Az idei utolsó negyedévben stagnálás várható a munkaerőpiacon, a megkérdezett munkáltatók csaknem ugyanakkora arányban terveznek elbocsátást, mint létszámfelvételt, ám 82 százalékuk semmiféle változtatásra nem készül − mondta Kiss Judit, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója. A munkaadók nem számítanak rendelésállományuk jelentősebb bővülésére 2012 utolsó negyedévében, sem arra, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv jelentősen bővítené a munkahelyek számát. Megrendelések hiányában pedig hiába lenne elérhető uniós pénz, amíg nincs piaci kereslet, a munkaadók nem fejlesztenek. Az elbocsátást és felvételt tervezők különbségéből számított Manpower Munkaerő-piaci Mutató az előző negyedévhez képest 2 százalékponttal javult − így az utolsó hónapokra nullán áll −, az egy évvel korábban mérthez képest viszont egy százalékponttal csökkent. Idén ez az első felmérés, amikor a munkáltatók várakozásai nem negatívak.

A vállalkozások az aktuális gazdasági helyzethez igazították a létszámukat, de ennél tovább már nem nagyon csökkentenék az állományukat, mivel a cégek túlélése vagy egy-egy beeső nagyobb megrendelés teljesítése a kulcsemberek hiányában megoldhatatlan lenne − erősítette meg Kiss Judit. Szerinte az is alátámasztja ezt, hogy az előrejelzések szerint a szokásosnál jóval kisebb mértékű lesz a szezonális elbocsátások aránya.

Az utolsó három hónapban kilenc ágazatból négyben létszámbővítésre számítanak a munkaadók. A legerőteljesebb növekedés a gyártás, termelésben, a szállítmányozás, raktározás és kommunikációban, a nagy- és kiskereskedelemben, valamint a pénzügyi szolgáltatások terén érvényesülhet. A legnagyobb visszaesésre az építőiparban és a mezőgazdaságban számítanak a munkáltatók. Éves összevetésben azonban már rosszabb a helyzet: hat ágazat mutat gyengülést. A kereskedelemben 9, míg a gyártás és a pénzügyi szolgáltatás terén 6 százalékpontos visszaesésben van a mutató. Területi megoszlásban vizsgálva 2012 végéig pozitív várakozásai vannak az észak-alföldi, a nyugat-dunántúli, a közép-magyarországi és a dél-alföldi régió munkaadóinak. A többi régióban inkább leépítésekre lehet számítani, főként a közép- és dél-dunántúli megyékben. Az észak-alföldi kiugróan magas, 4 százalékpontos mutató elsősorban a Debrecen környéki call-centereknek, illetve ipari beruházásoknak köszönhető.