Április 28. éjféléig tart a süllő, a blin, a sügér, és a csuka tilalma, ezzel egyidejűleg pedig a Balatoni Horgászrend 32. pontjában megfogalmazott ragadozós tilalom, valamint a 33. pontban leírt csónakos tilalom is véget ér.

Tavaly több horgász veszítette el az engedélyét az éjfél előtti műcsalis vagy csalihalas felszereléssel való csónakázás miatt, ezért a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kiemelten felhívja a figyelmet az időzítésre.

Fontos tudni, hogy helyszínenként hat darab, nagy sárga bója jelöli a hajózás elől elzárt téglalap alakú területet, ahol tilos horgászni, behajózni, illetve kívülről bedobni is. Akik szabályszegésre adják a fejüket jelentős pénzbírságra, és a halfogásra jogosító okmányaik bevonására számíthatnak.

Mennyi halat vihetünk haza?

Naponta három süllővel távozhatunk, melyből összesen egy példány lehet 70 centimétert elérő vagy meghaladó: 

ennek betartását megkönnyítve a Horgászrend 22. pontja előírja, hogy a „fogási napló vezetése kötelező”, az ebben feltüntetett értékek pontosságáért pedig a horgász tartozik felelősséggel. Amennyiben a beírt és a valós tömeg eltér, a területi jegy bevonásra kerülhet.

Az öt kilogrammot elérő vagy meghaladó tömegű fogassüllők kg értékét a beírás mellett a horgász köteles bekarikázással jelölni az éves kvóta egyértelmű nyomon követhetősége érdekében.