Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A múlt évben emelkedett a Lyme-kóros esetek előfordulása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi tájékoztatása szerint. Október közepéig csaknem 18 százalékkal több fertőzöttet regisztráltak, mint 2021 azonos időszakában - írja a Pénzcentrum.

A májustól augusztusig tartó időszakban fordul elő Magyarországon a legtöbb Lyme-kór és kullancsencephalitis - vagyis a vírusos agyvelőgyulladás - fertőzés.

2022. első hetétől a 42. hétig 1491 betegről érkezett jelentés, míg 2021 azonos időszakában 1267-ről.

A 2022-es adat még a 2016-2020-as medián értékét (1312) is meghaladta.

A kullancsencephalitiszes esetek száma 79 volt, 25 százalékkal több, mint 2021-ben ebben az időszakban, viszont a 2016-2020-as évek mediánjánál alacsonyabb. A friss adatok szerint tavaly jelentősen nőtt a kullancsok által terjesztett betegségekkel fertőzöttek száma Magyarországon, ezért 2023-ban is fokozott óvatosság szükséges a nyaralóktól, kirándulóktól, erdős területen élőktől.

Most kezdődik a kullancsszezon, hiszen az apró vérszívók főként áprilistól júliusig, majd szeptembertől novemberig a legaktívabbak, a nyári melegben jórészt meghúzódnak a nedves aljnövényzetben – mondta Kósa Péter, az Affidea Magyarország bőrgyógyásza.

Főként a tavaszi, illetve az őszi időszakban találkozunk kullancscsípés okozta bőrtünetekkel és fertőzésekkel. Mivel a kullancsok hordozhatják a Lyme-kórt vagy a kullancsencephalitist, így nagyon fontos a megelőzés.

Van oltás a kullancsencephalis ellen

A kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás jellegzetes, eurázsiai elterjedésű betegség: Franciaország nyugati határától kelet felé egészen Japánig, észak-déli irányban Skandinávia és a Balti államok területétől Európa mediterrán térségéig előfordul. Közép-Európában a vírus okozta és kullancsok által terjesztett betegségek közül ez a leggyakoribb.

Az esetek kisebb részében 7-14 napos lappangási időt követően, enyhe betegségtünetek (láz, fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás stb.) jelentkeznek, majd néhány nap múlva a panaszok megszűnnek, teljes a gyógyulás.

Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával (rossz közérzet, magas láz, erős fejfájás, a nyak merevsége, hányás, tudatzavar, izombénulás) járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel - írja az NNK. Nincs rá specifikus kezelés, viszont a fertőzés védőoltással megelőzhető.