Senyei György, az OBH elnöke kifejtette,  annak ellenére csökkent a folyamatban maradt ügyek száma, hogy több üggyel volt dolguk.

Fővárosi Törvényszék az ország legnagyobb ügyforgalmú bírósága:

  • tavaly a törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka,
  • és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka.
  • Emellett a fővárosban van a közérdeklődésre számot tartó ügyek túlnyomó többsége.
  • Tavaly 4144 távmeghallgatást tartottak.

 

Emellett a Fővárosi Törvényszék az ország legnagyobb létszámú bírósága, 760 bírót és 2200 igazságügyi alkalmazottat foglalkoztatnak itt és a kerületi bíróságokon.

Többen pereskedtek a fővárosban

Miközben 2022-ben országosan 2,8 százalékkal csökkent a bíróságokra érkező ügyek száma, a Fővárosi Törvényszéken 7,7 százalékos növekedés volt. A törvényszékre összesen több mint 319 ezer ügy érkezett.

A befejezett peres ügyek száma 2,2 százalékkal nőtt, több mint 56 ezer ügyet fejeztek be, miközben 55 ezer ügy érkezett a bíróságra, így csökkent az ügyhátralék.

A folyamatban lévő peres ügyek száma 2020 óta csökken a Fővárosi Törvényszéken, 2022-ben 2021-hez képest 3,2 százalékos a csökkenés, a járásbírósági szinten még ennél is magasabb, 7,8 százalékos az ügyhátralék-csökkenés.

Nem akarják két évnél tovább húzni az ügyeket

2020-ban központi intézkedéseket hoztak a két éven túli ügyek számának csökkentésére, ennek eredményeként országosan 43,3 százalékkal csökkent a két éven túli peres ügyek száma.

A Fővárosi Törvényszéken a két éven túli ügyek száma 37 százalékkal csökkent 2020 augusztusa óta.

A bírósági ítéletek társadalmi elfogadottságáról Senyei György közölte,

 

  • a Fővárosi Törvényszéken járásbírósági szinten a civilisztikai ügyek 90 százalékában a felek nem éltek jogorvoslattal,
  • nőtt a jogerőre emelkedések aránya a törvényszéki elsőfokú büntetőügyekben 35,5 százalékról 36,7 százalékra,
  • polgári és gazdasági ügyeknél pedig 78,6 százalékról 82,5 százalékra.

 

Az OBH elnöke szerint a Fővárosi Törvényszéken a jogkeresők nagy része már az elsőfokú döntést tudomásul veszi még akkor is, ha az ügy bonyolult.

 

Lebuktak a vezető hivatalnokok, kenőpénzt fogadtak el

Letöltendő szabadságvesztésre ítéltek csúszópénzt elfogadó vezető hivatalnokokat, akik egy földhivatali eljárásba való közbeavatkozásért fogadtak el több millió forintot. Bővebben>>>

Csökkent a két éven túli ügyek száma

A törvényszéken járásbírósági szinten polgári és gazdasági ügyszakban országos átlag alatti a hatályon kívül helyezések aránya 2021-hez képest.

Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék elnöke a két éven túli ügyek csökkenéséről elmondta, bár a törvényszék nem tudta elérni az országos átlagot, a 37 százalékos csökkentés jelentősnek számít, mert itt volt a legtöbb ilyen ügy.

A bíróság gazdálkodása tavaly a magas rezsiárak ellenére is stabil volt a bevezetett munkaszervezési és takarékossági intézkedéseknek köszönhetően.