Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Összesen 30 milliárd forintot tesz ki az elmúlt két évben az óvodák és bölcsődék felújítására, illetve új épületek felhúzására elérhető pályázati források összege − ezek java része százszázalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatás. A legnagyobb támogatást az észak-magyarországi régió kapta, 6,4 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy itt a legrosszabb a bölcsik ellátása. Szintén jelentős, 3,5 milliárdos kerettel gazdálkodhatott az észak-alföldi régió, 2,5-et kapott Dél-Alföld, 1,6 milliárdot Közép-Magyarország, egy-egy milliárdot pedig Dél- és Nyugat-Dunántúl. Ebből a forrásból összesen nagyjából 120 projekt megvalósítása reális. Az egyes fejlesztések jelentősen eltérhetnek egymástól, van, ahol csak férőhelybővítésről volt szó, ám teljesen új beruházás is akadt − például Ürömben, ahol korábban nem volt bölcsi −, illetve egyéb kiegészítő fejlesztések, például konyhák kialakítása. Ennek fényében az egyes projektek értéke is jelentősen szóródott, száz-, de akár 250 millió forint is lehetett a végösszeg. A 2012 közepén lezárult pályáztatást követően a közeljövőben akár több tízezer férőhellyel is bővülhetnek a bölcsődék.

Az óvodákra is 14,5 milliárd forint jutott. A TÁMOP programok keretében összesen ötmilliárd forint állt rendelkezésre, ebből egyet kapott a központi régió, négyet az összes többi. A regionális operatív programok révén 9,4 milliárd forint vált erérhetővé. Utóbbi volt az értékesebb, a majd tízmilliárd forintból több mint ötven projekt vált megvalósíthatóvá, a TÁMOP-os keretből viszont több száz fejlesztésre nyílt lehetőség.

A klasszikus ovi és bölcsi mellett a családi, vállalati napközik kialakítására is lehetett pályázni. Családi napközikre a fejlesztési időszakban 2,5 milliárd forint forrás jutott 77−150 projekre. Vállalati és intézményi napközikre pedig 40−75 program keretében egyenként 10−50 millió forint jutott.