A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szokásos menetrendnek megfelelően közzétette a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók, illetve a 100 milliós limitet felülmúló cégek listáját, a 2012 december 31-ei állapot szerint.

Az eggyel korábbi, tavaly októberi közléshez képest (amely a harmadik negyedév végi állapotot mutatta) a magánszemélyek és vállalkozók esetében némiképp hosszabb lett a lista: 3,7 ezer név után immár közel 3,9 ezer található a felsorolásban. Legtöbbjük (több mint 2,7 ezren) egyszerű magánszemély, az egyéni vállalkozók felsorolása bő 1,1 ezer nevet számlál. Tőlük összesen - a tízmilliós alsó határral számolva - legalább 3,87 milliárd forint kintlévőségre vár a NAV.

A konkrét személy- és cégneveket és pontos összegeket tartalmazó, 2012 utolsó negyedévében jogerőssé vált legnagyobb adóhatósági követeléseket bemutató NAV-listáról készített összállításunk itt olvasható.

Tovább bővült a céges lista

Közel 1,8 ezer cég szerepel a százmillió forint feletti, folyamatosan, legalább 180 napon át fennálló tartozással rendelkező vállalkozások listáján, szemben az első negyedévi másfélezres, második negyedévi mintegy 1600-as, illetve a harmadik negyedévi közel 1,7 ezres felsorolással. (Igaz, egy évvel korábban, azaz 2011 végén 1800-as, azt megelőzően pedig több mint kétezres felsorolást közölt az adóhivatal.) Közülük 415 vállalkozás esetében van bármiféle esély arra, hogy a pénz még befolyhat. Ezek a cégek nem állnak ugyanis sem felszámolási sem végelszámolási eljárás alatt, míg a többi igen. Az ebből a listából hagyományosan nem derül ki, hogy pontosan mennyi a tartozása ezeknek a cégeknek, a felsorolásban ugyanis csak a nevük szerepel - s a tény, hogy a tartozás nem elhanyagolható összegű.

Így működik a hírhedt cégtemető Tatabányán

A céges adóslista állandó szereplői a hírhedt tatabányai cégtemetőhöz (Komáromi út 31., földszint 1.) köthető cégek. A tatabányai Erdélyi József és "kollégái", Erdélyi Márton Attila és Jakics Mónika Zsuzsanna - a tartozást felhalmozó, bedőlésre ítélt vállalkozások eltüntetésével foglalkoznak.

A 2012. negyedik negyedéves NAV-listán ezúttal 15, a fenti tatabányai címre bejegyzett, immár felszámolás alatt lévő, jelentős, egyenként 100 millió forint feletti adótartozást felhalmozó céget számoltunk össze (a harmadik negyedévben 14-et, a másodikban még 12 darabot). Ezúttal is találunk köztük beszédes nevű cégeket (Kidőlt, Hasitasi Hatos, Mecsboksz, Plüsmaci, Kisautó, továbbá öt Szpero és három Búgócsiga szóval kezdődő cégnevet) és a korábbi nevet visszafelé írva átkeresztelt társaságokat, mint a Illivillisc Bt. és a Uabaton Kft.

A nehéz helyzetbe került cégeket új székhellyel, névvel veszik át az új tulajdonosok, majd végelszámolással, felszámolással megszűnik a cég. Például a 2005-ben, budapesti székhellyel, 5 millió forint törzstőkével bejegyzett, hirdetési tevékenységet folytató E.S.G. Marketing Kft. 2010. december 7-én került Erdélyi József és Erdélyi Márton Attila tulajdonába, s egyúttal módosították a nevét Plüsmaci 101207 Gnitekram Kft.-re. Korábbi tulajdonosai Dombovári Csaba és Zsuga Gábor voltak, a cég nettó árbevétele 2008-ban még 1,33 milliárd, 2009-ben 1,07 milliárd forint volt, adózott eredménye 8 millió forint, illetve 3,3 milliós veszteség volt - derül ki a nyilvános cégadatokból. A kötelezettségállománya 2009 végén meghaladta a 442 millió forintot, s akkor két főt foglalkoztatott. A társasággal szemben 2010 december elején indított végrehajtást az adóhatóság, az adószámát a bíróság 2011 áprilisában függesztette fel.

Erdélyi József nevéhez jelenleg 736 megszűnt vagy még működő cég köthető, Erdélyi Márton Attilához 249 és Jakics Mónika Zsuzsannához 354.

Erdélyi József internetes oldalán humorosnak szánt formában hirdeti szolgáltatását, magát a Szperopirin nevű gyógyszer gyártójaként és forgalmazójaként tünteti fel, amely segítséget nyújt mindenféle cégbántalom ellen, és "megakadályozza a felszámolók gondatlan illetve szándékos magatartása által a cégek ügyvezetőinek és tulajdonosainak okozott súlyos joghátrányok járványszerű terjedését".

A listára került cégek többsége azonban valószínűleg sosem fogja visszafizetni ezt a tartozást - akkor sem, ha az eljárások során az adótartozások kiegyenlítése az első helyen szerepel. Ha csak százmillió forinttal számolunk, a felszámolás és végelszámolás alatt lévő cégek esetében ez összesen 135 milliárd forint adótartozást feltételez, valójában ennek sokszorosa a kint lévő pénz.

