A globális válság végigsöpört a magyar vállalatokon és egy év alatt a munkahelyek öt százalékát, nagyjából 130 ezret tüntetett el a versenyszférában a KSH adatai szerint (ehhez képest 2008-ban, amely szintén nem számított jó évnek a magyar gazdaságban, a munkahelyek száma valamelyest nőtt). Vajon hogyan alkalmazkodtak a vállalatok a válsághoz? Mennyire tért el a stratégiájuk? Egyformán hatott a válság minden gazdálkodó szervezetre, vagy voltak olyan cégek, amelyek képesek voltak szinten tartani vagy növelni alkalmazottaik számát a mostoha körülmények ellenére is? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A rombolás az úr
Ha túllépünk a munkahelyek aggregált számának mérésén, és vállalati szinten elemezzük a munkahelyek változását, nagymértékű heterogenitást figyelhetünk meg a viselkedési stratégiákban. Az összes munkahely számának csökkenése ellenére a válság alatt számos vállalat volt képes növelni alkalmazottainak számát, és nem is kis mértékben. A legalább 10 főt foglalkoztató vállalatoknak 33 százaléka bővítette alkalmazottai számát 2009 folyamán: az összes vállalat 13 százaléka csak kismértékben (legfeljebb 10 százalékkal), 7 százalék 10 és 20 százalék között, a maradék 13 százalék pedig több mint 20 százalékkal növelte munkaerő-állományát. Mindezek alapján a vállalatok egy számottevő csoportja nemcsak hogy átvészelte a válság első évét, hanem jelentős terjeszkedésre is képes volt.

Két, egymást nem kizáró folyamat állhat a munkahelyek aggregált számának csökkenése mögött: az egyiknél kevesebb új munkahelyet hoznak létre a válság előtti időszakhoz képest, a másiknál fokozzák a munkahelyek leépítését. Annak vizsgálatához, hogy Magyarországon melyik alkalmazkodási pálya volt domináns, a vállalatokat két csoportba rendezzük aszerint, hogy növelték vagy csökkentették alkalmazottaik számát. A két csoportban külön-külön megnézzük, hogyan változott a munkahelyteremtés és -rombolás rátája (mennyi új munkahely jött létre, illetve szűnt meg az összes munkahely százalékában; az újonnan alakuló vállalatok a munkahelyteremtéshez, a megszűnők pedig a romboláshoz járulnak hozzá). Az eredmény alátámasztja, hogy a válságot a vállalatok egy része képes meglovagolni és fejlődni e nehéz időszak alatt is. 2008-ban a munkahelyteremtés az összes vállalat átlagos méretéhez képest 13 százalék volt (vagyis a munkahelybővítő vállalatok 100 meglévő munkahelyre még 13-at teremtettek). Az ezt követő időszakban, a válság első évében − meglepő módon − az újonnan létrejött munkahelyek száma csupán egy százalékponttal csökkent! A kereslet visszaesése ezek szerint nem fogta vissza jelentősen az újonnan létrehozott munkahelyek számát. Ez 2009-ben összesen 325 ezer új munkahelyet jelentett, csak 29 ezerrel kevesebbet, mint amennyi az azt megelőző évben keletkezett.

A válság hatása nem itt, hanem a munkahelyek rombolásában mutatkozott meg. Amíg 2008-ban a megszűnt munkahelyek aránya ugyanannyi volt, mint az újonnan létrejötteké, addig 2009-ben a munkahely-rombolási ráta elérte a 17 százalékot: a 450 ezer megszűnt munkahely 95 ezerrel több volt, mint egy évvel korábban. Tehát a munkahelyrombolás növekedése a felelős az összes munkahely csökkenéséért és nem a munkahelyteremtés visszaesése. (Ez a viselkedés recesszióban nem hungarikum. Az egyesült államokbeli vállalatokat vizsgáló kutatások is hasonló eredményekre jutottak.) A munkát keresők szempontjából ez azt jelenti, hogy nem azért nőtt a munkanélküliek száma, mert lényegesen kevesebb a betöltendő állás, hanem azért, mert az elbocsátások miatt sokkal többen versenyeznek ugyanannyi munkahelyért.

