Meghaladta a hatmilliárd forintot a helyi adókból származó bevétel tavaly Tatabányán, ami öt százalékkal magasabb az előző évinél. Schmidt Csaba polgármester elmondta, a város helyiadó-bevétele 2011 óta folyamatosan nő. Az iparűzési adó a helyiadó-bevételek 66 százalékát teszi ki. Az ipari parkban működő vállalkozások által befizetett adó 18 százalékkal nőtt a 2012-es értékhez képest. Ez egyebek közt az infrastruktúra bővülésének köszönhető, amelyben jelentős szerepet vállalt tavaly az önkormányzat is. A helyhatóság 30 millió forintos befektetéssel két utat tett rendbe, és az ott működő gyárakkal közösen jelenleg körforgalmat épít ki.

Tavaly a helyi adóbefizetések a város teljes bevételének 37 százalékát, az idén pedig várhatóan 43 százalékát teszik ki. Ez az adat is bizonyítja, hogy az adófizetők szerepe továbbra is meghatározó a város működéséhez és a fejlesztésekhez szükséges források biztosításában A multinacionális vállalatok mellett a helyi kis- és középvállalkozások adóbevételei is nőttek, amely azt jelenti, hogy ebben a vállalkozási szektorban is megkezdődött a gazdaság fejlődése.

 

Szerző: Tóth Kata