A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

A második Fidesz-kormány gazdaságpolitikai eszköztárában kiemelt helyen szerepel a termelékenységhez kötött jövedelempolitika. A reálbérek visszatartása egyfelől versenyképességi célokat szolgál, másfelől adópolitikai eszközökkel igyekszik a kormányzat befolyásolni a jövedelemtulajdonosok magatartását. A kabinet képviselői legutóbb a parlamentben ellenzéki kérdésre adott válaszukban fogalmazták meg adópolitikai bonmot-jukat: a munkát és a jövedelmeket sújtó terhek csökkentését támogatják, ezzel szemben a fogyasztásra rakódó terheket nem szívesen veszik vissza. A konkrét kérdést a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kapta és az az élelmiszerek áfakulcsának általános csökkentésére vonatkozott. A választ Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazta meg: vizsgálják a nemzetközi tapasztalatokat az élelmiszereket terhelő áfa csökkentésének hatásáról, de egyelőre "nincs elég meggyőző érv", hogy a kulcs visszavétele a fogyasztói árakban is jelentkezne.

Finomodik a gazdaságpolitika

A miniszterelnök válaszát az eddigi gazdaságpolitikai paradigma kiegészítéseként is lehet értelmezni. A nemzetközi szakirodalomban ugyanis számtalan érvet találni amellett, hogy a munkát terhelő adók forgalmi adókkal történő kiváltása egy bizonyos ponton határokba ütközhet, hiszen az előbbi adókönnyítést jellemzően a munkaadók könyvelik el, míg az utóbbi a fogyasztók közül azokat érinti, akik jövedelmük nagyobb részét fordítják alapvető létszükségleti termékekre, vagyis a munkavállalókat.

E képletbe illik a jövedelmeket terhelő adók csökkentése is, hiszen az jellemzően azoknak kedvez, akik jövedelmük kisebb hányadát fordítják alapvető szükségletekre, helyette inkább megtakarítanak. Ha a munkavállalók széles körét túlzottan hátrányosan érinti a jövedelempolitika, az jelentkezik a belpiaci konjunktúrára érzékeny iparágakban, valamint nehezítheti az érintett érdek-képviseleti csoportok közötti béralkufolyamatban a megegyezést. A túlzottan aszimmetrikus jövedelempolitikai hatások megbonthatják a munkahelyi békét, aminek feloldására a fejlett országokban, ahol jellemzően magas szinten intézményesítik a versenyképességi célokat szolgáló béralkufolyamatot, az alapvető termékeket alacsony adókulccsal terhelik. A témával kapcsolatos szakirodalom visszanyúlik a politikai gazdaságtan hőskoráig, a létszükségleti cikkek alacsony importtarifája mellett érvelő Thomas Malthusszal szemben David Ricardo 1815-ben például versenyképességi célok miatt érvelt a vámok eltörlése mellett.

Magyarországon ma a Matolcsy György névjegye alatt megfogalmazott gazdaságpolitika hivatkozik a malthusi tételre. Míg a termelékenységhez kötött bérpolitikát a háború utáni német fejlesztő állami modellből meríti. Talán emiatt sem véletlen, hogy a parlamenti vitában mind a VM államtitkára, mind az ellenzéki hozzászólók szájából elhangzott a német példa, ahol az élelmiszereket terhelő forgalmiadó-kulcs az általános áfánál alacsonyabb.

Tavaly nyáron a magyar kabinet meg is bízta a minisztériumot, hogy vizsgálja meg az élelmiszeráfa általános csökkentését, amelyre 2012. augusztusban három terméktanács is felszólította a kormányt, sérelmezve, hogy még a kedvezményes adózás alá tartozó termékeknél − így például a pékáruknál és a tejtermékeknél − is kirívóan magas, 18 százalékos az adókulcs, míg például a húsipari termékeket, felvágottakat Európában példátlanul magas, 27 százalékos kulcs sújtja. A szaktárca is készített egy háttértanulmányt, amely általános, 12 százalékos élelmiszeráfával számolva azt mutatta ki, hogy ez nagyjából 100 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, beleérte az adócsökkentésnek köszönhető fehéredés pozitív hatásait is. Az érdekképviseletek az adócsökkentést támogató érveik között az utóbbit említik gyakran, mivel becsléseik szerint több agrárágazatban − a magas jövedelemelvonás miatt − százmilliárdos nagyságrendű a feketegazdaság mérete.

