Szezonális és számviteli okok miatt gyenge első negyedéves eredményre számítanak a Magyar Telekomtól a céget követő elemzők. Volt olyan is, aki szerint nehéz bármit mondani, mivel unalmas, mindenben a várakozásoknak megfelelő eredmény születhet. A Napi Gazdaság konszenzusa szerint ez 3,3 milliárd forint nettó profitot és 154,6 milliárd forintos árbevételt jelent az első három hónapban. Mindez a nettó nyereség esetében jelentős, 10 milliárd forintos visszaesést mutathat az egy évvel korábbihoz képest, úgy, hogy az árbevétel 5,3 százalékkal magasabb lehet az egy évvel korábbinál. Egy dolgot azonban mindenképpen fontos kiemelni az első negyedévvel kapcsolatban: a cég már előre jelezte, hogy a közműadó teljes 7,2 milliárd forintos összegét az első negyedévben elszámolják, annak ellenére, hogy a társaság az adót két részletben fizeti meg. Az összeg egyébként a korábbi 9−11 milliárd forintos várakozásoknál alacsonyabb, de azért így egy összegben jelentős romlást hoz az első háromhavi számokban.

Kép: Napi Gazdaság, Katona Vanda

A konszenzus alapján persze jogos a kérdés, hogy a növekvő árbevétel mellett hogyan eshet ekkorát az eredmény. A 7 milliárdos, egy éve még nem létező közműadóval korrigálva a visszaesés csak 3 milliárd forint, de ez még mindig 24 százalékos csökkenés. Ennek oka, hogy a megnövekedett árbevétel mögött elsősorban a hosszan tartó hideg idő miatti rekord magas energiaértékesítés áll. Ez az üzletág azonban még nem termel nyereséget, sőt valószínűleg még mindig mínuszos, miután januártól a rezsicsökkentés is vágott rajta egyet. A társaság számára a jelenlegi szabályozói környezet csak kis mozgásteret biztosít, így kérdéses, hogy a Magyar Telekom képes-e olyan megoldást találni, amely mellett ez az üzletág életképes maradhat. Tartósan veszteséges működéssel azonban valószínűleg a jövőben nem kell számolni, ebben az esetben ugyanis a vállalat felhagy az energia-kiskereskedelemmel; ez a tevékenység a folyamatosan csökkenő vezetékes üzletág ügyfélmegtartását szolgálná, amely tavaly még sikeres volt a cég vezetői szerint, kérdéses azonban, hogy meddig tekinti a vállalat menedzsmentje pluszosnak e tevékenység értékét az egész mérlegen belül.

Kép: Napi grafikonok

A veszteséget termelő energiaértékesítés térnyerése miatt természetesen az amortizáció előtti üzemi eredmény (EBITDA) is csökkenhet a bázishoz képest. A 39,1 milliárd forint EBITDA mintegy 23 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest, a közműadó nélkül azonban a csökkenés csak 13 százalékos. Ez is számottevő azonban ahhoz képest, hogy a menedzsment 4−7 százalékos visszaeséssel számol az egész évre. Mivel azonban az első negyedév hagyományosan gyenge, a Telekom éves tervei akár teljesülhetnek is.

Mindenesetre az egyik legfontosabb tényező az idén az lesz, hogy milyen osztalékvárakozás épül be az árba. A piac nagyon pesszimista, hétfőn már jól látszott, hogy az osztalék levágása előtti utolsó kereskedési napon is csúnyán esett az árfolyam. A tőzsdén ugyanis biztosra veszik, hogy jövőre már jelentősen csökken az osztalék mértéke, ami akár 35-40 forintra is visszacsúszhat. Ez azonban nagyon sok mindentől függ. Például mi lesz a negyedik mobilszolgáltató végleges sorsa, a frekvenciapályázatokon mennyit kell majd fizetnie a cégnek, illetve a különadókból mennyit tud áthárítani a társaság. Erre rakódik rá a nehéz piaci környezet és a távközlési ágazat amúgy is lefelé tartó árbevételi dinamikája. A túl sok bizonytalanság okozza, hogy a részvény árfolyama nem tud a lefelé tartó spirálból kikeveredni, és valószínűleg nem az első negyedévi számok fognak változtatni ezen.

Első negyedéves eredményvárakozások
Magyar Telekom (milliárd forint)
20122013
Százalékos változás
Árbevétel146,6154,65,4
EBITDA56,639,1−31
Nettó profit133,3−75
Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés