Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az integrált gyógyszerkutatási szolgáltatásokkal foglalkozó ComGenex Rt.-t és a Hungarocamion-Volán Tefu párost mutatták be tegnap a Budapesti Értéktőzsde által szervezett Tőzsdeképes Cégek Klubjában. A párosból az utóbbi tűnik nagyobbnak: a Hungarocamiont tavaly év végén vásárolta meg a Volán Tefu Rt. (VT), és ma mintegy 93 százalékban tulajdonosa. Mindkét cég számos leányvállalattal rendelkezik, például a VT ellenőrzi a Royalspedet, a Deltaspedet, és a Máv Rt.-vel közösen alapított BILK Rt. raktárlogisztikai vállalkozás egy részét is magáénak tudhatja. Egyelőre vizsgálják, hogy egyáltalán a Hungarocamiont, vagy az egész Volán Tefut szánják tőzsdére. Az esetleges bevezetésről mindenesetre Szlávik Péter Hungarocamion-igazgató úgy nyilatkozott, hogy „hároméves időtávban gondolkodnak". Az egész VT a konszolidált mérlegadatok szerint ugyanakkor tőzsdeérett cég benyomását kelti. Tavaly év végén kevéssel 60 milliárd forint feletti árbevételt ért el, aminek mintegy 60 százalékát adta a Hungarocamion. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 4 milliárd forintot - ez ráadásul 98 százalékkal növekedett egy év alatt -, saját tőkéje pedig 18,5 milliárd forintra rúgott. A szállítmányozó, fuvarozó és egyéb kapcsolódó területeken működő csoport a jövő év nagy kihívásának európai uniós csatlakozásunkat tekinti, ami a határok lebontásával a cég előtt álló korlátok java részét is ledönti. Új piacok nyílnak meg számára, ugyanakkor éleződik a piaci verseny is. A VT jelenleg néhány tíz magánszemély - közöttük a menedzsment - tulajdonában van. A Hungarocamionnak pedig - amelynek részvényei a tőzsdén kívüli kereskedelemben is megfordulnak - számos kisrészvényese maradt a privatizáció után, jórészt a dolgozók köréből. (A 7,83 milliárdos alaptőke 10 százalékát jelentő dolgozói részvények jó részét a társaság fél évvel ezelőtt egy brókercég közreműködésével a névérték 40 százalékáért vásárolta vissza dolgozóitól, de néhány részvény külső kezekbe is került.) A ComGenex Rt.-nél már sokkal nehezebb megítélni a társaság vonzerejét. A cég vezérigazgatója, Ürge László szerint 2005-ben képzelhető el a tőzsdei bevezetés. A társaság vezetői a napokban is tárgyalnak az Egyesült Államokban potenciális befektetőkkel, így még sok minden történhet addig. A cég mintegy 200 partner számára végez integrált gyógyszerkutatási szolgáltatásokat, a gyógyszerek kikísérletezésének folyamatában körülbelül a negyedik évig, az állatkísérletek végéig jut el. A partnerek között a világ legnagyobb gyógyszergyárai is megtalálhatók, mint a Merck, a Bayer vagy a Pfizer. A társaság egy saját fejlesztésű hatóanyag tesztelésén dolgozik éppen, amelyet a remények szerint a rákgyógyításban lehet felhasználni. A molekula fejlesztése jelenleg az állatkísérleteknél tart. Részben éppen a saját gyógyszerkutatás finanszírozásához, valamint a régióbeli vezető szerep megtartásához tartaná a cég hasznosnak a tőzsdei bevezetést. A ComGenex is magánszemélyek tulajdonában van, a cég még 1992-ben, 3 millió forintos kft.-ként alakult. Gazdálkodási mutatóiról egyelőre keveset árultak el, de annyi kiderült, hogy árbevétele az induló alaptőke 4000-szerese, azaz 12 milliárd forint körül járt tavaly. A profit a vezérigazgató szerint a bevétel 10-20 százaléka körül alakul, de ennek jelentős részét a kutatás-fejlesztésbe forgatják vissza.