A belügyminiszter által jegyzett, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényt módosító előterjesztés arról is rendelkezik, hogy a folyamatban lévő etikai eljárásokat az orvosi kamara helyett az Egészségügyi Tudományos Tanács folytatja le.

Az indoklás szerint a módosításra azért van szükség, mert

az emberek egészségügyi ellátásához való joga alkotmányos alapjog, amit veszélybe sodor a Magyar Orvosi Kamara azzal, hogy hatalmával visszaélve nyomást gyakorol az orvosokra, fenyegeti őket. Azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait.

 

MOK: Durva támadást indított a kormány a kamara ellen

A kormány hazugságok alapján indított durva támadást a Magyar Orvosi Kamara ellen, mondta egy rendkívüli sajtótájékoztatón Kincses Gyula a MOK elnöke. Kiemelte: minden legális, jogorvoslati lehetőséget kihasználnak, hitelrontásért pedig pert fognak kezdeményezni a Belügyminisztérium ellen.

A Belügyminisztérium (BM) szerint az orvosok, fogorvosok és a felsőfokú egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozók egészségügyi tevékenységet, akkor is végezhetnek, ha nem tagjai a szakképesítésük szerint illetékes szakmai kamarának. A BM szerint a Magyar Orvosi Kamara visszaél a hatalmával, az etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése pedig elvtelen és elfogadhatatlan.

Ez egy koncepciós eljárás, ennek a forgatókönyve már megszületett múlt héten, amikor a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a vádakat

– mondta Svéd Tamás, a MOK titkára.