Ismert társaságok

Alsóvadász polgármesteri hivatala lekerült a listáról, ám a nagy adósok között továbbra is szerepel a tavaly február 14. óta felszámolás alatt lévő Malév Magyar Légiközlekedési Zrt., a májusban szintén felszámolás alá került pécsi Elcoteq Magyarország Elektronikai Kft. is. Az elektronikai cég a luxemburgi anyavállalatának csődje miatt került nehéz helyzetbe, hazánkban 1500 embert foglalkoztatott.

Az egykor szebb napokat látott, jelenleg felszámolás alatt álló Ganz-cégek is felkerültek a listára: a Ganz Sziget Hajó- Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft., a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt. és a Transelektro Ganz-Röck Kazán-és Erőművi Berendezések Zrt., valamint az elektronikai áruházait korábban sorra bezáró Electro World Magyarország Kft. is. Régóta szerepel a lajstromban az egykori győri csipkefüggönygyár tulajdonosa, a Gardénia Csipkefüggönygyár Nyrt.

Továbbra is szerepel a listán a Herz Szalámigyár Zrt., a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt., az Ikarus Holding Zrt., a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt., a Bognár Szörp Kft., neves bútorgyárak, ingatlanfejlesztők, agrárvállalalatok.

Az állami Bábolna-cégek szintén megszokott szereplői a toplistának, a 2008 óta felszámolás alatt lévő Bábolna Mezőgazdasági Zrt. és a 2007 óta szintén felszámolási eljárás alatt álló Bábolna Takarmányipari Premix és Takarmánykereskedelmi Kft.

A ismert szolnoki agrárintegrátor, a GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Zrt. fizetési nehézségei miatt 2010 februárjában kért csődeljárást maga ellen, ám nem sikerült megállapodni hitelezőivel, szeptemberben elindult a felszámolása. Az adóhatóságnak több mint 200 milliós követelése van a céggel szemben, 2010. szeptember vége óta van rajta a legnagyobb adósok listáján.

Az egykor vezető magazinnyomtató Grafika Press Nyomdaipari Zrt. szintén továbbra is fent van a listán, a cég felszámolása 2009 márciusa óta tart. A nagy adózók listáján 2009 vége óta szerepel. A magyar tulajdonú nyomda tevékenységének utolsó teljes évében, 2008-ban közel 5,3 milliárd forint nettó árbevétel mellett 836 milliós veszteség könyvelhetett el. Szakértők szerint az ágazati problémák mellett vezetési hibák vezethettek az egykor nagy forgalmú cég bedőléséhez.

Tetemes adótartozást halmozott fel a budapesti, Soroksári úti Gizella malmot felújító, benne mintegy száz, nagy belmagasságú, loft lakásokat kialakító Gizella-Malom Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft. A közvetve egy Hollandiában bejegyzett cég tulajdonában lévő kft. felszámolása 2011 szeptemberében indult el, s december vége óta szerepel a legnagyobb adótartozók lajstromában. A cég tartozása 2010 végén - a mérlege szerint - meghaladta a 15 milliárd forintot. A Duna parthoz közeli Mills Loft Ház jelenleg is üresen áll.

A fizetésképtelenné vált építőipari, gabona- és autókereskedő cégek is szép számmal szerepelnek a felsorolásban . Előbbiek között továbbra is ott van a korábban nagy állami és önkormányzati beruházásokban (Páva utcai zsinagóga, Fővárosi Levéltár, budaörsi uszoda) részt vett, felszámolás alatt álló Baucont Építőipari Zrt. Megtalálni továbbá az autópályaszakaszok és főutak építésében közreműködő (M3-as Görbeháza-Nyíregyháza, M7-es Nagykanizsa-Becsehely) Mélyépítő Budapest Kft.-t, a szintén útépítésekben szerepet vállalt Eurobuild Group Zrt.-t (M7-es Letenye-Becsehely szakaszán, M35-ös Görbeháza-Debrecen nyomvonalán) is.

Hol van a legnagyobb adós?

Már jó ideje nem hiányozhat a tetemes adóhiányt felhalmozó magánszemélyek listájáról Gáspár Győző - alias Győzike - és felesége, Gáspárné Balla Beáta sem, akiknek 2011 első negyedévében még sikerült leküzdeniük magukat a szégyenfalról. Még a harmadik negyedévben kikerült viszont - hosszú idő után - a felsorolásból a Pa-Dö-Dö énekesnője, Lang Györgyi, ám a rendőrség által korábban körözött, jó ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó László továbbra is megtalálható a listán. (Arról, hogy miként áll össze a lista és hogyan lehet róla lekerülni, részletesen itt olvashat.)

Továbbra is szerepel a felsorolásban ugyanakkor az az üllői Horváth Mónika Zsuzsanna is, aki összesen 3,5 milliárd forint adóhiánnyal és jogkövetkezménnyel vezette a harmadik negyedévben jogerőssé vált, legnagyobb adótartozásokat részletező listát. A negyedik negyedéves magánszemély rekorder, a 817 millió forinttal tartozó Szigetvári István neve viszont nincs a felsorolásban.

Az egyéni vállakozók listáján továbbra is szerepel az akasztói Stadler József, akit a Szegedi Ítélőtábla jogerősen négy év tíz hónap börtönbüntetéssel, és 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtott 2011 novemberében, miután a vád szerint a vállalkozó valótlan tartalmú adóbevallásokat készített, fiktív számlákat szerepeltetett a könyvelésben, és 67 millió forint társasági adót nem fizetett be.

Az érintettek minél hosszabb ideig nem fizetik meg az adótartozásukat, annál nagyobb késedelmi kamattal és bírsággal kell pluszban számolniuk.