Megkezdte a termékdíjköteles termékekből keletkezett hulladékok gyűjtésére és hasznosítására szóló közbeszerzési eljárások meghirdetését az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) − jelentette be a társaság. A hulladék akkumulátorok kezelésére kiírt közbeszerzést követően (Napi Gazdaság, 2012. április 5.) megjelent a két, gumiabroncsok gyűjtésére és hasznosítására szóló eljárás is. Várhatóan május végére kiválasztják a nyerteseket és júniusban megkötik a szerződéseket − idézte Vámosi Oszkár ügyvezetőt az MTI. Előreláthatóan még áprilisban meghirdetik az elektronikai eszközök és a csomagolási hulladékok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó közbeszerzéseket is. A pályázatok keretösszege mintegy 13 milliárd forint.

A hulladékgazdálkodás területén korábban nem volt példa közbeszerzések lebonyolítására, mert a csaknem két tucat − magánvállalkozásként működő − koordináló szervezet nem volt köteles pályáztatni a gyűjtéssel, kezeléssel vagy hasznosítással foglalkozó, többségükben szintén magánérdekeltségű cégeket − áll az OHÜ közleményében. A 100 százalékban állami tulajdonban lévő ügynökség − amely idén 15,18 milliárd forint állami támogatás fölött rendelkezik − a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik.

A lakossági szelektív hulladékok (papír, műanyag, fém, üveg) gyűjtésére és hasznosítására ez év elején megkötött közszolgáltatói szerződésekhez nem kell külön közbeszerzési eljárásokat kiírni, mert azokat a helyi önkormányzatok korábban megtették s az eredményeik jogfolytonosnak tekinthetők − véli az OHÜ. A lakossági szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban Vámosi Oszkár elmondta, 109 hulladékgyűjtést végző közszolgáltatóval kötöttek szerződést. Erre az állam idén összesen mintegy 2,5 milliárd forint támogatási keretet biztosít − írta az MTI.