Ezeken a listákon az egyes cégek, magánszemélyek és vállalkozók mellett nincs feltüntetve a pontos tartozás összege. Az biztos, hogy a 2014 március 31-i állapotok alapján 4060 magánszemélyt és egyéni vállalkozót tartott nyilván a NAV 10 millió forintot meghaladó, legalább 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással, a 2013 negyedik negyedévi 4018, a harmadik negyedévi 3956, illetve a második negyedév végi 4066 fő után. (Közülük 2724 magánszemély, 1306 egyéni vállalkozó, 30 pedig lakcím nélküli.)

Bérelt helyek a listán

Ezúttal sem hiányozhat a lista régi szereplőjének számító Gáspár Győző, alias Győzike és felesége Gáspárné Balla Beáta, akiket korábban a bíróság jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt adócsalásért, miután 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkoltak el, amit 76,4 milliós jövedelmük után nem fizettek be. (Ez a tartozás is arra utal, hogy a mintegy négyezer adós esetében a tízmilliós alsó küszöbbel számolt 40,6 milliárd forintos teljes összeg többszöröse is lehet a NAV valós kintlévősége, és a cégeknél is hasonló lehet a helyzet.)

Szintén szerepel a neve annak a két kínai magánszemélynek is a listán, akik 2012 első negyedében vezették jogerőssé vált adóhiánnyal érintett adózók felsorolását. Az akkori NAV-közlés szerint az ugyanabban az óbudai panelházban, épp egymás felett lakó Wang Sheng Qiuang és Chen Wen Min fejenként hajszálra ugyanakkora összeggel, mintegy 450-450 millió forinttal tartozott.

A listán továbbra is ott van a börtönből nemrégiben kiszabadult volt szocialista politikus, Zuschlag János - vagyis a könyvéből származó bevétel vagy nem volt elegendő a tartozás kiegyenlítésére, vagy nem erre fordította -, valamint a ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó László, valamint az akasztói nagyvállalkozó Stadler József is. (Őt egyébként a Szegedi Ítélőtábla jogerősen négy év tíz hónap börtönbüntetéssel, és 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtott 2011 novemberében, miután a vád szerint a vállalkozó valótlan tartalmú adóbevallásokat készített, fiktív számlákat szerepeltetett a könyvelésben, és 67 millió forint társasági adót nem fizetett be.)

Nem pihennek a cégtemetők

 

Ami a vállalkozásokat felsoroló listát illeti, a 2013 második negyedévi 1836-ról 1991-re nőtt, majd 1624-re csökkent, 2014 első negyedére pedig 1824-re apadt tovább a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégek száma. Közülük 1336 felszámolás, 174 pedig végelszámolás alatt áll, továbbá közel százzal szemben - köztük jónéhány, a Tatabánya, Komáromi út 31. szám alatti földszinti lakásba bejegyzett cég - kényszertörlést rendelt el cégbíróság vagy a NAV, azaz jó esély van rá, hogy tetemes tartozást maga mögött hagyva szűnik meg.

A listán szereplő cégek között továbbra is feltűnően nagy számban szerepelnek ingatlan-kereskedelmi és fejlesztőcégek, építőipari vállalkozások, biztonsági szolgáltatók, valamint vagyonőrcégek, fuvarvállalkozások. Rendkívül gyakoriak - a szerteágazó tevékenység miatt - a kereskedelmi cégek, közöttük is feltűnően sok a gabonakereskedelmi vállalkozás. Szintén tartozik az államnak a felszámolás alatt lévő Pécsi Közlekedési (PK) Zrt.

Listán az MNB egykori őrző-védő cége

A nagy adótartozók listáján szerepel a 2011-ben még több mint 2,3 milliárd forint nettó árbevételt elérő Tom Clear Zrt., amelynek fő tevékenysége a nyomozás, de számos bejegyzett tevékenysége közt szerepel az ékszerkészítés, a személybiztonsági és építőipari tevékenységek is. A Céginfón elérhető 2011-es mérlege szerint a cég 331 milliós veszteséggel zárta az évet, s már 2011 decembere óta végelszámolás alatt áll. A társaság korábban több őrzés-védelemre kiírt közbeszerzésen is nyert, többek közt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Szabadság téri és Soroksári objektumainak fegyvertelen őrzés-védelmi és ügyfélirányító feladatainak ellátásában való közreműködésre kiírt tenderen, ami eredetileg 2010-től 2013 július végéig szólt volna. A szerződés nettó értéke 200,4 millió forint volt - írta korábban a Gazdasag.hu portál.

