Nem kell fejvesztve rohanni a budapesti részvényvásárlással, a BÉT-en jegyzett papírok az utóbbi hetek áresése ellenére sem mondhatók kiugróan olcsónak − ráadásul a gyorsjelentések tanúsága szerint a kilátások sem túl rózsásak.

Az átlagos árfolyam/nyereség arány (P/E) a piacon 13,6, ami a pesti parkettre jellemző történelmi átlag közelében van. (Ennek számításánál azonos negyedéveket feltételeztünk, ami meglehetősen erős torzítást eredményezhet.) A nyereségtermelő képesség alapján a legvonzóbb az állami irányítás alá került, egyre jobb teljesítményt nyújtó Rába, de vonzó az Egis és az ANY is. Az árfolyam és a könyvérték hányadosa alapján a a teljes piac némileg alulértékelt, hisz a tőzsde mindössze a saját tőke 80 százalékára értékeli a vállalatokat. Sőt, az immár ismét nyereséges TVK-ért csak a cégben lévő "vas" 50 százalékát fizetik ki, de ebből a szempontból kifejezetten olcsónak mondható a Danubius részvénye is.

Az eladósodottsági mutatók egyetlen cég esetében sem adnak okot aggodalomra, a vállalatok többségének saját tőkéje magasabb, mint kötelezettségeinek összege.

Legfontosabb mutatók
ÁrfolyamKapitalizációP/BVSaját tőke/Saját tőke/Üzemi er./Nettó er./P/E
(záró,(milliárd(százalék)kötelezetts.mérlegfőössz.árbevételsaját tőke
augusztus 21.)forint)(százalék)(százalék)(százalék)(százalék)
Állami Nyomda4897,2118,5210,567,85,96,88,7
CIG Pannónia20613,0817,33,23,10,0-46,2-
Danubius4 15534,465,6148,259,71,2-1,2-
Egis20 800161,883,1788,188,715,55,47,7
FHB32618,924,911,510,3-72,4-6,1-
Graphisoft Park94710,1171,839,428,335,33,028,6
MTelekom313327,468,884,845,912,33,59,8
Mol15 9701 671,373,783,154,63,31,916,0
OTP4 2801 179,477,320,515,261,63,411,4
PannErgy3016,463,1195,066,1-93,0-5,1-
Rába98013,299,762,938,68,514,53,4
Richter3 620676,7126,6374,078,916,85,311,8
TVK2 43559,350,2133,857,23,12,311,1
Zwack13 12026,2289,8185,465,0-2,7-0,1-
Összesen-4 179,179,044,929,111,23,013,6
*hasonló neegyedéveket feltételezve