Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vida Ildikó NAV-elnök és több vezető kollégája Egyesült Államokba való beutazását minősítette nemkívánatosnak az Egyesült Államok - derül ki abból az interjúból, amit a mai Magyar Nemzet közöl. Vida hangsúlyozza, hogy semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese. "Amit tenni tudok: felállítok a NAV-on belül egy külön vizsgálati csoportot, amelyik képletesen szólva mikroszkóppal fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat" - nyilatkozta az adóhivatal elnöke.

Az elnök közölte azt is, hogy a NAV és a maga nevében a "rágalmak miatt" megindít minden szükséges polgári és büntetőeljárást.

Vida a vádak miatt nem távozik a posztjáról: "ha felállnék, azzal beismerném a vádakat"; "tisztán állok bármilyen vizsgálat elé". Amennyiben a kormány leváltja, akkor is meg fogja magát és munkatársait védeni. "A végsőkig küzdeni fogok az igazunkért, és soha nem adom fel. "

Miért lépett az USA?

Vida beszélt arról is, hogy mélyen megrázta egyrészt az eljárás, amit példátlannak tart, másrészt "az a minden tényállítást és bizonyítékot nélkülöző rágalomözön", ami rá zúdult és zúdul azóta is.

Arra a kérdésre, hogy miért támadták meg "ok nélkül", Vida azt válaszolta, hogy ez számára is érthetetlen, kereste az okokat, s nem tudja. "Az én lelkiismeretem tiszta, és abban is biztos vagyok, hogy a munkatársaim, akik évtizedek óta ott dolgoznak, szintén mindig a legjobb tudásuk szerint és tisztességesen jártak el." Vannak olyan NAV-vizsgálatok, amelyek olyan érdekcsoportok körül folytak és folynak napjainkban is, amelyek könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel. "Az is elképzelhető, hogy külső személyek, minden alap nélkül bár, de ránk hivatkoznak egyes esetekben, és ez ellen szinte lehetetlen védekezni. Mégis, nem gondolható ép ésszel, hogy ezeknek ilyen következményei lehetnek" - válaszolta az adóhatóság elnöke.

A kormány tudott róla

- Amikor a levelet elolvasta, az abban foglaltakat jelezte a kormánynak? - tette fel a kérdést a jobboldali napilap.
- Igen, egy illetékesnek jeleztem - válaszolta Vida Ildikó.
- Kinek?
- Mindegy a név, a lényeg, hogy a kormány tudott az ügyről.
- Ha mindegy a név, akkor el is mondhatná.
- Nem szeretném ebbe az irányba elvinni az ügyet, mondom, a kormány tudott arról, hogy mi történt.

Varga Mihály felügyeli a NAV-ot

A NAV jogi személyiséggel rendelkező, a kormány irányítása alatt álló, államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal. A NAV felügyeletét az adópolitikáért felelős nemzetgazdasági miniszter (aki jelenleg Varga Mihály) látja el - áll a vonatkozó  NGM utasításban és az adóhivatal honlapján.

Levélben értesítették a kitiltásról

Vida közölte a lappal, hogy levélben, pár sorban kapott értesítést arról, hogy belépése nemkívánatosnak minősül az Egyesült Államokban. Egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, miszerint felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett, vagy abból hasznot húz. "Sem ügyet, sem tárgyat, sem semmit nem neveztek meg, hogy bizonyítékról már ne is beszéljek" - tette hozzá Vida.

Az adóhatóság első embere André Goodfriend budapesti ideiglenes amerikai ügyvivő kitiltásokkal kapcsolatos mondataira is reagált az interjúban. Szerinte a magyar kormány cáfolta, hogy minden szükséges adat birtokában lenne az üggyel kapcsolatban. "Másrészt az ügyvivő minden alkalommal, amikor megszólalt, mást mondott. Először azt nyilatkozta, hogy kormánytagok is érintettek a kitiltásban, később pedig azt, hogy csak kormány közeli tisztviselők és üzletemberek vannak a listán. Először azt állította, hogy nem tud olyan amerikai cégekről, amelyeket érintene a NAV vizsgálata, majd pár nap múlva elismerte, hogy a Bunge már három évvel ezelőtt jelezte az áfacsalásokat a NAV-nak, s mivel szerintük a NAV semmit nem tett, jelentették az ügyet a nagykövetségnek. Amikor erre Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilvánosságra hozta, hogy a NAV 2011 óta vizsgálatot folytat a Bunge által jelzett ügyben, és el is indultak a büntetőeljárások és a letartóztatások, akkor az ügyvivő azt mondta, hogy Washington voltaképpen nem is kívánja, hogy a magyar állam a konkrét korrupciógyanús esetekben indítson vizsgálatot, csak szeretné, ha gesztusként lecserélnének néhány NAV-vezetőt. A legfurcsább pedig az volt, amikor azt mondta, hogy a kitiltottak hivatalos úton, Magyarország képviseletében továbbra is beutazhatnak az Egyesült Államokba. Vagyis hivatalos személyként nem vagyunk kitiltva, holott e vonatkozásban neveztek minket korruptnak, ellenben ki vagyunk tiltva magánszemélyként, amely minőségünkben nyilvánvalóan nem lehetünk azok" - foglalta össze gondolatait Vida.