Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány akár 40 százalékos bevételarányos adót fizettetne a legnagyobb magyar médiumokkal - ami praktikusan és kizárólag az RTL Klub üzemeltetőjét jelenti - olvasható ki az L. Simon László által hétfőn beadott reklámadóról szóló törvénytervezetben. A kormány tavaly már tervezte a hazai médiapiac megadóztatását, de erről a tervéről átmenetileg lemondott. A reklámadó elsősorban a hazai kereskedelmi televíziókat érintené, emellett a tervezet külön kitér azokra a szolgáltatókra is, amelyek Magyarországon nem telepedtek meg, de napi műsoridejük legalább felében magyar nyelvű médiatartalmat tesznek elérhetővé a hazai piacon. A törvény szerint ezen külföldi bejegyzésű cégeknek is adót kellene fizetniük - ám a megvalósítás technikai részleteire nem tér ki a javaslat. Az adót elvileg kiterjesztik a külföldi internetes szolgáltatókra, így a Google-ra, Facebookra és egyéb közösségi szolgáltatókra is.

Reklámadóval sújtanák - az egyébként is nehéz helyzetben lévő - nyomtatott napi- és hetilapokat, valamint az internetes portálokat, szabadtéri reklámhordozókat és járműreklámokat. A javaslat a saját célú reklámot is adóztatná, ez esetben a ráfordítási költség lenne az adó alapja. A kormány az igazságosabb közteherviselés jegyében akarja kivetni az új terhet a "jelentős nyereséget termelő" médiaszektorra.

A tervezet szerint az adóalap - vagyis a reklámbevétel -  fél milliárd forintot meg nem haladó része után nem kell a cégeknek reklámadót fizetniük. Ötmilliárd forintig 1 százalékot, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó, de 10 milliárd forintot meg nem haladó része után 10 százalékot, 10 milliárd forintot meghaladó, de 15 milliárd forint alatt 20 százalékot, 15 és 20 milliárd között 30 százalékot, míg 20 milliárd forintot meghaladó rész után 40 százalékot kell adózniuk a médiavállalatoknak.

A törvényjavaslat a kihirdetést követő 30 napon lépne hatályba, az első részletet - a 2013-as bevételek után - 2014. augusztus 20-ig, a második részletet november 20-ig kötelesek az érintett cégek befizetni.

Reklámadó 2014-es javaslata
Reklámbevétel (milliárd Ft)Adó mértéke (%)
0-0,50
0,5-51
5,0-10,010
10,0-15,020
15,0-20,030
20 milliárd felett40
Forrás: törvényjavaslat

 

Reklámadó 2013-as javaslata
Reklámbevétel (milliárd Ft)Adó mértéke (%)
0,0-1,00
1,0-5,01
5,0-10,010
10 milliárd felett20
Forrás: Napi.hu