Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar parlament kedden kezdte meg az igazságügyi reformról folytatott vitát, amely több mint 13,2 milliárd euró uniós forrást szabadíthat fel az ország számára – írja a Politico.

Az uniós tisztviselők szerint Orbán Viktor kormánya akadályozza az igazságszolgáltatás függetlenségét, azonban a javasolt reform több szempontból is erősíteni kívánja azt: biztosítaná az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az igazságszolgáltatás felügyelőszerv függetlenségét, valamint a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság reformjával megvédené őket a politikai befolyástól, és lehetővé tenné, hogy az ügyeket előzetes döntéshozatal céljából az Európai Bíróság elé utalják.

Ha az igazságszolgáltatás függetlenségi ügye rendeződik, az a kohéziós programok nagy többségét felszabadítja

– mondta Johannes Hahn uniós költségvetési biztos.

Magyarország Brüsszellel folytatott vitája a jogállamiságról olyannyira eszkalálódott, hogy idén teljesen elapadt a hazánkba áramló uniós pénz, ez pedig az infláció mellett különösen megviselte a gazdaságot. Nem meglepő, hogy a történések arra késztették a miniszterelnököt, hogy folytassa a Brüsszellel folytatott tárgyalásokat az uniós kifizetések újraindítása érdekében, most pedig legújabb erőfeszítéseként az igazságügyi reformot vetette fel.

Még semmi sem biztos

Három uniós tisztviselő elmondta, hogy a Bizottság már a múlt héten előzetes zöld utat adott a javasolt reformoknak, ezt követően pedig Varga Judit igazságügyi miniszter is közzétett egy ezzel kapcsolatos bejegyzést a Facebook-oldalán.

Az előrelépés ellenére azonban a Bizottság politikai jóváhagyása még néhány hónapig várat magára: valószínűleg attól függ a döntés, hogy más kérdésekről, többek között például a korrupcióellenes erőfeszítésekről folytatott tárgyalásokon milyen előrelépés történik.

Orbán Viktor azzal is fokozhatja a nyomást, hogy megvétózza a kulcsfontosságú döntéseket, mivel az obstrukciós taktikát korábban is előszeretettel alkalmazta: Magyarország vétójoga jelenleg is hátráltatja Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, így a közelgő döntéseknél is hasonló módszerekre számíthatunk.

Hahn kedden Budapesten járt, hogy a költségvetés felülvizsgálatáról tárgyaljon az Orbán-kormánnyal:

A Bizottság és a magyar kormány közötti technikai megállapodás az igazságügyi reformokról pozitív intézkedéseket tartalmaz a független igazságszolgáltatás megerősítésére, de az a folyamat, amelyben ezeket a reformokat a magyar parlamentben keresztülviszik, sérti a jogalkotás szabályait és a jogalkotás átláthatóságára vonatkozó kulcsfontosságú uniós mérföldköveket

– mondta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Politicónak.

Befagyasztott kohéziós források 

Decemberben a Bizottság visszatartotta Magyarország teljes, 22 milliárd eurónak megfelelő kohéziós keretét, miután megállapította, hogy hazánkban nem tartják be az alapvető emberi jogok uniós chartáját és annak az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó rendelkezéseket.

A három uniós tisztviselő szerint azonban az igazságügyi reform révén Magyarország maximum 13,2 milliárd euróra tarthatna igényt, míg a kohéziós alapok többi része más okokból továbbra is zárolva marad.

A Bizottság tavaly decemberben úgy döntött, hogy befagyasztja a Magyarországnak szánt 6,3 milliárd eurós támogatást az úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében. Az új jogi eszköz lehetővé teszi Brüsszel számára, hogy visszatartsa az uniós támogatást, ha úgy találja, hogy egy ország visszalép a demokratikus normákhoz képest.

Ebben az esetben a pénzeszközök zárolását csak akkor oldják fel, ha Magyarország megteszi a 17 korrupcióellenes erőfeszítéssel kapcsolatos korrekciós intézkedést.

További 2,5 milliárd euró kapcsolódik a Bizottság és Orbán Viktor között folyamatban lévő három másik vitához: egy homofóbnak minősített "gyermekvédelmi törvényhez", a menedékkérőkkel való bánásmódhoz, valamint a magyar egyetemek tudományos függetlenségéhez.

Ezzel mintegy 13,2 milliárd euró marad Magyarország számára, amelyet az igazságügyi megállapodás megkötése esetén szabadíthat fel - közölték a tisztviselők, figyelmeztetve, hogy a Bizottságnak a végleges jóváhagyás előtt először értékelnie kell az igazságügyi reformokat.

Az ország emellett 5,8 milliárd euró támogatásra és 6,6 milliárd euró olcsó uniós hitelre vár a járvány utáni helyreállítási alapból, ehhez azonban 27 feltételt vagy "szuperkövetelményt" kell teljesítenie. Habár az igazságügyi reformok ezek közül néhányat abszolválnak, hátra van még a 17 korrupcióellenes intézkedés amelyet a feltételrendszer keretében vállalt, valamint két, a könyvvizsgálathoz és ellenőrzéshez kapcsolódó kikötés.

Fontos döntés született az Országházban

A magyar törvényhozók szerdán elsöprő többséggel szavazták meg az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítő törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot a kormány nyújtotta be, és az Európai Bizottság is áldását adta rá. A változtatások között az igazságügyi törvényjavaslat megerősíti a bíróságok felügyeletét ellátó Országos Bírói Tanács hatáskörét, valamint korlátozza a kormánynak azt a jogát, hogy indokolatlanul az Alkotmánybírósághoz forduljon – írja a Bloomberg.

Az igazságügyi reformok részei annak a 27 követelésből – úgynevezett szupermérföldkövek – álló csomagnak, amelyet Brüsszel a jogállamisággal és a demokratikus normák erodálódásával kapcsolatos, régóta fennálló aggodalmak orvoslására írt elő. Ide tartozik többek között a korrupció elleni fellépés, valamint az alapvető jogok (akadémiai szabadság, a menekültügy, LMBTQ-jogok) védelme az EU-ban.