A 2014-ben megszerzett jövedelméről 1 millió 304 ezer magánszemély (köztük egyéni vállalkozó) nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást, ami 13 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az önbevallást benyújtók 26 százaléka elektronikusan teljesítette kötelezettségét, számuk évről-évre nő. Az elmúlt években mind az összjövedelem, mint az összevont jövedelem dinamikus ütemben emelkedett. Az összjövedelem 261,2 milliárd forinttal haladta meg a 2013-as adatot, ami 7,7 százalékos emelkedést jelent. Így a magánszemélyek együttesen 3 637,5 milliárd forintra tettek szert, adófizetési kötelezettségük pedig - változatlan adóterhelés mellett - 521 milliárd forint volt - olvasható a NAV elemzésben.

A fővárosi és Pest megyei magánszemélyek összevont jövedelme 3 280 milliárd forintra nőtt, így ők 2013-hoz viszonyítva 213,5 milliárd forinttal (7 százalékkal) vallottak többet. Az összevont jövedelmek legmeghatározóbb elemének (2 976,5 milliárd forinttal) továbbra is a munkaviszonyból származó bérjövedelem tekinthető, mely egy év alatt 7,3 százalékkal (203 milliárd forinttal) növekedett. Az éves átlagos bér 5,6 százalékkal, 2 millió 702 ezer forintra emelkedett. A top bérjövedelmet - a korábbi évhez hasonlóan - egy üzletviteli tanácsadással foglalkozó vállalkozás fizette ki, mellyel munkavállalójuk 1,1 milliárd forintra tett szert.

Az egy főre jutó összevont jövedelmek területenkénti megoszlása szerint a főváros XII. kerületében (Hegyvidéken) élők, Pest megyében pedig Telki lakosai kerestek a legtöbbet. Az egy főre jutó összevont jövedelmek vonatkozásában a legintenzívebb fejlődést a 2013 és a 2014-es bevallási időszak között Budapesten a XI. kerület (Újbuda), Pest megyében pedig a szobi, valamint a nagykőrösi járás magánszemélyei tudhatták magukénak. A kerület tekintetében ez 6,4 százalékos, a járások esetében pedig 7,2 százalékos növekményt jelent egy év alatt.

Kép: Forrás: NAV

Az összesen 124,6 milliárd forint önálló tevékenységből származó jövedelem legnagyobb részét 2014-ben is a vállalkozói kivét tette ki. A kata bevezetéséből adódó átrendeződés miatt ugyan kevesebb a fővárosi és Pest megyei egyéni vállalkozók száma, azonban az elmúlt évi 5138 fős csökkenés ellenére a vállalkozói kivét együttes összege 2013-ról 2014-re 96 millió forinttal nőtt. Ezzel együtt az éves átlagos vállalkozói kivét (1 132 ezer forint) 110 ezer forinttal haladta meg a korábbi adatot.

A forrásadós jövedelmek 70,8 százalékát az osztalékjövedelmek adták, melyek egy év alatt 47,8 milliárd forinttal ugrottak meg és elérték a 252,9 milliárd forintot. Százmillió forint feletti osztalékjövedelemmel összesen 317 magánszemély rendelkezett, a legnagyobb bevallott összeg pedig 4,3 milliárd forint volt. A legnagyobb ingatlan értékesítésből származó jövedelmet - 69 millió forintot - egy észak-budapesti magánszemély szerepeltette bevallásában. Árfolyamnyereségből két adózó jutott egymilliárd forint feletti jövedelemhez, a top árfolyamnyereség 1,8 milliárd forint volt.

Forrás: NAV
Kép: Napi.hu


Családi kedvezmény címén a bevallást benyújtók közel negyede csökkentette adóalapját, együttesen 366,1 milliárd forinttal. Az egy főre jutó családi kedvezmény összege elérte a 1 198 ezer forintot, szemben az egy évvel korábbi 1 155 ezerrel. A fővárosi és Pest megyei illetőségű munkáltatók és kifizetők adatszolgáltatása szerint a 2014-ben bevezetett családi járulékkedvezmény több mint 9 milliárd forintot hagyott a családoknál.

A magánszemélyek az idén is felajánlhatták személyi jövedelemadójuk 1 százalékát civil szervezeteknek, alapítványoknak. A lehetőséggel közel 1 337 ezer fővárosi és Pest megyei adózó élhetett volna, ezzel szemben közülük csupán 682 ezren rendelkeztek. 7 711 kedvezményezett részesült felajánlásban, összesen 3,9 milliárd forint értékben. A korábbiakhoz hasonlóan a budapestiek közül a beteg gyermekeket támogató alapítványok, a Pest megyeiek közül pedig az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek kapták a legnagyobb támogatást.