Lázár János szerint a német vasutasok indokolatlan döntést hoztak, a miniszter a határon rekedt magyar utasoktól pedig elnézést kér.

Május elején leszállították a MÁV-Start 350 utasát a Hamburgba tartó Hungária EuroCity szerelvényéről a cseh–német határon, mert a német személyzet nem volt hajlandó átvenni a járművet vonat hibáira hivatkozva. Nem működött a légkondicionáló berendezés és kitört az egyik ablak billenő felső része.

 

 

 

Szívóztak a németek a magyar vonattal: az utasok is megbánták, hogy felszálltak rá

Háromszázötvenen maradtak a peronon. A német váltószemélyzet kifogásolta, hogy az egyik kocsiban nem működött a légkondicionáló, és az egyik ablak törött volt. Bővebben>>>

Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője Lázár János építési és közlekedési miniszternek címezte kérdéseit az incidensről:

  • Hogy fordulhatott elő, hogy nem megfelelő műszaki állapotban indult el Budapestről a Hungária
  • EuroCity vonat?
  • Mit üzen a német határon ragadt 350 utasnak?
  • Mit tesz azért, hogy a hasonló esetekre ne kerülhessen sor a jövőben?
  • Hogyan kívánja fejleszteni a nemzetközi vasúti közlekedést?

Kifejtette a miniszter, mit gondol az esetről

Lázár János válaszában először azt a médiumot bírálta, amely a vasúttársaság felkeresése nélkül számolt be a történtekről a nyilvánosságnak.

Ez az eljárás egyszerre volt tisztességtelen az olvasókkal, a MÁV–Volán-csoport utasaival és munkatársaival szemben, amelyet a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében visszautasítok

– írta a tárcavezető, aki ezután sorra vette az LMP-s politikus kérdéseit.

  • A vonatra nem igaz, hogy kifogásolható műszaki állapotban indult volna el Budapestről: az előírások szerint elvégezték rajta a műszaki vizsgálatot és a tisztítást. Menet közben észlelték egy kocsiban, hogy műszaki hiba lépett fel. „A műszaki hiba az előzetes vizsgálatokkal nem volt kiszűrhető és előre jelezhető, az út során jelentkezett”.
  • Az utasoknak üzeni, „bocsássanak meg az indokolatlan döntést meghozó német vasutasnak és azoknak a magyar újságíróknak és politikusoknak is, akik az ő balszerencséjükből próbálnak most politikai ügyet csinálni”.
  • Az eset kivizsgálása jelenleg is zajlik, de az már megállapítható, hogy a jármű műszaki hibája nem indokolta a teljes szerelvény kivonását a forgalomból.
  • A szabályozás az út németországi szakaszára teszi lehetővé a menetjegy árának visszatérítését – hiszen a magyar, a szlovák és a cseh útszakaszra eső teljesítés megtörtént –, saját hatáskörben elrendelte, hogy a teljes menetdíjat térítsék vissza.
Összefoglalóan tehát elmondható, hogy az utasokat megkímélő, az utasbiztonságból ugyanakkor jottányit sem engedő megoldáshoz mindössze egy dolog kellett volna: jószándék

– zárta sorait Lázár, aki szerint a jóindulat egyaránt hiányzik a németországi illetékesből és „a baloldali sajtótermékek és pártok képviselőiből”.

 

Megtudtuk: ezért cseréli le Lázár János a MÁV-Volán teljes vezetését

Folytatódik az állami közlekedési társaság, a MÁV-Volán csoport átszervezése: a Napi.hu információi szerint továbbra is az olcsóbb működés és a hatékonyabb irányítás a fő cél. Ez azonban a kulcspozíciókban elbocsátásokkal, így komoly érdeksérelmekkel is jár. Ezért is dönthetett úgy Lázár János, hogy a cégcsoport leányvállalatainak vezetését és a felügyelőbizottsági tagokat a közzétett lista szerint a hazai gazdasági élet kulcsszereplőire cseréli. Bővebben>>>