Az uniós tagállamok kétharmadában már betiltották, vagy részben betiltották a vadállatok cirkuszi szereplését, és nyilvánvaló, a folyamat visszafordíthatatlan. Ezt ismerte fel a Magyar Nemzeti Cirkusz, amelynek vezetői a hét generáció óta a cirkusz világában élő és dolgozó Richter-család tagjai, és ezért hozták létre a Richter Safari Parkot.

Ifj. Richter József a Napi.hu – nak elmondta: tévedés, hogy Magyarországon jelenleg törvényileg be lenne tiltva a vadállatok cirkuszi szerepeltetése, sőt, akad még olyan utazó cirkusz, ahol dolgoznak elefántokkal a nagyközönség előtt.

Ugyanakkor a nemzetközi és hazai folyamatok alapján kijelenthető, idő kérdése csupán, hogy az összes uniós országban kategorikus tiltás legyen érvényben. Ezért a Magyar Nemzeti Cirkusz már évekkel ezelőtt úgy döntött, az olyan háziállatok, mint a ló, a kutya és a macska kivételével, a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően, az összes vadállatot kiveszi a cirkuszi programból.

Működhet-e vadállatok nélkül a cirkusz?

Adja magát a kérdés, ha nincs oroszlán, tigris, elefánt, zsiráf, teve, láma, bemennek-e az emberek a cirkuszba? Ifj. Richter József szerint a történtek nem látszanak meg a nézőszámon. A látogatók szeretik az artista- és bohócszámokat, az extrém motoros és más mutatványokat.

Pedig a körülmények, a világ összes országának gondot okozó energia- és üzemanyag-drágulás, az infláció nem könnyítik meg a működést. Vendégművészek jönnek Brazíliából, Venezuelából, Németországból, számtalan államból, miközben az elmúlt időszakban a repülőjegyek háromszor drágábbak lettek. A több fellépést vállaló előadóknak lakniuk kell valahol, az előadásokra utazni kell.

Erre a helyzetre csak egy megoldás létezik, olyan színvonalú előadásokat kell létrehozni, amelyek láttán úgy érzik a látogatók, valóban érdemes volt eljönni.

Természet közeli, tágas terület

A Safari Park helyszínének kiválasztásakor elsődleges szempont volt, hogy biztosítani tudják az összes vadállat számára az ideális környezetet, ahol természet közeli, tágas területen, kellemesen élhetik mindennapjaikat, miközben a közönséggel való kapcsolatuk is megmarad.

A parkban jelenleg 300 állat van, tigrisek, oroszlánok, elefántok, zsiráfok, tevék, lámák, zebrák… A terület óriási, 32 hektáros, amelyhez négyhektáros alapterületű tó is tartozik, mindez megtekinthető a harminc méter magas óriáskerékről, a Safari Eye-ról, vagy az autós szafari keretében, ahol bármikor meg lehet állni és megsimogatni egy kengurut.

De van élménypark, játszótér, állatsimogató, artista sátor, elefánt tréning, vagyis igyekeznek komplex szolgáltatást nyújtani.

Nemrégiben egy olaszországi cirkuszból hat tigris és két oroszlán érkezett, nekik külön kifutójuk van, és óriási élmény a látogatóknak, hogy egy speciális, rácsos járművel közéjük is be lehet menni.

Brutális költségek

A hagyományos cirkuszokhoz hasonlóan egy szafari park fenntartásánál is nagyon oda kell figyelni. Ifj. Richter József szerint gondoljunk csak bele, egy oroszlán, egy tigris naponta megeszik 15-20 kilogramm húst.

A növényevő állatok napi 5-6 bála szénát „tüntetnek el”, és a kukorica, zab, sárgarépa és egyéb termények árai is az egekbe szöktek az elmúlt időszakban.