Interjú Scharle Ágotával, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet (www.budapestinstitute.eu) vezető kutatójával.

− Magyarországon a három év alatti gyerekek tizenkét százaléka jár bölcsődébe, ami nemzetközi összehasonlításban alacsony. Egy uniós irányelv legalább harminc százalékot javasol a tagországoknak. Mikor és hogyan érhető el ez az arány Magyarországon?

− Nyilván nem az a cél, hogy minél több gyereket bölcsődébe tereljen az állam, hanem emelkedjen a foglalkoztatási ráta, csökkenjen a gyerekszegénység és a hátrányos helyzetű gyerekek is hozzájussanak ahhoz a szakképzett gondozáshoz, ami megalapozza a későbbi iskolai teljesítményüket. Amiatt érdemes növelni a bölcsődébe vagy családi napközibe (csana) járó gyerekek arányát, mert az hozzájárulhat e célok eléréséhez. A meglévő intézmények zsúfoltsága arra utal, hogy a növekedést inkább a kínálat, mint a kereslet korlátozza, azaz ha rövid időn belül megdupláznák a férőhelyek számát, akkor ezekre is lenne igény, nem maradnának üresen az új bölcsődék. Erre van példa Európában: az olasz, a portugál, és a spanyol bölcsődések aránya 2003 és 2007 között a hazaihoz hasonló szintről nőtt a 2-3 szorosára. A 30 százalék eléréséhez a mostani több mint duplájára kellene emelni a férőhelyek számát. Ez az első néhány évben némi beruházást, azután pedig évi 25-30 milliárd forint költségvetési kiadást jelentene, amely jórészt megtérülne a munkába álló anyák bére után befizetett adókból és járulékokból (a déli országokban, ahol bővítették a férőhelyeket, a kisgyerekes anyák 50−70 százaléka dolgozik, míg Magyarországon csak 10-15 százalék).

Kép: Napi grafikonok

− Az anyasági ellátások szerkezetének átalakítása hozzájárulhatna a női foglalkoztatás emeléséhez, és ezen keresztül a magyar gazdaság versenyképességének javításához. Ön hogyan látja, hol tartunk most?

− Magyarország a GDP 2,5-3,0 százalékát, évi több mint 800 milliárd forintot költ a gyerekek után járó pénzbeli ellátásokra (gyed, családi pótlék, adókedvezmény), többet, mint bármelyik skandináv ország (sőt a családi adókedvezmény 2011-es bővítését is figyelembe véve többet, mint bármelyik európai ország). Bölcsődére és óvodára fele ennyit sem, a GDP 1 százalékát költjük, fele annyit, mint a skandináv országok vagy Franciaország. Az átalakítás lényege ezen arány megfordítása lenne: több és jobb bölcsőde és csanák, valamint rövidebb ideig járó (viszont valamivel nagyobb összegű) gyed és gyes. Az utóbbi 5 évben történt némi elmozdulás: egyre gyorsabban nő a bölcsődei és csana-férőhelyek száma, a pénzbeli ellátások viszont szintén nőttek a családi adókedvezmény miatt. Az a tervezett új szabály, hogy a gyest rövidebb idő alatt is fel lehet venni, a kiadási arányokon nem javít, de előbb visszamehetnek dolgozni a kisgyerekes anyák.

− Egy korábbi, harmadmagával készített tanulmányában megállapította, hogy a bölcsődei rendszer fejlesztése és a finanszírozás átalakítása mind demográfiai, mind foglalkoztatáspolitikai szempontból hasznos lenne. Ennek érdekében azt javasolták, hogy a gyesre költött költségvetési források egy részét tereljék át szabadon felhasználható gyermekellátási utalványok finanszírozására. A háromévesnél fiatalabb gyereket nevelő, munkába álló anyák ilyen utalványt kapnának. Mi szól egy ilyen megoldás mellett?

− E javaslat 2009-es publikálása óta sokat változott a szabályozási környezet. A mai helyzetben már nem feltétlenül ez lenne a legjobb megoldás, de annak idején két fő érvünk volt a javaslat mellett: egyrészt az utalvány a szolgáltatások irányába csoportosítaná át az állami támogatást, másrészt az utalványt kötelezően be kellett volna fogadnia az önkormányzatnak, és ez a mostaninál nagyobb ösztönzést adott volna rá, hogy a férőhelyhiányos településeken új bölcsődéket, csanákat létesítsenek.

− A jelenlegi szakpolitikák miért nem tudják mobilizálni az alacsony iskolázottságú, alacsony keresetű anyákat? Holott éppen az ő gyerekeiknek lenne a legnagyobb szükségük a bölcsődére, hogy otthonról hozott hátrányaikat kompenzálják.

− Éppen emiatt a hátrányos helyzetű településeken akkor is kell csanát vagy még inkább gyerekházat (ahol a szülőkkel is foglalkoznak) építeni, ha kicsi rá az esély, hogy az anyák találnak munkát. Ezt a kört tényleg nehéz mobilizálni: egyszerre, időben és a részletekben is összehangoltan kell finoman kalibrált ösztönzést adni a képzetlen munkaerő iránti kereslet és a munkavállalási hajlandóság növelésére, és közben azt is biztosítani, hogy aki elmegy dolgozni, az tudja hova adni napközben a gyermekét.

− Az utóbbi években megnőtt a családi napközik és bölcsődék száma. Mennyire fenntartható ezek jelenlegi finanszírozása?

− Korábbi számításaink szerint az állami normatíva jelentős része megtérül a munkába álló anyák bére utáni adóbefizetésből. A szülők által fizetett, nemrég bevezetett gondozási díj tovább javít a helyzeten, legalábbis ami az átlagos férőhelyet illeti. A csanák és a bölcsődék fenntartási költsége ugyanis nagyjából hasonló, a csana normatívája viszont jóval kevesebb, és a nem önkormányzati vagy egyházi intézmények is kevesebbet kapnak − ha ezt egységesítenék, az további lökést adhatna a férőhelyek bővülésének.