Azt írták:

május 22-től nem fogadnak látogatókat a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kapisztrán téri épületében.

Hozzátették: a Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár kutatószolgálata továbbra is változatlan formában fogadja a kutatókat.

A Honvédelmi Minisztérium korábban tudatta, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum megüresedett épületébe költöznek majd a tárca egyes szervezeti egységei.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a magyar hadtörténelem fellegvára és komplex kutatóhelye

A Hadtörténeti Múzeum születésnapja 1918. november 16., de az alapítás előzményei jóval korábbra, az 1867-es kiegyezés idejére vezethetők vissza. Természetes igényként merült fel, hogy az osztrák Heeresmuseum mintájára egy olyan magyar intézmény is létrejöjjön, amely a magyar hadi múlt emlékeit mutatja be a nagyközönségnek.

Az első javaslatok szerint a múzeumnak mindenképpen valahová a város szívébe kellett volna kerülnie, hogy a látogatóközönség könnyen felkereshesse, minthogy azonban ilyen központi fekvésű, alkalmas épületet nem találtak, szóba került a várbeli, illetve a gellérthegyi elhelyezés is – olvasható a múzeum oldalán.

Az 1918. novemberi múzeumalapítás ugyanakkor egybeesett a Monarchia széthullásával is....

 

Újabb minisztériumot költöztetnek a budai Várba

Az Orbán-kormány a Miniszterelnökség, a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium után már a Honvédelmi Minisztériumnak is kinézte a helyét a budai Várban, sajtóhírek szerint a helyszín a Hadtörténeti Múzeum épülete lenne. Bővebben >>>