Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Unió szerint Magyarország nem csökkentheti az internet-szolgáltatások áfáját, a megállapodások szerint ugyanis ez a szolgáltatás nem kerülhet kedvezményes kulcsba. A magyar parlament nyár elején fogadta el a módosítást, hogy 2017 januárjától az internetszolgáltatás 27 helyett a kedvezményes, 18 százalékos kulccsal adózzon.

A döntés egyfelől érthető, hisz az általános 27 százalékos áfakulcs a világ legmagasabb hozzáadott értékadója, másfelől meglepő, hisz korábban a kormány bevezette a telefon vagy sms adót, amely telefonelőfizetések érzékelhető, adott estében drasztikus emelését eredményezte - sőt, azt az internetre is ki akarta terjeszteni, s csak a meglepően széleskörű utcai tiltakozások miatt hátrált meg. (Összehasonlításképp Németországban az áfa felső kulcsa 19, Franciaországban 20 százalék.)

Az internetadós fiaskó elszenvedése után bízta meg a kormány Deutsch Tamást egy internetről szóló konzultáció levezénylésével, ezt követően került napirendre az áfacsökkentés. Az EU viszont arról értesítette a magyar kormányt, hogy az elfogadott döntés ellentétes az uniós szabályokkal, Pierre Moscovici, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa kérte a döntés végrehajtásának elhalasztását.

Ezzel kapcsolatban Tuzson Bence, a Miniszterelnökség kommunikációs államtitkára azt közölte, valószínűleg kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen. Vagyis a kormány inkább hajlik majd az áfacsökkentés meglépésre az EU-szabályok megsértésével is. Moscovici leveléből kiderül az is, hogy elvben támogatják az internetes fogyasztás, a digitális kultúra terjesztésének ösztönzését, de arra a hatályos áfairányelv keretei között a magyar államnak nincs lehetősége, viszont a bizottság változtatni akar az irányelven és rugalmasabb szabályt akar kidolgozni.

Ötezer forintos netes rezsicsökkentés

Ma a - telefon és más szolgáltatás nélküli - vezetékes internet előfizetések 2500-9450 forintos sávban szóródnak, vagyis átlagosan 5975 forintért lehet új előfizetést kötni a jelenlegi 27 százalékos áfával. Amennyiben az áfacsökkentés életbe lép, úgy az átlagár - változatlan árakat feltétezve 5551,5 forintra csökken, vagyis egy internet előfizetés esetében a havi megtakarítás 423,5 forint, ami egy évben kerek ötezer forintos internetes rezsicsökkentést hozhat.

Nem szabad a 423 forintos havi megtakarítás lebecsülni - igaz, 2014-ben, amikor előkerült az internetes adatfogalomra kivetendő fix adó ötlete, a magánszemélyek esetében havi 700 forintban, a cégeknél 5000 forintban maximálták volna a terheket.

Másképp is lehetne mérsékelni a terheket

Deutsch Tamás szerint a januártól esedékes áfacsökkentés 13-15 milliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Ezzel szemben csak a távközlési különadóból - amely a hanghívásokat és a sms-eket terheli - az idén 56 milliárdos bevételre számíthatnak. A távközlési cégeket is terhelő további különadó a közműadó, amelyből 52,2 milliárdot szed be az állam.

Ezen két tétel csökkentésével lehetne a távközlési, internetszolgáltató cégek adóterheit csökkenteni, így segítve az internethasználat terjedését, a fejlesztéseket. Igaz, az adó csökkentése vagy eltörlése első körben a szolgáltatóknak lenne kedvező, s az ő döntésük lenne, hogy az adócsökkentés egy részét érvényesítik-e az áraikban.

Miközben az internetszolgáltatások kedvezményes áfakörbe sorolását tiltják az uniós szabályok, addig a különadók csökkentése vagy eltörlése mind Brüsszel, mind az üzleti szféra támogatását elnyerné, hiszen csökkentené az adóbürokráciát és fokozná a versenyt.