Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy frissen lezárult ügyben egy kellően óvatos cég egy befektetését leírta, mivel belátta, hogy a projekttel kapcsolatos üzleti céljai nem fognak megvalósulni. A NAV szerint azonban túl óvatos volt, mert csak később lehetett volna teljes bizonyossággal megállapítani, hogy bedőlt a projekt. Az adóhatóság ezért adóhiányt állapított meg arra az évre, amikor a vállalkozás a kérdéses befektetéshez kapcsolódó eszközöket - mind számviteli, mind adózási szempontból - leírta. Az ügy pikantériáját az adta, hogy a cég az úgynevezett Robin Hood-adó alanya is volt, ahol nem lehet a veszteséget elhatárolni, így pláne nem volt mindegy, hogy mikor számolják el a leírást.

Egy másik esetben a majdnem teljesen lejárt szavatosságú termékről a vállalkozás már tudta, hogy teljesen eladhatatlan a piacon és azért annak értékét leírta a könyveiben. A NAV viszont azt állapította meg, hogy attól, hogy egy termék szavatossága néhány napon belül lejár, még azt el lehetne adni, és ezért - legalábbis adózási szempontból - indokolatlan a veszteség elszámolása. Ennek az ügynek a vége is tetemes adóbírság lett.

A bíróságok közelmúltbeli gyakorlata sok egyéb hasonló ügyről számol be. Az ügyek fókuszában általában az áll, hogy miközben a vállalkozás számviteli politikájának megfelelően elszámolt valamely veszteséget, az adóhatóság azt nem ismeri el indokoltnak és ezért nem engedi meg annak hatását szerepeltetni az adóbevallásban. Így nem egyértelmű: hol van a határ aközött, hogy valamely veszteség számvitelileg elszámolható ugyan, de az adótörvény szempontjából nem. És ráadásul ilyen kifejezett felhatalmazást az adótörvények sem tartalmaznak, ezért az adóhatóság ezen gyakorlatának jogi alapja is erősen megkérdőjelezhető .- véli a szakértő.

Így ha egy esemény számvitelileg helyesen van-e elkönyvelve, még nem biztos, hogy a NAV tetszését is elnyeri. Hiába mondja rá az áment a könyvvizsgáló egy megadott tétel számviteli elszámolására, annak társasági adóban történő elszámolását az adóhatóság ettől még mindig kétségbe vonhatja. Érdemes ezért minden nagyobb számviteli esemény könyvelésekor külön elgondolkozni azon is, hogy az adott tételt a vállalkozás hogyan szerepelteti majd a társasági adóbevallásában - mondta Fischer.