Kéttonnányi magyar aranyérmét birtokol a lakosság

Az elmúlt évtizedben dollárban évi 17,2, euróban évi 15,7 százalékkal drágult az arany (forintban pedig a 20 százalékot is meghalad a ráta), és ez a második világháború óta nem látott aranyérmelázat is hozott. A világon ma aranykövető alapokra szóló certifikát formájában lassan több "papirosarany" létezik, mint a földön valaha kibányászott arany teljes, 125 ezer tonnás mennyisége (ami egyébként egy 19 méteres élhosszúságú kockában elférne), ami az óvatosabb befektetők szemében felértékeli a "megfogható" aranyat. A nagyobb tételek természetesen a banki trezorokban pihennek, de az átlagember számára mindinkább vonzóvá válik az aranyérmék értékőrző szerepe.

Azokban az országokban, ahol a forgalmi aranypénzeknek hosszú, folyamatos hagyománya volt (Franciaország, Németország, Ausztria, Nagy-Britannia 1933-ig, Svájc 1949-ig), a lakosságnál mindig is komoly mennyiségű aranyérme volt. Magyarországon jószerével csak az utóbbi négy-öt évben nőtt meg az érmeforgalom, ma már több mint 50 kereskedő és cég foglalkozik érmevétellel és -eladással. A forgalom kilenctizedét az úgynevezett forgalmi aranyérmék adják (a numizmatikai érmék ritkaságuk miatt felárral forognak, de inkább csak a komolyabb gyűjtők között), és közülük a külföldön is legnépszerűbb 20 frankos, úgynevezett Napóleon-aranyak a leggyakoribbak. (Az 5,806 gramm színaranyat tartalmazó 20 frankosokat először I. Napóleon verette, de a III. Napóleon kezdeményezésére 1867-ben létrehozott Latin Éremunió keretében Franciaország mellett Svájc, Olaszország, Belgium, Görögország, Szerbia és Bulgária pénzrendszere is ezeken alapult.) Magyarországon 1892-től 1915-ig élt az aranypénzrendszer, ezalatt 13 millió darab arany 10 koronást (3,05 gramm aranyból), 22 millió húszast és jelképes mennyiségű (16 ezer darab) százkoronást vertek, összesen 174 tonna aranyból. A Monarchia dualista jellegéből fakadóan forgalomban voltak az osztrák verésű hasonló érmék is (hasonlóan a mai eurózónához), amelyekből mintegy 360 tonnányi készült (a százkoronások szinte mind osztrákok voltak). A keveredés folytán a Magyarországon felbukkanó koronaérmék nagyobbik fele szintén osztrák feliratú. A koronaérmék nagyobbik részét az állam az első világháború alatt beolvasztotta, a maradék fontos szerepet játszott a pengő 1945−1946-os inflációja idején, amikor a forgalom a dollár mellett alapvetően aranyérmékkel zajlott. A forint megjelenésekor az MNB 35 tonna érmét váltott át az akkori 1 gramm = 13,2 forintos áron forintra (részben koronás érméket). A szocializmus évei alatt folyamatos volt a visszavásárlás, amelyből beolvasztás után az MNB aranya gyarapodott (a mintegy 30 tonna zömét a kilencvenes évek elején a nemzetköri trendeket követve eladták, 300 dolláros unciánkénti ár körül). A magyar és osztrák koronaérmékből jelenleg néhány tonnányi lehet a magyar lakosságnál.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Hasonló − pontosabban mintegy 2 tonna − lehet a forintban denominált arany emlékpénzek lakosságnál lévő mennyisége. A Magyar Nemzeti Bank a hatvanas években és a rendszerváltás óta rendszeresen bocsát ki kis példányszámban arany emlékérméket. Meglepő, hogy 1961−1968 között csaknem kétszer akkora súlyban vertek ilyeneket (1757 kilogramm), mint 1990 óta (936 kilogramm, a próbaveretek súlya nélkül). A hatvanas években vert aranyérmék névértéke 50, 100, 200, 500 és 1000 forint volt, utóbbiak Európa legnagyobb aranyérméi közé tartoznak a maguk 84,1 grammos össz- és 75,7 grammos színsúlyukkal. Természetesen ezek az érmék a maguk korában is sokkal többet értek a névértéküknél, nem is adták őket forintért. Az akkori dolláros boltokban árulták turistáknak, illetve az MNB − amely közvetlenül Nyugatra nem adott el aranyat − ilyen módon tudott külföldi érmekereskedők útján némi devizához jutni a beszolgáltatott aranyból. (A névérték egyébként a forint elméleti aranytartalmához igazodott, 1946-ban rögzítették, hogy egy kilogramm arany = 13 210 forinttal, így kalkulálták ki a dollár sokáig "hivatalos", ám sem az úgynevezett kereskedelmi, sem a turistakurzussal nem egyező 11,74 forintos árfolyamát.) A legnagyobb példányszámmal − a legkisebb címletet 25 ezer, az ezrest 7 ezer példányban verték − az 1968-as Semmelweis sor rendelkezik, ezeket az érméket még ma is be lehet szerezni a súlyértékük felett 5 százalékos áron, míg például egy Zrínyi- ezrest 3 millió forintért (a súlyérték 3,3-szorosáért) sem könnyű megszerezni, igaz, ebből csak 330 darabot vertek. A külföldre került érmék egy része azóta visszavándorolt az óhazába, mert a magyar gyűjtők inkább megadják a felárat.

