A legnagyobb adótartozók több éve fennálló adósságait összesítő listáját követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) most közzétette az idei második negyedévben jogerőssé vált, jelentős összegű követeléseket tartalmazó lajstromát is. Ezen mintegy százötven céget és magánszemélyt sorolnak fel az adótartozás és a megállapított jogkövetkezmények (mulasztási bírság és késedelmi kamat) pontos összegével együtt. A tíz legnagyobb adós cégen 8,9 milliárd forint adótartozást próbál behajtani a hatóság, és az ezek miatt kiszabott jogkövetkezmények összege meghaladja a 7,6 milliárd forintot. (A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió, illetve 10 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve magánszemélyeket felsoroló listán az összes tartozás jóval meghaladja a 225 milliárd forintot, erről részletesen itt olvashat.)

A friss adós toplistában főként kereskedelmi és ingatlanos cégek szerepelnek, továbbá építőipari, informatikai, vagyonvédelmi és fuvarozó, de akad köztük borászat, acélforgalmazó, nyerőautomata üzemeltető, üzemanyag-kereskedő és öntöde is.

A legnagyobb adótartozó jelenleg (július 25-ei állapot szerint) Magyarország egykor második legjelentősebb gáztársasága, az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.: 1,264 milliárdos adótartozással és 1,140 milliárdos bírsággal, illetve kamatköveteléssel. Az adóhatósági mellett a közelmúltban több végrehajtás is indult a társaság ellen, a Fővárosi Törvényszék és a fővárosi munkaügyi bíróság is eljárást indított - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A kalandos történetű gázkereskedő cég tulajdonosa Dmitro Firtas ukrán vállalkozó ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings Ltd.-je, amelynek tulajdonjogát februárban állította vissza a cégbíróság. A társaságot ugyanis 2009. áprilisában eladta Góczi István ügyvezető egy dollárért a svájci RosGas AG-nak, a tulajdonos Mabofi tudta nélkül. Ezután számos polgári és büntető eljárás indult.

A Kúria és a moszkvai választott bíróság végül a Mabofinak adott igazat, így a cégbíróság később törölte a cégadatokból tulajdonosként a RosGas-t. Eközben az EMFESZ tevékenysége szinte teljesen megszűnt, a társaság ellen 2012 márciusában felszámolási eljárás is indult, de azt a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette - írta korábban lapinformációkra hivatkozva az MTI.

Az EMFESZ 2012 márciusában, a felszámolás elindulásával tevékenységet záró mérleget készített, e szerint a saját tőkéje negatív volt, mínusz 166 milliárd forint, a mérleg szerint eredménye ugyan 82 milliárd volt 2012. január-márciusban, ám 2011-ben a vesztesége meghaladta a 223 milliárd forintot.

A top 10 céges adótartozó (2013. II. negyedév)
CégSzékhelyAdóhiány (millió Ft)Jogkövetkezmények (millió Ft)
EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Kft.1054 Bp., Szabadság tér 7.1 264,81 140,2
Prometrium Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. v.a.1211 Bp., Kossuth Lajos utca 62. fszt. 2.1 238,41 331,9
Observer Vagyonkezelő Kft. v.a.1087 Bp., Kerepesi út 27/a1 121,31 077,2
Péter Borászat és Szőlészet Kft.1131 Bp., Vőlegény utca 72.936,4630,4
Sourcing Technical Kereskedelmi és Szolg. Kft.1204 Bp., Ábrahám Géza utca 142. fszt. 2.905,1563,8
Grain Transz Kereskedelmi és Szolg. Kft. v.a.1113 Bp., Karolina út 65. 3. em. 309.903,9768,4
B'Oker Kereskedelmi Kft. v.a.2700 Cegléd, Közép út 11.716,2659,2
La-Net Go Kereskedelmi és Szolg. Kft.3346 Bélapátfalva, Kossuth Lajos utca 20.621,8410,7
Foton Trans Kereskedelmi és Szolg. Kft.3300 Eger, Kodály Zoltán utca 10. fszt. 1.608,8445,4
Szate-Ház Ingatlanberuházó Kft.9028 Győr, Szabadi utca 11/F, 6/A593,4593,5
Forrás: nav.gov.hu


A második legnagyobb adótartozó jelenleg a végelszámolás alatt lévő Prometrium Kft. (1,238 milliárdos adóhiánnyal és 1,331 milliárdos jogkövetkezménnyel), a filmterjesztő cég érintett a P. Koltai Gábor filmproducer és társai ellen adócsalás miatt indított eljárásban. P. Koltai produkciós cége, a Filmsziget Kft. szintén szerepel az adóslistán: a 15. helyen, 443 milliós adótartozással és 480 milliós jogkövetkezménnyel; szintén végelszámolás alatt van, az adószámát már 2010 decemberében felfüggesztette a NAV. A Filmsziget gyártotta például a Megy a gőzös és a Magic Boys színű filmeket, amelyekben szerepeltek a producer szülei, Koltai Róbert és Pogány Judit is.

Súlyos vádak a filmgyártók ellen

A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat idén júliusban a Fővárosi Törvényszéken. A producert és hat társát (köztük Csáki Zoltánt, a Prometrium Kft. ügyvezető-tulajdonosát) azzal vádolták meg, hogy tizenegy háromdimenziós animációs film gyártása során a gyártási költségek többszörösét meghaladó mértékű fiktív számlák felhasználásával jogosulatlanul igényeltek vissza áfát, illetve jogosulatlanul csökkentették cégeik áfafizetési kötelezettségét - közölte a közelmúltban az ügyészség az MTI-vel. A fiktív számlákat a filmtámogatási szerződések elszámolásához is felhasználták, a támogatást nyújtó cégek - amelyek nem tudtak a támogatások felhasználásának tényleges módjáról - ezek alapján társaságiadó-kedvezvényt vettek igénybe. (A vállalkozások a filmgyártáshoz nyújtott támogatásuk összegével csökkenthetik az adóalapjukat és a fizetendő társasági adójukat.) A vád szerint P. Koltai 2008 és 2010 között közel 2,3 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, míg producertársa (Imgrund Gábor, más kft.-ben cégtársa) közel 1,7 milliárdost.

A Prometrium utolsó online elérhető mérlege 2008-as, abban az évben 1,06 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,1 milliós veszteséggel zárt, míg a Filmsziget 2009-ben 231 milliós nettó árbevételt és 132 milliós eredményt ért el, a kötelezettségállományának összege azonban meghaladta a kétmilliárd forintot.

A tőzsdéről a híd alá

A lista harmadik helyén álló cégen is több mint egymilliárdos adótartozást vasalna be - vélhetően reménytelenül - a NAV: az Observer Vagyonkezelő Kft. 1,121 milliárd forint adóval tartozik, míg a jogkövetkezmények 1,077 milliárd forintra rúgnak. A cég kényszer-végelszámolását a fővárosi bíróság 2012 májusában rendelte el, az adószámát már 2009 szeptemberében törölte az adóhatóság. Az 1991-ben alapított, pénzügyi tanácsadóként és brókercégként induló társaságnak az elmúlt húsz évben szerteágazó tevékenységi kört jegyeztek be talajdonosai (akikből szintén volt jó néhány). A fő tevékenysége a híd- és alagútépítés, de szerepel a cégjegyzékben többek közt az állattenyésztés, a gabona és takarmány nagykereskedelme, a műanyag-csomagolóeszköz gyártása és a gépjármű kis- és nagykereskedelem is. A hatályos adatok szerint jelenleg Gazdag Nándor, Cserkaszi Miklós és a felszámolás alatt lévő Katur Invest Kft. a tagja. A társaságról kevés információ érhető el az internetes oldalakon, a HVG 1998-ban azt írta, hogy - a kilencvenes évek elején még tőzsdetag - Observer Vagyonkezelő Kft. érdekeltségébe tartozó Bre-Wor Observer Brókerház Rt. megvásárolta a bécsi tulajdonosának büntetőügye miatt bajba került Hoffmann-Schneider Értékpapír Rt.-t. A cégadatok szerint a Bre-Wor Observer felszámolással megszűnt, 2008-ban törölték a cégnyilvántartásból.

 

A magánszemélyek közül a legnagyobb köztartozó 2013. második negyedéveben a győri lakosú Pintér Dávid, ő 176 millió forint adót mulasztott el befizetni.

A legtöbbel tartozó magánszemélyek
(2013. II. negyedév, millió Ft)
AdóhiányJogkövetkezmények
Pintér Dávid (Győr)176,4146,9
Ötvös Zoltán (Hosszúpályi)127,2-
Lipták Ferenc (Péteri)126,0123,2
Ruzsa Norbert (Méhkerék)113,6110,6
Németh István Lajos (Sopron)80,466,9
Forrás: nav.gov.hu