Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

cafeteriatrend.hu - egy nem reprezentatív felmérés keretében - 217 munkáltatót kérdezett meg, hogy miként reagálnának, ha az adótörvény-javaslatban szereplő módon jövőre a cafeteria jelenlegi 35,7 százalékos közterhe 51,17 százalékra növekedne.

A válaszadó munkáltatók 42,4 százaléka nyilatkozott úgy október végén, hogy az emelkedő közterhek hatására is biztosítana jövőre ilyen juttatást a munkatársainak - de a közterhek növekedésével csökkentené a dolgozóknak adott juttatások értékét. Így a munkáltató ugyanannyi pénzt fordítana erre 2015-ben is, de a dolgozók kisebb nettó keretet vehetnének igénybe. A különbözet fedezné a szükséges többlet adóforintokat.

Mivel dominánsan a nagyobb létszámú cégek választanák ezt az utat, így az érintett munkavállalók 72,3 százalékánál valósulna meg ez a forgatókönyv.

A válaszadók 18,4 százaléka - akik az érintett munkavállalók 14,9 százalékát foglalkoztatják - pedig úgy nyilatkozott, hogy a cafeteriára fordított költségkeretet jövőre számfejtett bérként fizetné ki a dolgozóinak.

Ebben az esetben mintegy 30 százalékkal csökkenne a munkavállalók által igénybe vehető plusz juttatások nettó értéke - érzékelteti az adókedvezmények nélküli különbséget Fata László cafeteria szakértő.

A megkérdezett cégek 24 százaléka nem biztosítana a jövőben ilyen juttatást, és nem is pótolná ennek kiesését semmilyen formában. Mivel ezt a választ jellemzően kisebb cégek adták, így erre a megoldásra az érintett dolgozói kör 6,8 százaléka számíthatna.

Csupán a munkáltatók 6,9 százaléka osztozna a munkavállalóival a közterheken. Náluk a felmérésbe bevont dolgozói létszám 4,8 százaléka dolgozik.