A NAV szerdán közölte, hogy nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. Közleményükben azt írták, a vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt adócsalások ügyében nem intézkedett a hivatal.

Horváth András szerint az adóhivatal csak egy alibi vizsgálatot folytatott le, általános paraméterek alapján futtattak le lekérdezéseket a rendszerben. Ez viszont csak azt igazolja, hogy az adóhivatal dolgozott a vizsgált időben. Arra jó, hogy a tájékozatlan embereket "elszédítsék", de szerinte ezzel csak a papírt, és a munkaidőt pazarolták el a "semmire". A vizsgálati anyagnak semmi köze nincs ahhoz, amikről ő tavaly novemberi sajtótájékoztatóján beszélt - vélekedett.

Horváth András kiemelte: az általa az ügyészségnek átadott zöld dosszié, amely visszaéléseket bizonyító dokumentumokat tartalmaz, tele van olyan cégekkel, amelyekkel szemben az adóhivatal akkor sem folytatott vizsgálatot, mikor lehetett tudni róluk, hogy fiktív számlázási hálózatban vesznek részt. Azt mondta, ezek között vannak gabonakereskedelmi, élelmiszeripari cégek is. Az adóhivatal kétnapos vizsgálata során azonban sem ezeket a cégeket, sem azokat nem találták meg, amelyek a feljelentésben szerepeltek, Horváth András szerint azért, mert az adóhivatal ezt nem is vizsgálta.

A NAV volt munkatársa szerint az adóhivatal szerdán nyilvánosságra hozott vizsgálatának vele kapcsolatos megállapításai alaptalanok. Felvetette továbbá, hogy mostanáig "miért nem merték" kiadni a tavaly két nap alatt elvégzett vizsgálat adatait, miért csak azt követően tették ezt meg, hogy az LMP másodfokon is megnyerte az ez ügyben indított perét.

Arra a felvetésre, hogy a pestisracok.hu portának elismerte, nincsenek bizonyítékai a korrupcióról, csak az áfacsalókat tudná megnevezni, a volt adóhivatali dolgozó azt mondta: több kollégája is tapasztalta a hivatali visszaéléseket. Horváth András hozzátette: hogy ezek mögött milyen vesztegetés, korrupciós cselekmények állnak, arról neki nem kell tudnia, ezt a nyomozóhatóságnak kell kiderítenie. A pestisracok.hu azután kérdezte meg erről, hogy Horváth András az elmúlt hetekben több tüntetésen felszólalva rendszerszintű korrupcióról beszélt.

Az adóhivatal volt dolgozója tavaly november 8-án tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly november 11-én közölte, az ügyben vizsgálatot folytattak le, amely megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.

Horváth András feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december 9-én hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt még ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) idén novemberben közölte az MTI-vel, hogy ennek nyomozásnak van gyanúsítottja.

A NAV már Horváth András tavalyi sajtótájékoztatója után visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen. Ez alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében tavaly december 19-én házkutatást tartottak Horváth Andrásnál.