A rendszerváltás után az Antall-kormány − talán a történelmi reminiszcenciák okán − vonzódott a nemesfém érmékhez. Az MNB 1990-től bocsát ki kezdetben 10, 1993-tól 5 ezres példányszámban zömmel két dukát súlyú és finomságú (6,982 grammos, 986-os finomságú) érméket. Ezek névértéke kezdetben 5000, később − ahogy az arany ára a forint inflációja miatt is emelkedett − 10, 20, majd mostanában már 50 ezer forint lett. Különleges alkalmakra nagyobb érme dukál: 2001-ben a millenniumra unciás, 2006-ban az 1956-os évfordulóra hat dukát súlyú érmét bocsátottak ki, 3, illetve 5 ezer példányban. Előbbi ma már komoly, akár 20 százalékos felárral (450 ezer forint) forog. 2010-től az MNB is bekapcsolódott a "világ legkisebb érméi" nemzetközi programba és félgrammos érméket is kiad (Erkel, Clark, londoni olimpia), ötezres névértékben. 2006-ig az érméket a névértékükön lehetett megvenni, némi első napi sorbaállás árán. 2008-tól viszont (egy évig nem volt érme) a bank halad a korral, a világpiaci aranyár alapján − jókora felárral − árazza az érméket, és előfordul, hogy néhány hónap múlva a kereskedőknél már olcsóbb a forintemlékérme, mint a bankban. (Ez nem vonatkozik a legritkább, alig 500 példányos, 62 grammos Szent István-érmére, amely ma már másfél milliót kóstál és az MNB-ből napok alatt elfogyott.) A tipikus vásárlók kispénzű gyűjtők, nyugdíjas befektetők voltak, akik közül sokan az azóta bekövetkezett többszörös emelkedés hatására már kiszálltak (A kilencvenes évek eleji érmék áremelkedése nyolcszoros, a kilencvenes évek végieké négyszeres volt.)

A rendszerváltás óta kibocsátott 126 ezer érme egy részét már biztosan beolvasztották, miként ez lett a sorsa az 1992−1994 között, de kisebb számban 1998-ig vert ezüst 200 forintosok zömének is. (A 11,2 millió érme veréséhez 67 tonna ezüstöt használt fel az Állami Pénzverő, az ezüst kétszázast a világpiaci ezüstártól függően 900−1200 forint között veszik a kereskedők.) Kétszázasokat mindazonáltal nem sokan gyűjtenek tezaurálási célból, drága lenne a széfbérlet...

Az utóbbi években e piaci szegmensre érkező nagyobb magánbefektetők nem elsősorban érmét, inkább tömböt vesznek. A BÁV már egy évtizede évi több tízezres mennyiségben ad el egyunciás (31,1 grammos), és sokkal kisebb tételben 15,5, 50 és 100 grammos tömböket, amelyeket elvileg − jó széles marzzsal − vissza is vásárol. Ezek kint lévő mennyisége (az Állami Pénzverő jóval kevesebb tömbjével együtt) ma már elérheti a 4-5 tonnát. Hátrányuk, hogy külföldön nem teljesen forgalomképesek (még ha a súlyértékhez képest alig 1-1,5 százalék is a levonás), ellentétben a nemzetközi téren jegyzett érmékkel, amelyek azért esztétikai szempontból is több élményt nyújtanak tulajdonosaiknak...

Forintemlékérme-kibocsátások
Év	Érme neve	Névérték (Ft)	Összsúly kg
1961	Liszt, Bartók	50, 100, 500	246
1966	Zrínyi	100, 500, 1 000	92
1967	Kodály	500, 1 000	76
1968	Semmelweis	50, 100, 200, 500, 1 000	1343
1990	Mátyás	5 000	69
1991	Pápa	10 000	69
1992	Károly Róbert	10 000	69
1993	Erkel	10 000	34
1994	Túzok	5 000	23
1996	Honfoglalás	20 000	34
1998	Batthyány	20 000	34
1999	Államalapítás	20 000	34
2001	Millennium	100 000	92
2001	Ezeréves pénzverés	20 000	34
2004	EU-csatlakozás	50 000	96
2006	1956-os forradalom	100 000	103
2008	Hunyadi Mátyás	50 000	49
2009	Kazinczy	50 000	49
2010	Szent István	50 000, 500 000	65
2010	Erkel	5 000	5
2011	Liszt Ferenc	50 000	54
2011	Clark Ádám	5 000	5
2012	Károly Róbert	10 000	38
2012	Londoni olimpia	5 000	5