A feldolgozóipar volt a legfőbb elbocsátó
Azt sajnos nem tudjuk, hogy mi a titkuk a növekedésre képes vállalatoknak, néhány vállalati ismérv szerint arra azonban választ lehet kapni, hogyan függ tőlük a munkahelyek számának változása. Fő tevékenység szerint azt látjuk, hogy leginkább a feldolgozóipari vállalatok csökkentették dolgozóik számát (tizenegy százalékot a teljes állományból), ezt követi az építőipar hétszázalékos csökkentéssel. A többi ágazatban tevékenykedő dolgozók ehhez képest megúszták a válságot, "csupán" 1−3,5 százalékos leépítést szenvedtek el. Saját méretükhöz képest a legkisebb, legfeljebb tíz főt foglalkoztató vállalkozások csökkentették legkevésbé dolgozóik számát (kevesebb mint két százalékponttal csökkent átlagosan az arány). A nagyobb méretű cégek 5−7 százalékpontos csökkenést szenvedtek el.

A fentieken túl még két cégjellemző hatását néztük meg: a külső piacoknak való kitettséget, valamint a tulajdonosi szerkezetet. Mindezt úgy, hogy közben kontrolláltuk, hogy a vállalat milyen iparágban működik és hány alkalmazottja van. Eredményeink szerint a válságot megelőző évben az exportáló vállalatok 4,5 százalékkal több munkahelyet hoztak létre saját összlétszámukhoz képest, mint a hozzájuk méretben, tevékenységben és tulajdonostípusban hasonló nem exportáló társaik. A krízis azonban pont e csoport munkahelyteremtésére hatott a legjobban: a munkahelyrombolás aránya 2009-ben kilenc százalékponttal volt itt nagyobb, mint a nem exportáló vállalatoknál. A külföldi tulajdon hatása nem ennyire drámai, bár nem is elhanyagolható. A válság előtti években a nettó munkahely-teremtési ráta ezen csoportnál három százalékponttal volt magasabb a belföldi magánvállalatokhoz képest, ez az előny azonban 2008 után eltűnt (az exportáló státusz hatását, tehát azt, hogy a külföldi vállalatokra jobban jellemző az exportálás, kiszűrtük).

Nagyobb biztonságot nyújt az állami vállalat
Az állami vállalatok egész másképpen reagáltak a válságra, mint a külföldi tulajdonú cégek. A válság előtt tíz százalékponttal alacsonyabb nettó munkahely-teremtési rátával rendelkeztek, mint a többi belföldi vállalat, ez azonban a válság hatására megfordult, és tíz százalékponttal magasabb lett. A hatás mozgatórugója itt is a munkahelyrombolás volt. Az állami vállalatok munkahely-teremtési rátája ugyanakkora volt eddig a válságban, mint a belföldi vállalatoké, de a munkahely-rombolási ráta több mint nyolc százalékponttal alacsonyabb. Tehát az állami vállalatok sem létesítenek több új munkahelyet, mint a magánkézben levő vállalatok, ugyanakkor sokkal kevesebbet szüntetnek meg.

Nemcsak a belföldi vállalatokhoz képest nőtt az állami vállalatok munkahelyteremtése, ennek abszolút értéke is igencsak megváltozott a válságban. Az állami vállalatok összességében a válság előtt kilenc százalékkal csökkentették munkahelyeik számát, azonban a válság alatt ez 2,5 százalékra mérséklődött.

A magán- és az állami vállalatok különböző alkalmazkodásának kettős oka lehet. Elképzelhető, hogy az állami vállalatok sokkal lassabban reagálnak a gazdasági környezet változásaira, és ezért nem építenek le akkor, amikor a válság lesújt. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a kormány az állami vállalatokat felhasználta arra, hogy csökkentse − vagy legalább ne növelje még jobban − a munkanélküliséget akkor, amikor a válság miatt nő az állást keresők száma.

Cikkünkben azt mutattuk be, hogy az aggregált számokból kiolvasott nagymértékű munkahelyrombolás távolról sem általános: sokkal árnyaltabb képet kapunk, ha vállalati szinten elemezzük a munkahelyek változását. Számos vállalat képes olyan stratégiákat alkalmazni, amelyek nemcsak a válság átvészeléséhez, hanem munkahelyeik növeléséhez is hozzásegítik őket. A válságban azért nő a munkanélküliség, mert a sikeres vállalatok munkahelyteremtése nem képes ellensúlyozni a megnövekedett munkahelyrombolást, amire számos vállalat kényszerül a kereslet visszaesése miatt.

Telegdy Álmos

A szerző az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa és a Közép-Európai Egyetem vendégtanára

A kutatást az MTA Közgazdaság-tudományi Intézet TÁMOP-2.3.2 kiemelt projekt Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése című programja keretében valósítottuk meg (amely az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg).