törvényjavaslat egyrészről a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009/103/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2021/2118 európai parlamenti és tanácsi irányelv magyar jogba történő átültetését tartalmazza. Utóbbi irányelv a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyett bevezeti

a gépjármű használatának a fogalmát,

így a biztosítási kötelezettség ezentúl a gépjármű bármilyen használatára ki fog terjedni, amely összeegyeztethető azon rendeltetésével, hogy a baleset időpontjában szállítási, illetve közlekedési eszközként szolgáljon, függetlenül a gépjármű jellemzőitől és attól, hogy a gépjárművet milyen terepen használják, valamint attól, hogy az – akár huzamos ideig – álló helyzetben vagy mozgásban van – áll a tervezetben.

Az autóverseny sem autóverseny

Az autóversenyen és az ahhoz szükséges edzésen okozott károkra a gépjárműsport-rendezvény fogalma érkezik. A kötelező biztosításokról szóló törvény (Gfbt.) hatálya a jövőben sem fog kiterjedni ezekre az esetekre.

Módosulnak a kártalanítási alapra vonatkozó szabályok is

A Magyarországon székhellyel rendelkező, biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap téríti meg az azon magyarországi lakóhelyű károsultaknak okozott kárt, akik károkozójának tagállami biztosítója csőd- vagy felszámolási eljárás alá került, továbbá azon más tagállami lakóhelyű károsultaknak okozott kárt, akik károkozójának magyarországi székhelyű biztosítója ellen felszámolási eljárás indult.

A Kártalanítási Számla szabályainak módosítása következtében pedig ezen pénzalap a jövőben – bizonyos kivételekkel – azon gépjárművek által Magyarország területén okozott károkat, illetve az olyan magyarországi telephelyű gépjárművek által másik tagállam területén okozott és a baleset bekövetkeztének helye szerinti tagállam garancialapja által kifizetett károkat is megtéríti, amelyek közutakon való használata nem megengedett vagy amelyeket kizárólag olyan területeken használnak, ahová a belépés a vonatkozó rendelkezések alapján korlátozott.

A zöldkártya sem marad érintetlen

Az igazolás immáron elektronikus tanúsítványként is előállítható lesz. Továbbá a törvénymódosítás – többek között – rendelkezéseket tartalmaz annak érdekében, hogy a hivatalból történő kivonás esetében a szünetelés hatályának beállta egyértelműbbé váljon, valamint, hogy abban az esetben, amikor valakinek az egyéni vállalkozói tevékenysége egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapítása miatti szűnik meg, akkor az adott személy (mint üzembentartó) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása emiatt ne szűnjön meg érdekmúlással.

Utoléri a benzineseket az elektromos autó: brutáldrága a kötelező biztosítás

Felveszik a villanyautók a versenyt a benzines autók átlagos kgfb-díjaival. Az idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja. A hagyományos meghajtású kocsik közül a benzinesek átlagdíja megközelítette a 48 ezer forintot, a dízeleké pedig meghaladta az 58 ezer forintot. A cascobiztosításokat nézve a villanyautók éves átlagdíja szintén nem sokkal marad el a benzinesekhez és a dízelesekhez képest. Bővebben>>>