Barack Obama újraválasztásával sok, a választásokat általában befolyásoló ügyre adott értékelést a fülkékben megjelenő 12 magyarországnyi választó. Úgy alakult, hogy azok kerültek többségbe, akik az elnök összesített teljesítményével inkább elégedettek voltak. Annak ellenére alakult így a helyzet, hogy a választási harc során napvilágot látott kommentárok kevés területen jeleztek egyértelműen pozitív eredményeket a mögöttünk tudott négy évről. Nem volt kivétel ez alól a gazdasági eredmények megítélése sem, márpedig a gazdasági sikertelenség bőven el tudja vinni egy, más területeken mégoly sikeres elnöknek is az újraválasztási reményeit. Ha nincs mit a tejbe aprítani, nincs újraválasztott elnök. Persze az ellenkezője is igaz: ha nincs különösen rossz helyzetben a gazdaság, a kihívó feladata is jóval nehezebb.

Nehéz volt az indulás

Elnökségének kezdetén Obamának csaknem egy évszázada nem látott gazdasági kihívásokkal kellett megküzdenie. Az újraválasztás azt jelzi: sikeresen, pontosabban nem annyira sikertelenül kezelte ezt a válságot, hogy az ellene hangolja a választókat. Ennek az eredménynek vannak tanulságai és érdekes összehasonlítási alapot jelenthetnek a súlyos gazdasági problémákkal küszködő kormányok számára is. Annak a négyéves gazdaságpolitikának, amely sokkal jobban a szemünk előtt zajlik, és amit nem ortodox jelzővel szoktak illetni formálói, illetve annak a közgazdasági kísérletnek is, amely Európában az állami adósságok kezelését célozza.

Obama első elnökségének kezdetét a GDP méretes zuhanása (2009 utolsó negyedévében évesítve 9 százalékot zuhant az amerikai gazdaság), a bankrendszer mélyrepülése, a munkanélküliek táborának rohamos gyarapodása jellemezte. Az amúgy is csökkenő spirálba került gazdaságnak semmire nem volt kevésbé szüksége, mint a gazdaságpolitika folytatásával kapcsolatos bizonytalanságra. Az új elnök érkezése azonban magas fokú transzparenciával párosult: Obama már elnökjelöltként támogatta a még hivatalban lévő George W. Bush elnök által indított bankmentő csomagot, az elhíresült TARP-ot. Sőt, még mindig csak megválasztott, de még be nem iktatott elnökként kidolgozott egy jelentős, 800 milliárd dolláros költségvetési keresletélénkítő csomagot is.

Kétségtelen, hogy a tiszta jövőkép, a kiszámítható lépések sorozata jobban szolgálta a gazdaság egészének érdekeit, mint az ad hoc döntések és a nyilvános stratégia teljes hiánya. Hogy a kiszámíthatóság és a folytonosság még nyilvánvalóbb legyen, az új elnök azt a Timothy Geithnert nevezte ki pénzügyminiszterének, aki Bush alatt a New York-i központi bank elnökeként fontos szerepet vállalt a kibontakozó válság kezelésében.

A feltőkésített bankok életre keltek

A bankválságok esetében az egyik legnagyobb probléma, hogy a bankok nem tudják hatékonyan elosztani a náluk elhelyezett megtakarításokat és betéteket. Rontja a tisztánlátást a gazdasági környezet gyors és alapvető változása, ami nehezen értékelhetővé teszi az új projektek többségét. Rontja a bankok aktivitását az is, hogy nem az új hitelkérelmek értékelésével, sokkal inkább a folyamatosan romló helyzetben lévő adósaik okozta tőkevesztés minimalizálásával vannak elfoglalva. E helyzetben természetesen kiesnek a rostán azok az új vállalati hiteligények − jellemzően a kkv-szektorból −, amelyek kockázatosak bár, de magas megtérüléssel kecsegtetnek − vagyis azok a projektek, amelyek a jövő gazdasági növekedését magukban hordozzák.

A bankok tőkehelyzete − vagyis annak a tőkének a mennyisége, amelyet a tulajdonosok bocsátanak a bank rendelkezésére a hitelezés folyamán keletkező veszteségek finanszírozására − a bankok hitelezési képességét befolyásolja: ha kevés a tőke, a szabályozók nem engedik a hitelezést. Ha a tőkehelyzet rendezésével vannak elfoglalva a bankok, akkor nem tudnak (eleget) hitelezni.