A Tom Clear Zrt. ellen Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014 márciusában és áprilisban is végrehajtást kezdeményezett. A cégadatokból az is kiderül, hogy a Tom Clear korábban T.O.M Controll 2001 Vagyonvédelmi Zrt. néven működött, abból 2009-ben vált ki az azonos nevű, épülettakarítással foglalkozó T.O.M Controll 2001 Zrt. s a fennmaradó cég neve lett Tom Clear Zrt. (Érdekesség, hogy a kivált cégből 2013-ban is kivált egy vállalkozás, a szintén épülettakarítással foglalkozó M.O.T. Controll Magyarország Vagyonvédelmi Zrt.)

Új és régi nevek a szégyenlistán

Továbbra is fent van a 100 millió forintot meghaladó adós listán a  mintegy húsz évig Marks & Spencer-üzleteket működtető "S" Modell Kereskedelmi Zrt. A társaság 2010-2012-ben évente nettó 3,7 milliárd forintos árbevételt ért el, 2012-ben a kötelezettségei megközelítették a 2 milliárd forintot, az évet 138 milliós üzemi veszteséggel zárta. Jelentős adótartozást halmozott fel a Magyar Posta Zrt. egykori alvállalkozója, a fővárosban korábban levélkézbesítést végző, jelenleg felszámolás alatt lévő EU Posta Zrt. is, valamint a felszámolás alatt lévő, pécsi székhelyű CBA-Fema Kft.  A kereskedelmi cég egyik tulajdonosa a CBA-Csemege Trió Kft., amelynek 2003-2007 között résztulajdonosa volt Baldauf László, a CBA Kft. ügyvezetője, jelenleg pedig négy magánszemély érdekeltségében áll: ifj. Baldauf László, Baldaufné Borsos Brigitta, Tomicsek János és Tomicsek Jánosné neve szerepel a cégadatokban. A kötelezettségállománya 2010 decemberében, amikor elindult a felszámolási eljárása, 459 millió forintra rúgott.

Neves cégek a süllyesztőben

Az adóslistán bérelt helye van az állami felszámoló alá rendelt Kapuvári Hús Zrt.nek és Kapuvári Bacon Kft.-nek, az állami Malév Zrt.-nek és a Malév Vagyonkezelő Kft.-nek - viszont kikerült a friss listáról a becsődölt Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet. Adósak maradtak az államnak továbbá a volt Ganz-cégek, az Ikarus Holding Zrt., az egykor elektronikai üzleteket működtető Electro World Magyarország Kft., az anyagcégével együtt becsődölt, elektronikai gyártó Elcoteq Kft., a szintén felszámolás alatt álló, holland hátterű logisztikai szolgáltató Rynart Transport Hungary Kft. és a kapcsolódó RTH Vagyonkezelő Kft., az egykor több Skála áruházat üzemeltető Skála Group Kft., az ország egyik legnagyobb készétel- és szendvicsgyártó üzemét létrehozó Star Menü Kft., a Styl Ruhagyár Zrt. és az édességgyártó Sweet Point Zrt. is. Szintén ott van a jó ideje felszámolás alatt álló ABO Mill Malomipari Zrt. is.

A NAV felsorolásában továbbra is megtalálható a becsődölt, debreceni Aranybika szálló egykori tulajdonosa a Cívis Hotels Zrt., a Cerbona Élelmiszeripari Zrt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., a ruhakereskedő Jeans Club Kft., a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Kft. és a bábolnai Pannon Baromfifeldolgozó Kft., a salgótarjáni öblösüveggyár egykori tulajdonosa, az R-Glass Hungary Kft. és a Zala Bútorgyár Zrt. is.