Lehet pozitív hatása a gazdasági növekedésre a növekedési hitelprogram (nhp) kiterjesztésének, de a jegybank becslései túl optimisták − emelik ki kedden publikált kommentárjukban a Nomura londoni elemzői. A szakemberek szerint a jelentősen megnövelt keretösszeggel az MNB egy újabb lépést tett a posztmodern monetáris politika felé. A két programban a jegybank összesen 2500 milliárd forintot pumpálhat a gazdaságba, ami a hét negyedéven át tartó időszak nominális GDP-jének 4,6 százaléka. Ez az összeg 2014 végére biztosan érezteti majd hatását, hiszen számottevő − véli Peter Attard Montalto. Az elemző szerint az első kör beruházási hatása az általuk előzetesen vártnál pozitívabb, hiszen a vállalatok gyakorlatilag ingyen jutottak pénzhez, amivel drágább forrásokat válthattak ki, továbbá szükségtelen vagy nehezen megtérülő beruházásokat indíthattak, mivel alacsony a kockázat.

A Nomura szerint az nhp növekedési hatása jóval kisebb lehet, mint amire a jegybank számít: az elemzők 0,7−1,4 százalékos extra növekedést várnak a programtól, így 2014-es GDP-prognózisukat 1,8−2,5 százalékra javítják. Ez a hatás azonban csak átmeneti, a bázisból való kiesés után visszaeshet a növekedési ütem, a potenciális növekedési ütemet pedig nem érinti pozitívan a program, annak ellenére sem, hogy bizonyos elemei évekre állandósulhatnak.

A befektetők már megunták a magyar sztorit, a hozamgörbe mostanra elég meredek ahhoz, hogy a kockázatokat magas hosszú hozamokkal kárpótolja az ország − véli Montalto. A Nomura elemzője egyelőre nem vár olyan külső sokkot a nemzetközi piacokon, ami megzavarná a Magyarországgal kapcsolatos kedvező képet. Emiatt a szakember 2014-ben sem számít jegybanki kamatemelésre.