Hétfőn 18,75 dollárnál új mélypontra ereszkedett a Facebook jegyzése; a 19 dolláros lélektani határ átlépése egyben azt is jelenti, hogy a májusi IPO 38 dolláros induló árfolyama óta értékének felét vesztette a kaliforniai cég. Az árfolyam eróziója azért kapott újabb lökést, mert a múlt hét vége óta a korai befektetők végre eladhatják eddig zárolt részesedésüket − ezzel több mint 270 millió részvény került a piacra. Köztük volt a cég egyik első befektetője és egyben jelenlegi igazgatója, Peter Thiel is, aki csütörtökön és pénteken 20 millió darab részvényétől vált meg (ő 2004-ben félmillió dollárt fektetett a cégbe, tehát az árfolyam feleződése ellenére nem járt rosszul az üzlettel). A bennfentes dömpingszerű eladásai is hozzájárultak a Facebook körüli negatív hangulathoz − egyes elemzők éppen ezzel érvelnek a vásárlás mellett, mondván, a pozitív fejleményekre a nyári vesszőfutás után már sokkal jobban figyel a piac.

Kép: Reuters