Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Május 8-i hatállyal az MVM Zrt. felsővezetésének összetétele megváltozik: a cég „átalakítja az MVM Zrt. operatív vezetését, megváltoznak korábbi vezérigazgató-helyettesi, igazgatósági szakterületek, és változik a hozzájuk kapcsolódó feladat- és hatáskörök felosztása is”. A hivatalos indoklás szerint az MVM Zrt. szervezete egyszerűbb és átláthatóbb lesz, amely a cég szerint hozzájárul a csoport versenyképességének javításához.

Az elbocsátások egész héten zajlottak az állami cégnél. A társaság friss vezérigazgatója, Mátrai Károly a helyén maradt, ahogy Fazekas László gazdasági vezérigazgató-helyettes is a folytonosságot jelképezi. Ugyanakkor az összes többi vezérigazgató-helyettes megkapta kedden az „elbocsátó szép üzenetet”.

A kormány visszaköveteli a Lánchidat, a főpolgármester szerint ez szimpla zsarolás

A főpolgármester szerint a budapestiek döntésén múlik, hogy mi lesz a jövője a megújuló Lánchídnak, ami „mindig a haladás szimbóluma volt”, és 174 évvel ezelőtt előrevetítette az akkor még különálló Pest és Buda összekötését. A Lánchidat évtizedes halogatás után felújítják, a fővárosi beruházásban megvalósuló felújítás a költségkereten belül, a terveknél is gyorsabban halad. Karácsony Gergely elmondta, a felújítás költségeiből a kormány csak kis részt vállalt: 6 milliárd forintot.

„A kormány főminisztere aláírásával szentesítette a megállapodást, amely tartalmazza, hogy a Lánchíd forgalmi rendjéről a híd átadásáig születik döntés. Ezt ők úgy olvassák, hogy majd ők eldöntik helyettünk. A megígért támogatásból zsarolás lett” – írta közösségi oldalán a főpolgármester, aki szerint a híd sorsáról a lakosságnak kell döntenie.

A Lánchíd 6 milliárd forintos kormányzati támogatásának feltétele mindvégig az volt, hogy a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónapot – reagált a Fidesz budapesti szervezete a főpolgármester szerdai bejelentésére. 

A Lánchíd 6 milliárdos kormányzati támogatásának feltétele mindvégig az volt, hogy a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónapot.

A fővárosi Fidesz még annyit kérdezett a Facebook-oldalán, hogy Karácsony Gergelyben hol volt „a nagy egyeztetési kedv” a rakpart önkényes lezárása vagy a bicikliutak szakmai egyeztetés nélküli felfestésekor?

Orbán Viktor, a CPAC és a Szentatya

A CPAC konferenciáján a magyar miniszterelnök nyitóbeszédében Magyarországot egy olyan inkubátornak nevezte, ahol a jövő konzervatív politikáját kikísérletezik. Itt ugyanis végrehajtották a konzervatív, keresztény fordulatot, ami 2010-ben kezdődött. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az ország nagyon rossz helyzetben volt, amikor átvették a hatalmat a liberálisok után.

Csak a konzervatív politika működik ott, ahol a liberálisok előzőleg mindent tönkretettek

– jelentette ki a kormányfő, aki szerint Soros György migránspolitikáját, az NGO-k féktelen és a liberális szervezetek korlátlan támogatását végül Magyarország állította meg, és erre már a világ is felfigyelt.

Orbán Viktor úgy látja, hogy „a nemzet a nyugati világ Achilles-sarka is egyben, és ha a nemzetek elpárolognak, szétbomlanak, elrozsdásodnak, akkor elvész a szabad élet lehetősége, a Nyugat elbukik”. Ferenc pápa magyarországi itt-tartózkodását pedig fantasztikus apostoli látogatásnak nevezte volt. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a pápalátogatás és a CPAC konferenciája időben egyre közelebb kerül egymáshoz: idén alig egy hét volt csak a két esemény között, éppen ezért nem lepődne meg, ha esetleg jövőre Ferenc pápa is benézne hozzájuk.

A frissen szabadult Budaházy a Bikás parkban majálisozott

A börtönből köztársasági elnöki kegyelemmel frissen szabaduló Budaházy György volt a Mi Hazánk mozgalom majálisának egyik „sztárvendége”. Az aktivista, korábbi elítélt Hazafi vagyok, nem terrorista felirattal ellátott rövid ujjú pólóban ment fel a pódiumra a budapesti Bikás parkban, ahol a parlamenti párt ünnepelt.

Budaházynak a szabadulásától függetlenül változatlanul meg kell fizetnie a Hunnia-per vádlottjaként a 20 milliós bűnügyi költséget. Ezért a Mi Hazánk mozgalom egyúttal gyűjtést is szervezett számára a majálison, ahol kiderült, a párt szavazóinak körében még mindig nagy népszerűségnek örvend. 

Novák Katalin köztársasági elnök széles körben adott kegyelmet a pápalátogatás alkalmából. Az államfői kegyelem így érte utol a Hunnia-perben jogerősen elítélteket is, köztük Budaházy Györgyöt. A Hunnia-per résztvevői az 2007–2009-es időszakban követtek el Molotov-koktélos vagy robbantásos támadásokat az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodáinál és a politikusok otthonánál.