Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelentős korszerűsítéseket hajtott végre az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. átvett erőműveiben, illetve átadta első zöldmezős beruházását − tudtuk meg ifj. Chikán Attila vezérigazgatótól, aki szerint a fejlesztések idén is folytatódnak, elsősorban a megújuló-területen. Utóbbi az egri Agria Parkban átadott gázmotorokat jelenti, amelyek a bevásárló- és szabadidőközpontot látják el energiával. Az Alteo győri hőerőművében hatásfoknövelő beruházás volt, idén pedig kapacitásbővítést hajtanak végre. A jövő héten adja át a vállalat a soproni hőerőműbe mintegy 250 millió forintos beruházással telepített új kazánokat. Az Alteo két depóniagáz-erőművében üzemeltetési fejlesztések, illetve kútfúrások történtek.

Az MVM Zrt. januári közgyűlése több erőműfejlesztést is leállított, többek közt a Kárpát Energo Zrt.-vel közös vásárosnaményi beruházást, de az MVM és az RWE résztulajdonában álló Mátrai Erőműben (ME) tervezett 440 megawattos (MW) fejlesztés sem valósul meg. A kormány tervei szerint azonban a 950 MW teljesítményű ME a következő két évtizedben is a magyar áramtermelés 10-15 százalékát biztosítja majd.

Az MVM-tulajdonú Vértesi Erőmű (VE) Zrt. hitelezői január végén fogadták el a társaság megtérülési ajánlatát. A VE közel 20 milliárd forintos adósságot halmozott fel, a megegyezéssel 5,6 milliárdot fizet ki egy összegben hitelezőinek, a csődegyezség bírósági jóváhagyását követően. Az MVM 4 milliárdos hitelt nyújt leánycégének, ennek átutalása is a jogerőre emelkedést követően várható − mondta lapunknak Mamusits Péter, a VE szóvivője. Az erőműnek idén az áramfogyasztók által fizetett szénfilléren kívül várhatóan nem lesz szüksége további támogatásra. A társaság korábban 200 fős létszámleépítést jelentett be, ebből 120 fő munkaviszonyának megszüntetése már megtörtént vagy folyamatban van.

Az MVM érdekeltségébe a paksi atomerőművön és a VE-n kívül a GTER Zrt. 410 megawattos, a Hungarowind Kft. 23 MW-os kapacitása tartozik, illetve a társaság részesedéssel rendelkezik a Bakonyi Villamos Művek Termelő Zrt.-ben, az Észak- budai Kogenerációs Fűtőerőmű Kft.-ben, a Miskolci Fűtőerőmű Kft.-ben és a Dunamenti Erőmű Zrt.-ben.

Az RWE érdekeltségébe tartozik az ME-n kívül több erőmű is, a legnagyobb, a kazincbarcikai BC Erőmű 50 MW kapacitással, a budapesti MOM Parkban, Tiszaújvárosban, Sárospatakon, Ózdon találhatók a Sinergy Kft. által üzemeltetett egységek, jellemzően fűtőművek. A fentieken kívül a Bársonyos-patakon öt törpe vízerőmű található 200 kilowattot alig meghaladó összkapacitással.

Az E.On-csoport Magyarországon 240 MW áramtermelési kapacitással rendelkezik, legnagyobb erőműve a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű (95 megawatt), legkisebb pedig az idén 10 éves kulcsi szélerőmű − tudtuk meg Kutas Istvántól, az E.On Hungária Zrt. médiakapcsolati és pr-vezetőjétől. A társaság várhatóan nyáron adja át a gönyűi erőművet (433 MW kapacitással), amely Kutas szerint 58 százalékos hatásfokával Európa egyik leghatékonyabb gázerőműve lesz. Több megújuló energiára − elsősorban biomasszára − épülő projekt is előkészítés alatt áll az E.Onnál, ezek megvalósulását a gazdasági és szabályozási környezet befolyásolja.

Az AES Borsodi Energetikai Kft. a múlt héten jelentette be, hogy felfüggeszti a 90 megawatt kapacitású széntüzelésű tiszapalkonyai és a 71 megawatt kapacitású, biomassza-alapon működő berentei Borsodi Erőmű működését (Napi Gazdaság, 2011. április 4.). A 200 fős leépítést jelentő döntést az áram árának csökkenésével, illetve az alapanyagok drágulásával indokolta a társaság. A lépés nem érinti a cégcsoport érdekeltségébe tartozó harmadik, Tiszaújvárosban található, 900 MW-os Tisza II. erőművet.