Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megválna a műsorterjesztéssel foglalkozó Antenna Hungária Zrt.-től (AH) a francia TDF S.A. − tudta meg a Napi Gazdaság. A többek közt Spanyolországban, Németországban, Svédországban, Finnországban, Észtországban, Lengyelországban vagy Monacóban is jelen lévő TDF valamennyi érdekeltségén túladna. Úgy tudjuk, az AH már felkészült az eladásra. Szakmai vélemények szerint kisebb az esélye, hogy a TDF egy csomagban válna meg érdekeltségeitől, így valószínűleg egyenként értékesíti a cégeket. Szakmai körökben arról is hallani, hogy az AH esetleg az állam − illetve állami cég − számára is érdekes lehet, ezzel kapcsolatos döntés azonban egyelőre nem született.

Az AH-val az állam beléphetne az elektronikus tartalomtovábbítás piacára, és bár a válság az AH-t is komolyan érintette, pénzügyi adatai kedvezőek, az utóbbi években például sikerült tartania árbevételét, és bár üzemi eredménye megfeleződött, így is meghaladja a 2 milliárd forintot. Egyelőre nem látszik, miként alakul a profitabilitás a digitális átállás után, a társaság bevételének ma még jelentős része analóg sugárzásból származik. A tervek szerint az ország egyik felén július, a másikon pedig október végén kapcsolják le az analóg sugárzást, ami az év eleji becslések szerint mintegy 500 ezer háztartás számára volt az elsődleges vételi forrás (számuk mára mintegy százezerrel csökkenhetett).

Az AH jelenleg mintegy 350 ezer (ingyenes) MindigTv-felhasználóval rendelkezik és csaknem 100 ezren elő is fizetnek a MindigTv Extrára − várakozások szerint az év végére 1 millió körül alakulhat a két szolgáltatást használók száma. Az AH ezzel a legnagyobb műsorterjesztő lehet, ráadásul a fizetős piacból is jelentős szeletet hasíthat ki, az előfizetők száma alapján a UPC Magyarország Kft., a Digi Kft., a Magyar Telekom Nyrt. után a negyedik lehet a piacon.

Az állam 2005-ben értékesítette az AH 75 százalék plusz egy szavazatot biztosító részvénycsomagját a Swisscom Broadcast AG-nek, amely később a társaság 100 százalékos tulajdonosává vált. A Swisscom 2006-ban zártkörűvé alakította a cég működését, nem sokkal később pedig a TDF-fel állapodott meg az eladásáról 80,7 milliárd forintért.

 

Antenna Hungária-adatok (milliárd forint)
2008/20092009/20102010/20112011/2012
Bevétel24,625,621,021,8
Üzemi eredmény2,75,52,72,2
Adózás előtti eredmény3,45,61,11,0
Mérleg szerinti eredmény2,95,31,10
Forrás: Ceginfo.hu