Formálódik az elektronikus útdíjrendszer bevezetése

Diószegi József, 2013. június 17. hétfő, 00:00
Fotó:

Sok bizonytalanság övezi az e-útdíj bevezetését, de az hamarosan kiderül, hogy mely cégek lesznek az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) partnerei. A napokban írják alá (folyamtosan) az autópálya-társaság vezetői az együttműködési szerződéseket a bevallási közreműködőkkel, vagyis azokkal a társaságokkal, amelyek rendszerén keresztül a fuvarozók teljesíthetik az útdíjfizetéshez szükséges bevallási kötelezettségüket. Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország Kft. ügyvezetője szerint mintegy 200 ezer jármű egyelőre nem rendelkezik semmilyen GPS-alapú járműkövetéssel, így elsősorban számukra fontos, hogy mielőbb felkeressenek egy bevallási közreműködőt és időben felkészüljenek a július 1-jén induló e-útdíj fizetésre. A társaság azt tapasztalja, hogy sokan még mindig bizonytalanok a rendszer működésével kapcsolatban. Időközben pedig megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a flottakövetési szolgáltatók a befizetett útdíj összegének 1,8 százalékát kapják annak fejében, hogy rendszerüket használják az e-útdíj elszámolásához.


HOZZÁSZÓLÁSOK