Áprilisban Magyarországra látogathat Ferenc pápa – írja a Katolikus.ma, és a portál értesüléseit a Mandiner kérdésére több, egymástól független egyházi, valamint diplomáciai forrás is megerősítette.

A másfél éve tervezett pápai látogatás tehát végül idén áprilisban történik meg, a kiszivárgott tervek szerint Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet, illetve ellátogat Szegedre is.

A pápalátogatás témája feltehetősen az ifjúság lesz, ám a további információkat a Vatikán a hétvégén vagy a jövő hét elején hirdeti ki.

Habár a pápai látogatás részletes programja még nem ismert, a katolikus portál annyit megtudott, hogy Ferenc pápa a több napos látogatás alkalmával Budapesten

találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel, a diplomáciai testületek tagjaival, illetve az egyház képviselőivel, papjaival.

Ferenc pápa várhatóan a történelmi egyházak képviselőivel is találkozik

Ferenc pápa utoljára 2021. szeptember 12-én jött Magyarországra, akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezett, az úgynevezett statio orbis misét celebrálta a Hősök terén.

A katolikus egyházfő néhány órát töltött Budapesten, hogy tovább folytassa útját Pozsonyba, ahol apostoli látogatást tett Szlovákiában. Akkor a repülőgépen adott interjút több újságírónak is, amikor azt mondta:

megígértem az elnökötöknek, akivel találkoztam – ez a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy átgondolom, vajon jövőre vagy a rákövetkező évben el tudnék-e jönni, mert nagyon sok értékük van a magyaroknak. Megragadott, mennyire mély nálatok az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett.

Ferenc pápa idén már tett egy apostoli utat: január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Dél-Szudánt kereste fel.

Magyarországi útját már csak egyedül egészségi állapotának változása akadályozhatja meg.