Nem kellett lasszóval fogni a bankok korábbi működésével elégedetleneket a ciklus elején, általános volt a nézet, mely szerint a kialakult helyzetért óriási felelősség terheli a szektor korábbi döntéseit. A gazdaságpolitika válasza erre a helyzetre ennek ellenére nem a morálisan és politikailag könnyen eladhatónak tűnő büntetés volt. "Csupán" azt írták elő, hogy a gazdaság szempontjából túlzás nélkül legfontosabb szektor jeles képviselői szűk határidőre hozzák magukat olyan helyzetbe, hogy ne gátjai, inkább előmozdítói legyenek a gazdasági növekedésnek. A fele részben privát, fele részben pedig állami pénzekből feltőkésített bankok hamarosan ismét képessé váltak feladataik ellátására, és idővel az államtól kapott pénzek kamatostul történő visszafizetésére − a Bloomberg számításai szerint mintegy 10 százalékos nyereséget ért el az amerikai kormány a bankok számára folyósított pénzeken.

A bankrendszer helyzetbe hozása nélkül − amely nem jelentette a banktulajdonosok megmentését, elég csak a tőzsdén jegyzett bankok árfolyamára gondolni, a Citigroup részvénye például 2007-ben még 500 dollárt ért, ma 36-ot − az állam által keresletélénkítésre elköltött dollár-százmilliárdok sem hozták volna az utólag tapasztalt eredményeket. Tapasztalatok azt mutatják, hogy hitel nélkül nagyon ritka a gazdasági növekedés beindulása. A bankok azonban nem azzal voltak éveken keresztül elfoglalva, hogy miként kezeljék tőkehelyzetüket, hanem ismét a hitelezésre tudtak koncentrálni. Látszik is az eredmény a hitelezési aktivitásukon: a vállalati és kereskedelmi hitelek egy éve 10 százalékot meghaladó mértékben nőnek.

A társadalmi szolidaritásra is ügyeltek

Nem lett volna ilyen sikeres a banki mentő csomag, ha nem kezelik a társadalom elégedetlenségét a válság kirobbanásáért elsődlegesen okolt bankárokkal szemben. Az Obama-kormányzat nagy hangsúlyt helyezett az egészségügyi ellátás kiterjesztésére, és mindkét költségvetési keresletélénkítő csomagjában markáns szerepet kapott a növekvő számú munkanélküli megsegítése hosszabb és megemelt munkanélkülisegély-jogosultsággal, csökkentett tb-járulékokkal, az alacsony keresetűeknek juttatott közvetlen étkezési jegyek biztosításával.

Nem pusztán politikai hozadéka volt ezen intézkedéseknek: a gazdaság ilyen fokú visszaesése a korábbi gazdasági szerkezet gyökeres átalakulásának igényét eredményezi. Az alkalmazott munkaerő egyik szektorból a másikba történő áramlása pedig időigényes. Ennek el nem ismerése a munkanélküliek lecsúszását, ismételt elhelyezkedési esélyeinek csökkenését okozná, tartós kárt okozva a gazdasági aktivitásban. A társadalmi kohéziót és szolidaritást, a gazdasági program elfogadottságát segítő intézkedések hasznosnak bizonyultak nem csak gazdasági, de politikai szempontból is: Obama a választási eredmény alapján el tudta hitetni a választókkal, hogy ő a megfelelő jelölt a jövedelmi egyenlőtlenségek kezelésére Mitt Romney-val szemben.

Sok mindent lehetett volna jobban csinálni, mint ahogyan Obama kormánya tette. Az összkép mégis az: még ha az USA speciális helyzetének kihasználásával is, de az elmúlt négy év gazdaságpolitikai mixében a cikkben kiemelt intézkedések olyan eredményhez juttatták a régi-új elnököt, amelyet sok, nehéz gazdasági helyzetben lévő kormány szívesen elfogadna. Összességében Obama sikere a következő gazdasági alapokon nyugodott: transzparens gazdaságpolitika kiszámítható jövőképpel, a bankrendszer tőkehelyzetének gyors rendezése, a szektor hitelezési képességeinek gyors helyreállítása, valamint a társadalmi szolidaritás kinyilvánítása, a válság által legrosszabbul érintett csoportok támogatása. Meg kell említeni azt a bátorságot is, hogy Obama − európai kollégáival ellentétben − mert a költségvetési keresletélénkítés eszközéhez folyamodni, eddigi regnálása alatt kétszer is, a költségvetési hiányért meggyőződésből vagy csupán divatból aggódó számtalan szakértő folyamatos kritikái ellenére.  Ezen eredményekből értékes következtetéseket vonhatnának le Európában és szűkebb hazánkban is a gazdaságpolitikai döntéshozók.

Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője

Kép: Reuters