Laikus jóslat: ilyen lesz Trump elnöksége

Akik értenek az amerikai politikához, azt várják, hogy az új republikánus elnök és kongresszus egymásra talál. Abban bíznak, hogy a profi politikusok vezette törvényhozás lenyesegeti az amatőr kolléga vadhajtásait. Mi van azonban, ha Donald Trump nem republikánus?
Komócsin Sándor, 2016. november 15. kedd, 10:38
Fotó: MTI/EPA

Laikus szemmel nézve az amerikai republikánusoknak az a bajuk, hogy egyre inkább úgy érzik: mostanra ők váltak indiánná Észak-Amerikában. Bizonyára úgy gondolják, hogy az ő őseik voltak azok a bevándorlók, akik elsőként érkeztek az Óvilágból az Újvilágba a legendás, mai szemmel nézve lélekvesztőnek tűnő hajókon.

Megvetették a lábukat az új földön: feltörték és megművelték. Az úttörők egymást követő generációi tovább haladtak nyugat felé, életüket kockáztatva fokozatosan kiszorították az indiánokat és elüldözték a brit gyarmatosítókat. Megvívták a polgárháborújukat az ország egyesítéséért és elvették a mexikóiaktól Észak-Amerika délnyugati részét.

Tovább, tovább

Ük- és dédapáik nemzedéke száz éve a világgazdaságban zajló innováció élére állt, majd déd- és nagyapáik megvívtak és megnyertek két forró és egy hideg világháborút. Apáik idejére az Egyesült Államok a világ vezető hatalmává vált: így lett a félreeső, szegény gyarmatból naggyá az ő Amerikájuk.

A történet azonban itt fordulatot vesz. Az elmúlt évszázadokban soha nem állt le a bevándorlás. Legújabb hullámai miatt - amelyekben főként latinok, de mások is érkeznek - az "úttörők utódai" úgy érzik, hogy kisebbségbe szorulnak a "saját országukban". Ők az új indiánok Észak-Amerikában. Ellenségek veszik körbe őket.

A hozzájuk hasonló fehérek egy jelentős részének nincs ilyen erős kötődése a hőstörténetből fakadó tradíciókhoz: ők a demokraták, az árulók.

A konzervatívok egy része a nagy baj ellenére nem látja végveszélyben a hazát: ők a mérsékelt republikánusok. Másik részük viszont éppen ilyen sötétnek látja a helyzetet, ezért a hagyományok radikális felélesztését, megerősítését akarják: ők hozták léte a párton belüli Tea Party irányzatot.

Valami más

Donald Trumpnak nem az a problémája, mint a republikánus párt bármelyik csoportjának. A tradíciók csak szavakban fontosak a számára: ezekről beszél, miközben új társadalmat ígér új elittel, amely átveszi a vezetésre képtelenné vált régi "felső tízezer" helyét, és megvédi a kisembert azoktól az egzisztenciális fenyegetéstől, amelytől a leváltott elit nem tudta.

A nemzet érdekére hivatkozó szociális államot építene arra az elvre alapozva, hogy "mi, az elit és a kisemberek egy csónakban evezünk". Ezt a rendet sajátjának hitt politikai bázisára alapozva hozná létre. Arra a "mozgalomra", politikai erőre építve, amelyről előszeretettel beszél, amelynek tagjai - a vergődő alsó középosztály republikánus, demokrata és független szavazói - utat nyitottak elnökké választása előtt.

Emiatt a gazdasági-politikai programja összeegyeztethetetlen a republikánusok vezetőinek terveivel. Az utóbbiak élén Paul Ryant, a képviselőház elnökét szokták emlegetni, aki a hagyományos konzervatív választ adja a bajokra, amely két részből áll.

Gazdaság és biztonság

Az első a gazdaság. Eszerint adócsökkentéssel oda kell adni a pénzt a vagyonosoknak, mert a magánbefektetők, akik saját zsebükre kockáztatnak, jobb gazdasági-fejlesztési döntéseket hoznak, mint az állam bürokratái. Ha eközben a munkavállalóikat hol kirúgják, hol felveszik, az az ő bajuk: alkalmazkodjanak! Az állam maradjon a kaptafánál: a hadseregnél, a rendvédelemnél és az infrastruktúra-üzemeltetés egy részénél.

A második elem a nemzetbiztonság. Egy mérsékelt konzervatívot nem zavarja, ha az európai, a japán, a dél-koreai tőke sertepertél az országban. Barátok és gazdaságilag nem ellenfelek.

Oroszország és részben az arabok azonban katonai-biztonsági fenyegetést jelentenek, a kínai tőke beengedésével pedig a legnagyobb gazdasági ellenfelet segítenék. Ezért ezeknek kívül tágasabb.

Egészen más

Trump egészen mást akar. Ki akarja kényszeríteni, hogy a nemzeti tőke méltó legyen erre a névre, azaz otthon fektesse be a pénzét. Ezt munkahelyteremtő állami beruházásokkal - infrastruktúra-fejlesztéssel - egészítené ki. A külföldieket olyan mértékben engedné be az országba, amilyenben azok beengedik az amerikai cégeket a saját hazájukba.

Mindehhez azt a módszert használná, amit ingatlanbefektetőként szokott: erőszakoskodna. Amikor csődbe ment egy vállalkozása, azzal zsarolta a hitelezőit, hogy ha nem adnak engedményeket, akkor bedönti a projektet, és így elbukják az összes pénzüket. Ingatlanberuházásai alvállalkozóinak pénzét mindenfélére hivatkozva rendszeresen nem fizette ki, bizonytalan végkimenetelű, végtelenül elnyúló pereskedésbe kényszerítve őket.

A vállalatokat adók, a külföldieket vámok kivetésével fenyegetheti meg, így gyakorolhat rájuk nyomást a szövetségi állam erejére, illetve az USA gazdasági, piaci súlyára alapozva. Mindent egybevetve tervei vegyítik a nemzeti és a szocialista gazdaságpolitikai elemeket az erőszakoskodó alkudozás módszerével. Szóval nem egy konzervatív program elemei.

Nem vonul vissza

Így aztán lehet, hogy a kongresszus és az elnök könnyen megegyezik majd az Obama-féle egészségügyi rendszer lerombolásáról, a főbírók kinevezéséről és a külpolitikai-biztonságpolitikai ügyekről, de ezen túl aligha lesz szó Trump "vadhajtásainak" lefaragásáról.

Persze megtehetné, hogy ráhagyja a kormányára, meg a törvényhozás vezetőire, hogy lemeccseljék egymással a politikai játszmákat. Eközben némi túlzással a golfklubjában múlathatná az időt, meg sok megható tévéinterjút adhatna kandallóban lobogó tűz előtt ülve. De nem fogja ezt tenni, három ok miatt.

Egyrészt nincs csapata, amelyből kormányt formálhatna. Más kívülállókból politikussá vált amatőröknek, Ronald Reagannek, Arnold Schwarzeneggernek volt. Ő egyéni politikai vállalkozóként vágott bele a nagy elnöki kalandba. Másrészt a nem kicsi egója eleve nem tűri, hogy valakik bábjaként élje az életét. Harmadrészt úgy tűnik, ma már felelősséget érez azok iránt az emberek - a "mozgalma" tagjai - iránt, akik tőle várva sorsuk jobbra fordulását megválasztották.

A kongresszussal vívott meccse a következő forgatókönyv szerint játszódhat le.

1. A képviselők és a szenátorok megpróbálják a saját érdekeik szerint irányítani, mire előáll az ellenjavaslataival, azzal fenyegetve a republikánus honanyákat és honatyákat, hogy ha sokat szívóznak, akkor "kiátkozza" őket, mármint az új amerikai "mozgalom" kerékkötőinek minősíti őket. Más szóval azzal fenyegetheti a derék képviselőket és szenátorokat, hogy elveszthetik a személy szerint Trumpot támogató választók szavazatait, és búcsút mondhatnak a politikai karrierjüknek.

Ez a régi, jól bevált erőszakoskodás, a nyomásgyakorlás módszere, amit már az elnökválasztási kampányban is sikeresen alkalmazott. Számos republikánus politikus azért támogatta, mert attól tartott, hogy ha szembe megy vele, akkor elveszti a "trumpista" szavazókat.

2. Kiderül, hogy nem lehet teljesíteni az elnökválasztáson ezerszer elismételt ígéreteit. Nem lehet egyszerre adót csökkenteni és állami infrastruktúra-fejlesztési beruházásokat indítani. Nem lehet falat építeni a déli határon mexikói pénzből és kárt okoz az ingázókra épülő határ menti gazdaság veszélyeztetése. Nem lehet 30-40 százalékos adóval sújtani a mexikói és a kínai importot, mert vámháború lenne a vége.

3. Ebből a kátyúból két út vezet kifelé. Vagy belátja, hogy nem megy ez az elnökség dolog, és mégis az előbb említett parkolópályát választja, vagy pedig elkezd "szívózni" a valósággal. Mivel a választási ígéretek teljesítésének elmaradásáért nem hibáztathat mást, mint a kongresszust, ezt teszi.

4. Ha az ellenfeleit - akik nem a kisebbségben lévő demokraták, hanem a két ház republikánus többsége - meg tudja osztani, akkor jöhet egy hosszabb káosz, ha nem, akkor a régi elit gyorsan úgy dönthet, hogy megpróbálja megbuktatni. Előszednek mondjuk a múltjából egy adóügyet, rárobbantják a botrányt, aztán elmozdítják a hatalomból.

Jöhet a helyére alelnöke, Mike Pence, aki - Trumppal szemben - igazi republikánus.

HOZZÁSZÓLÁSOK