Javított az elemezői várakozásokon a piacra csurgatott pénz politikája, a Morgan Stanley szakemberei szerint számottevően javultak a magyar gazdaság 2014-es kilátásai a növekedési hitelprogram (nhp) Magyar Nemzeti Bank (MNB) által két hete bejelentett kiterjesztését követően. (További 2000 milliárd forintot pumpálnak a gazdaságba.) Nyilvánvaló, hogy ilyen nagyságrendű tőkeinjekciónál, ha működik a program, számottevő növekedést lehet regisztrálni, ám az elemzők szerint a kormány jelentős kockázatot vállal, hiszen az nhp évi 80-90 milliárd forint többletköltséget jelent.

A Morgan Stanley elemzői a jelenlegi állás szerint 1,5 százalékos GDP-bővülést várnak a magyar gazdaságtól 2014-ben, ugyanakkor megjegyzik: a kockázat is erősödik. A becslés még nem tartalmazza az nhp hatásait, de kitér rá: az elemzés szerint a Matolcsy György MNB-elnök által várt két százaléknál valamivel kisebb lehet a program hozzáadott értéke a növekedéshez, de így is számottevő lehet a pozitív hatás.

Kép: Reuters

Az erősödő kockázatokat emelte ki elemzésében a Nomura, amely 2014-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon, amit a jegybanki hitelprogram egyszeri hatásai még emelhetnek.

A Nomura szakemberei arra számítanak, hogy az év további három kamatdöntő ülésén 20-20 bázisponttal csökkenti majd az irányadó rátát az MNB, így az év végére megvalósulhat a 3 százalékos kamatszint. Ha a piac lehetővé tesz további kamatvágásokat, akkor azt valószínűleg kihasználja majd a monetáris tanács, ám most arra számítunk − így az elemzés −, hogy decemberben a Fed megkezdi eszközvásárlási programjának visszafogását, ami határt szabhat a további lazításnak.

 

Növekedési előrejelzések 2013-2014 (százalék)
20132014
MNB0,72,1
Pénzügykutató0,51,3
Századvég Gazdaságkutató0,51,8
GKI Gazdaságkutató0,31,3
Nomura0,31,6
Morgan Stanley0,61,5
Forrás: Napi Gazdaság