A kérdés más szempontból is aktuális, hiszen a Széll Kálmán terv 2.0 részeként fordított áfafizetést hirdetett a kormány az élelmiszeriparban, ám azt idén márciusban az Európai Bizottság részben elmeszelte. Ennek helyettesítése márpedig égetően szükséges volna. Az NGM-ben lapunk kérdésére megerősítették, hogy vizsgálják a célzott áfacsökkentés lehetőségét.

Célzott csökkentés jöhet

A kormányfő elutasító hozzáállása az általános élelmiszeráfa-csökkentéshez nem teljesen alaptalan, hiszen az ezzel kapcsolatos magyarországi tapasztalatok ellentmondásosak. Még 2006-ban a választások előtt a Gyurcsány-kormány a 25 százalékos adókulcsot 20 százalékra szállította le − majd a választásokat követően visszaállította 25 százalékra −, ám ennek hatása a fogyasztói árakban marginálisan volt érzékelhető. Az orbáni elutasító magatartás miatt a minisztérium új adópolitikai módszerben gondolkodik, amely a terméktanácsok által is támogatott differenciált áfacsökkentést irányozná elő az alapvető élelmiszereknél. A három terméktanács tavaly saját kalkulációval is előállt, bizonyos termékeknél 5 százalékos áfakulcs bevezetését javasolva. Számításaik szerint ez összességében 60,5 milliárd forintos bevételkiesést eredményezne a büdzsében.

Az áfa kulcsának változása azonban sosem jelenik meg egy az egyben a fogyasztói árakban. Többnyire a csökkentéséből származó hasznot "lenyelik", míg a növelést lehetőségükhöz mérten áthárítják a kereskedők. Eközben a kiskereskedelem még mindig ki van éheztetve: 2007-től kezdve reálértéken mérve folyamatos volt a visszaesés. Két éve ugyan volt egy hangyányi növekedés (mindössze 0,3 százalék), de így is 2012-ben, 2006-hoz viszonyítva, 12,1 százalékkal csökkent a forgalom reálértéken. Így hiába bíztak az elemzők abban, hogy a lakossági fogyasztás ilyen szintű visszaesése mellett a boltok nem lesznek képesek áthárítani a háztartásokra a legutóbbi, 2012. januári adóemelést (amikor 25-ről 27 százalékra ugrott az áfa), az könnyen és gyorsan megjelent az árakban. Márpedig az emelés mindig látványosabb és kockázatosabb lépés a boltok részéről, a csökkentés elhalasztását viszonylag észrevétlenül meg lehet tenni.

Áfával hat a szociálpolitika

Az áfán keresztüli szociálpolitika nem most jelenik meg először a jelenlegi kormánypártnál. Már 2011 tavaszán beszélt a kormányfő az élelmiszerekre vonatkozó termékadó esetleges csökkentéséről, de már akkor kétség merült fel, hogy ennek hatását a fogyasztók milyen mértékben érzik meg. Az árcsökkentés érvényesítésére még 2005-ben az akkori kabinet "árkommandót" jelentett be, de ez akkor verbális fenyegetés volt, a gyakorlatban nem érvényesült. Ugyanakkor ha árcsökkentést nem is okozna, az nem jelenti feltétlen, hogy a fogyasztói árindexben ne jelenhetne meg. A lakossági fogyasztás máig nagyon visszafogott, és elképzelhető, hogy az intézkedésnek a váratlan jövedelemtranszfer-hatása féken tarthatja az árakat, legalább a választásokig.

Az élelmiszerárak ugyanis idén januárban csak egy hónap alatt 1,6 százalékkal emelkedtek, ez az előző év azonos időszakához képest 5,8 százalékos drágulást jelent. Azaz egy ideinél jóval mérsékeltebb dinamika már egy-két hónapon belül éreztetné a hatását, és ezzel a kormány továbbra is ki tudná iktatni a jegybanki mozgásteret korlátozó elsődleges célt: az inflációs cél tartását.

Gerőcs Tamás - Pinkasz András