A nyár a szabadságolások időszaka is, repesve várja minden munkavállaló. Igen ám, de vajon mi történik akkor, ha a munkáltatónak a szabadság kiadása után mégis szüksége lenne a dolgozójára? Megteheti-e a munkahelyi vezető, hogy megváltoztatja a szabadság időpontját? Az Érthető Jogon megjelent Kocsis Ildikó ügyvéd írása, ami bemutatja, melyek a legújabb szabályok a szabadságra vonatkozóan.

Nem kivesszük, hanem megkapjuk

Fontos tudni, hogy a szabadságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem munkáltató adja.

Persze ez a gyakorlatban általában a vezető és a beosztott közti megegyezésen alapul, de arra is akad példa, hogy a dolgozóknak egymás között kell beosztani, hogy melyikük mikor menjen szabadságra, így az jár jól, aki először csap le egy bizonyos időpontra. De nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ritkán ugyan, de előfordul, hogy a főnök dönt a szabadságról.

A Munka Törvénykönyve szerint „A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki.”

Az időpont meghatározásakor tehát a munkáltatóé a döntés, hiszen a munkavállaló meghallgatása nem azt jelenti, hogy a vezető köteles elfogadni a dolgozó kérését. Azonban így sincs teljhatalom a munkáltató kezében: a szabadság egy részéről a beosztott dönthet, viszont arról, hogy ez mennyi és hogyan történhet, a törvény rendelkezik.

Van olyan ország, ahol évente kétszer annyi szabadnap jár, mint Magyarországon

Ennek ellenére Európában a 20 nap szabadsággal és a 11 munkaszüneti nappal nem mi állunk a legrosszabbul a pihenőidőt tekintve.
Bővebben -->

Mivel a szabadságot a munkáltató adja, fontos lenne előre tudnunk az időpontot, amire a jogalkotó is gondolt:

A törvény kimondja, hogy „A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell.”

Tehát a szabadság kezdete előtt legkésőbb 15 nappal kell értesülnünk a kiadott szabadságról, ez viszont nem azt jelenti, hogy ez ne 20, 30 vagy akár még több nappal előbb történjen meg. Azonban a munkáltatónak is szüksége van bizonyos időre, így a dolgozó számára szintén előírás, hogy a tervezett szabadságát legalább 15 nappal előre jelezze.

A munkáltató megváltoztathatja a kiadott szabadság időpontját

Minden munkahelyen előfordulhat, hogy égető szükség lesz az egyik beosztottra, a törvény viszont szigorúan szabályozza a szabadság időpontjának utólagos megváltoztatását:

A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén lesz jogosult a szabadság kiadásának elhalasztására, vagy a már megkezdett szabadság megszakítására.

Ám még ezen felül is akadnak olyan esetek, amikor a munkáltató keze meg van kötve: ilyen például a megkezdett apasági és szülői szabadság, ezeket semmiképp sem lehet megszakítani, vagy elhalasztani. 2023 január 1-től pedig a nyári szabadság esetében az elhalasztás is csak maximum 60 nappal lehetséges.

A kiadott szabadság módosítása ugyanakkor anyagi teherrel is járhat, például a dolgozó elveszítheti a nyaralásra előre befizetett összeget, a repülőjegy árát, vagy akár az utazásmódosítás költségeit kell kifizetnie.

A törvény szerint az ilyen esetekben a munkavállalónak a kiadás időpontjának módosításával vagy a megszakításával összefüggésben felmerült kárát és költségeit a munkáltató köteles megtéríteni, azonban a felmerült kárt és költségeket a dolgozó feladata megfelelően igazolni, vagy szükség esetén bizonyítani.