Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Magyar Államvasutak (MÁV) Rt. várhatóan még az idén jóváhagyja a Budapest Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér közötti megépülő gyorsvasút nyomvonalát - mondta Kukely Márton, a vasúttársaság vezérigazgatója a keddi vonalbejáráson. Ezt követően kezdődik el az engedélyeztetési folyamat, a kivitelezési munkák pedig a jövő év első felében indulhatnak, így a beruházás 2003. év végi befejezése tartható lesz - tette hozzá Kukely. Úgy tudjuk, hogy amennyiben 2002 közepén nem kezdődnek meg a munkálatok, egy évet csúszik a beruházás befejezése. A fejlesztés értéke a járművekkel együtt 20 milliárd forint, ami várhatóan tizenöt év alatt térül meg. A beruházásról 1999-ben született döntés, tavaly elkészült a szakértői javaslat, s a konkrét tervezőmunka megindítására, szervezésére a MÁV és a Trigránit Rt. 50-50 százalékos tulajdoni részaránnyal, 50 millió forint törzstőkével megalapította a Ferihegy Expressz Kft.-t. A nyomvonaltervet az Uvaterv, a MÁV Tervezőintézet és a Közlekedési Kft. készíti. A 20 percenként közlekedő villamos vontatású szerelvények a Nyugati pályaudvarról Rákosrendező, az úgynevezett körvasút, Rákos állomáson keresztül, majd innen a Budapest-Újszász vasútvonal mellett megépítendő új harmadik vágányon át jutnak el a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálja előtti lévő parkoló alatt megépülő végállomásra. (Itt várhatóan parkolóház és szálloda épül a pályaudvar fölé.) A gyorsvasút tervezésénél nem számoltak a Ferihegy 3 terminál közeljövőbeli felépülésével, így annak tervezett helyét a nyomvonal nem érinti. A kivitelezőről és a majdani üzemeltetőről még nem döntöttek, várhatóan a Ferihegy Expressz Kft.-t nyílt részvénytársasággá alakítják, amelyben a MÁV többségi tulajdona mellett szerephez jutnak magánbefektetők is - jegyezte meg Kukely. Az is elképzelhető, hogy az üzemeltetésbe bekapcsolódik a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság is. D. J.