cukor és édesség nagykereskedelemre.

A Food Friends Kft.-t a bíróság tavaly decemberben megszűntté nyilvánította, miután a NAV is törölte az adószámát, míg a Food Friends Company Kft.-nek tavaly júniusban indult el a kényszertörlési eljárása (ez utóbbinak a cégadatok szerint 2011-ben és 2012-ben nem volt árbevétele).

Tulajdonost is többször váltott a Food Friends Kft., huzamosabb ideig két balatonlellei magánszemély, Klikk Balázs és Vass Zoltán tulajdonában állt. 2014 áprilisa óta a budapesti Tóth István Gábor nevén van. Az utolsó, online elérhető mérlege 2012-es, e szerint az előző évi 6,4 milliárd forintos nettó árbevétele 3,4 milliárdra csökkent. E két évben nyereségesen működött, a kötelezettségállománya 2011-ben 297 millió, míg 2012 végén 233 millió forint volt.

Neves vállalkozók cégei a másik listán

Publikálta a NAV azokat az ismert cégeket, volt politikusokat, vállalkozókat is felsoroló listákat is, amelyeken magánszemélyek és vállalkozók esetében a legalább 10 millió, vállalkozások esetében pedig legalább 100 millió forinttal adósakat gyűjtötték össze. Ezekben a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló tartozásokat listázó, negyedévenként frissített felsorolásokban ezúttal is közel négyezer magánszemélyt és vállalkozót, valamint háromezer vállalkozást találtunk a negyedik negyedév végi állapotok szerint. Az érintettek összesített tartozása - hasonlóan a korábbi negyedévekhez - alsó hangon is bőven meghaladja a 300 milliárd forintot, ami a valóságban akár ennek többszöröse is lehet.

Ahogyan a cikkünk első részében említett listában, itt is számos olyan vállalkozás van - ahogyan azt már megszokhattuk -, amely valamely székhelyszolgáltató vagy cégtemető címén van bejegyezve.

A cégek között - a korábbi cikkünkben részletesen felsorolt közismert, esetenként nagy múltú vállalkozások mellett (pl. Malév, EVM, bútorgyárak, Ganz-cégek, húsipari vállalkozások, Styl Ruhagyár, stb.) olyanokat is, mint például a kormány által 2011 tavaszán megszüntetett Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA). Az MMKA bezárásakor a Kehi a közalapítványnál szabályellenes működést, költségvetési fedezet nélkül aláírt támogatási szerződéseket, állami támogatások terhére felvett banki hiteleket, ebből adódóan 10,6 milliárd forintnyi adósságot állapított meg.

Szintén ott van a listán a Kovács Gábor által jegyzett Bankár Holding Zrt.-hez tartozó Kogart Park Ingatlanhasznosító Kft.Kovács vagyona a Napi.hu kiadványa, A 100 leggazdagabb szerint 40 milliárd forintra rúg, ezzel a 15. legtehetősebb honfitársunknak számít. Lapinformációk szerint ettől a kft.-től bérli Zelnik István az Andrássy úton található Aranymúzeum épületét.

A harmadik negyedévi debütálás után továbbra is szerepel a felsorolásban az Alexandra könyvbirodalmat kiépítő Matyi Dezső első cége, a Pécsi Direkt Kft. A tartozásokról még novemberben kérdeztük az ügyvezetőt, válaszokat azóta sem kaptunk.

Megtaláltuk a legnagyobb adósok listáján a második negyedévben a második helyen végzett, 2,7 milliárd forinttal tartozó KDB Trade Kft.-t is. Az egy budapesti, Rottenbiller utcai székhelyszolgáltatós címre bejegyzett cég, fő tevékenysége a fa-, építőanyag- és szaniteráru-nagykereskedelem, de áruszállítással, raktározással és egyéb nagykereskedelemmel is foglalkozik - legalábbis papíron. A KDB Trade-del szemben már működésének második évében, 2012-ben adóvégrehajtás indult, 2013-ban az adószámát is felfüggesztették.

A milliárdos Vitézy Tamás érdekeltségében lévő - az egykor a Helyi Thémát is előállító - Théma Nyomda Kft. is rajta van az adóslistán, a cég 2013 novembere óta áll felszámolási eljárás alatt.

Továbbra is megtalálható a felsorolásban a pécsi székhelyű CBA-Fema Kft. A kereskedelmi cég egyik tulajdonosa a CBA-Csemege Trió Kft., amelynek 2003-2007 között résztulajdonosa volt Baldauf László, a CBA Kft. ügyvezetője, jelenleg pedig négy magánszemély érdekeltségében áll: ifj. Baldauf László, Baldaufné Borsos Brigitta, Tomicsek János és Tomicsek Jánosné neve szerepel a cégadatokban. A kötelezettségállománya 2010 decemberében, amikor elindult a felszámolási eljárása, 459 millió forintra rúgott.

A céges listán egyébként feltűnően sok ingatlanos, gabonakereskedelmi és biztonsági vállalkozás van.

Győzike még mindig a listán

A magánszemélyek listáján továbbra is ott van a régi ismerősnek számító Gáspár Győző, alias Győzike és felesége Gáspárné Balla Beáta, akiket korábban a bíróság jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt adócsalásért, miután 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkoltak el, amit 76,4 milliós jövedelmük után nem fizettek be. (Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy lekerültek a listáról - félrenéztünk valamit, elnézést.)

Szerepel szont a neve annak a két kínai magánszemélynek is a listán, akik 2012 első negyedében vezették jogerőssé vált adóhiánnyal érintett adózók felsorolását. Az akkori NAV-közlés szerint az ugyanabban az óbudai panelházban, épp egymás felett lakó Wang Sheng Qiang és Chen Wen Min fejenként hajszálra ugyanakkora összeggel, mintegy 450-450 millió forinttal tartozott. Ez is azt jelzi, hogy a tízmilliós összeggel számolt értéknél messze nagyobb lehet a valós összes tartozás.

A listán továbbra is ott van a börtönből korábban kiszabadult volt szocialista politikus, Zuschlag János, valamint az akasztói nagyvállalkozó Stadler József is. Nemrég jogerősen két év tíz hónap börtönre ítélte Stadler Józsefet a Kecskeméti Törvényszék csődbűncselekmény miatt, de a rossz egészségi állapotban lévő vállalkozó még előző büntetését sem töltötte le.